Könyv

Irtózom újabban a sporthasonlatoktól, aztán akkor mégis, én is, itt. Irtózhatnék ugyanakkor attól is, hogy bármit kicsontozzak: ez van velem... meg ez... mert hogy akkor az ellenkezõje. Szpéró madaram él, nem utazom; meghal, õ mondja, utazzam; elég volt az angol ligából (Premiership), éljen a Schalke 04, meg az FCK, aztán most ismét angol gombfocit tervezek. Totyi madaram van, nem utazom. Vagy mégis. Kicsit. Na, ez már emberibb.

Hogy mindig a Lánchíd. Ezt olvasom. A Lánchíd, a Lánchíd, a Lánchíd. Holott nem is. Azon csak áthajtották õket. Valahol másutt lõtték a Dunába. Csakhogy hoppá. Olvasom: akirõl itt szó van, és aki nem egy novella, hanem egy önéletírás része, egy baromira elegáns, fájdalmas, rövid, mert saját folytatását nem ígérõ önéletírásé, akirõl ebben szó van, annak a papáját, aki szintén orvos volt, hát szintén a Duna partján lõtték agyon, csak épp nem Hitler önjelölt végmentõi, hanem a filozófus-komiszár emberei. Továbbá, hogy kerek legyen a történet (s itt a Dunának és a Lánchídnak semmi szerepe), az öntörvényû történet további férfiszereplõjét, tehát az írónõ második férjét (mondani sem kell, hogy elsõ férje volt, akit állítólag a Lánchídról lõttek a Dunába, pedig nem), a második férjét 1951-ben vitték el, de õ kiugrott a D. téri intézmény hatodik emeleti ablakán, majd mire az írónõt értesítették, ha jól olvasom, az F. temetõben már csak a majdnem elhantolt koporsó csücskét (?) láthatta, kereszt és név a sírra nem került, ellenben a Dunába lövõk is itt, a falnál (?) voltak eltemetve, nevük a sírjukon.

A Népbíróságok Országos Tanácsa a Damásdi Elek és társai ellen indított bûnper fellebbviteli fõtárgyalásán 1949. augusztus 25-én hirdetett ítéletet. A per része volt a harminc évvel korábban, 1919-ben és 1920 folyamán Héjjas Iván különítményesei által, elsõsorban Kecskemét környékén elkövetett gyilkosságok és rablógyilkosságok fellebbviteli tárgyalásának. A bíróság a per egyik fõvádlottját, Rád Árpád tartalékos hadnagyot több tucat gyilkosságban való részvételéért kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet végrehajtották.

Sokan a véletlen játékának, valami furcsa csillagkonstellációnak tudhatták be, hogy éppen Dunaújváros lett a honi horrormûfaj õskohója: a Cruel World Team (CWT) független filmes társaság immár négy éve borzolja - egyesek szerint a szó minden lehetséges értelmében - az idegeket. Két röpke dolgozat - a Fenyõ Normandiából és a Betörés - után a stáb úgy érezte, megérett a helyzet komolyabb erõpróbákra: 1996-ban elkészült a Legyen világosság!, majd egy évre rá a Kárhozat - két másfél órás, klasszikus, VHS-technikával felkarcolt munka. A harmadik film már dobozban: a Hasfalmetszõk utómunkáira még kéne egy kis pénz.

Az év elsõ szumóversenye, Hatsu Basho, jut eszembe haikuköltõm, Macuo Basó: Gazdag vagy, új Év! / hisz az Épp-Elmúlt: hagyott / fél véka rizst ránk! Szórják is a húsfiúk, rossz szellemek balra el, Macuo Basó jó szelleme kísért: Te volnál Ama / Pillangó? s én: Csuang-ce? / álmodnánk egymást? Pillangóból lett húshernyók tolakodnak a tatamin vagy min - Akebono el se indult, sérüléssel bajlódik (Lombfosztó szélben / puffadt arcát védve, fut / egy beteg ember), fut?, menni se bír, sértõdött, mert letaszigálták a trónról, ül otthon, önnön szobra (Súgd meg titkodat / az omlatag szentélynek, / mag-vetõ Öreg). Akkor meg minek nézem, Ake nélkül tét nélküli, tél végi elõkészületi barátságos meccs. Ám van a csapatban egy ifjú titán (Tavaszpimasz kis / madár! hát nem rápiszkít / kész ételünkre?), komám mondta, nézzem meg, Chiyotaikai, az új zseni. Még csak sekiwake, de már yokozunákat püföl, fejjel esik nekik, hideg fejjel, tervez, végez, velük (Nap tûzgolyóját / tengerbe görgette a / gyors, hideg folyam). Takanohanának csodálkozni sincs ideje, mit akar ez a még csak huszonkét éves, még csak 181 kiló (a kiváló kommentátor, Gundel Takács Gábor szíves szóbeli közlése), máris a szakadékban találja magát, Chiyotaikai fölsegíti, add át a helyedet, Öreg. (Fájdalmasan szép / az õszi vihartól le- / taglózott virág.) A közönség õrjöng (Vadóc krizantém / villog a kõfaragó / kövei között!), az ifjút nem állítja meg senki (Némán peregnek / a boglárkaszirmok a / hars vízesésbe), aztán jön egy ismeretlen maegashira, oda a veretlenség, már csak Wakanohana, yokozunák becsületének megmentõje áll veretlenül (Komor-sudár tölgy. / Tudomást sem vesz a sok- / száz kis virágról), kikap õ is, a döntés az utolsó napra marad. Hacsak Takanohana le nem gyõzi Wakanohanát, édes jó testvérét (Ne áltasd magad: / nem vagyunk félbevágott / dinnye két fele!), akivel nincs jó - beszélõ - viszonyban (a kitûnõ kommentátor, G. T. G. szíves szóbelije), az istenek hallgatnak. Wakanohana legyûri a tesót, Musashiramu, 223 kilós elnagyolt Akebono se a régi, õ nem akar yokozuna lenni, jó neki, ozeki, az isteneket irigylik, káromolják és fölfalják, õ elszumózgat a nyomukban, a helyén marad (Újabb év múlt - ám / nem kopott el lábbelim, / nem fogyott utam). Bejelentik, hogy valaki maegashira elszenvedte nyolcadik vereségét, visszaminõsítik majdan a másodosztályba, ám õ elbujdosott a szégyentõl, ki se állt, visszalépett, visszavonult (Széles-e-síkon / minden kipusztult: nincs mi / gátolná lépted).

Íróbelvilági esszé

Ötvennégy éves, francia, építész. Egyszerre tizenöt terven dolgozik, még sincs asztala a saját irodájában. Ha elkészül egy háza, szerzõdés szerint három évig tilos hozzányúlni, átalakítani. Filozófusokkal bratyizik. ´68-ban ott volt a gáton, a hetvenes években szakszervezetet alapított, lobbyzott. Mitterrand kedvence lett, mégis fekete bárány Párizsban. A nemzetieskedõ francia építészet sírásója. Sztár. Az ezredvég építésze.

Az év minden napjára esik egy kisebb-nagyobb filmfesztivál. Cannes, Berlin, Sundance, Kiskunfélegyháza. Mondj egy várost, és mondok hozzá egy aranyállatot: Arany Zsiráf, Arany Bika (Debrecen), Arany Mókus, Arany Apám. Operatõri filmfesztivál, azaz olyan fesztivál, amely kimondottan a filmek fényképezésére figyel, csak három van a világban. Az egyik Madridban, a másik a macedón Bitolában, már szinte ezeréves, mégsem ismeri senki, és Torunban. A festõi (na jó, legyen fényképészi) városkában ezúttal hatodszor futottak neki a fesztiválozásnak.

Nincs karácsony bóvlik nélkül. Ha torzult is valamelyest a régi szlogen, a lényeg mit sem változott: csengőszán, festett dió és mogyoró, kreppvirgács, bűvös szagos gyertya sorjázik a gazdagon terített pultokon, a sínadrágba dermedt kiskereskedők csonkolt kesztyűben gyűrögetik az ezreseket.

E hónap elején a Történeti Hivatal - úgy is, mint az ÁVH és utódszervezetei operatív anyagainak kezelője - röpke történészkonferencián próbálta tisztázni, miként is látjuk most a hírhedt állambiztonsági szervezet mibenlétét és működését. E tárgykörben, részben a konferencia anyagát kiegészítve, fontos tanulmányok jelentek meg a múlt havi Beszélőben is, melyek az Államvédelmi Hatóság létrejöttének és korai működésének körülményeit taglalják.

A közönség hosszú tömött sorokban vonult ki a teremből a film vetítése alatt - Cannes-ban. Nálunk ritkább sorban, de kimentek szépen. (Amúgy a Puskin nagytermébe is alig fértek, a nagy érdeklődésre való tekintettel ide kellett a kicsiből átköltöztetni az egész orosz programot. A végig kitartók többségének is megvolt a véleménye. "Ez nézhetetlen. Se füle, se farka." "Olyan nyomasztó és zavaros, hogy egészen megfájdult tőle a fejem." "Csak hó és hó és szürkeség. Ordítozás és fetrengés. Meg ocsmányság, fajtalankodás, gyilkosság, verekedés... Rosszul vagyok tőle." "Nehéz felfogni. Nehéz megérteni ezt a filmet. Na persze, a mi világunkat sem könnyebb. Olyan ez a film pont, mint amilyen a mi életünk. Jó, hogy megnéztem. Jó, hogy German megcsinálta. Kemény. Még gondolkoznom kell róla. Valamitől nagyon megfogott. Valahogy szép. Szép szörnyűség." "Ez fantasztikus volt. Ezt még meg kell nézni. Különösen a második rész rendkívüli. Micsoda hatás, micsoda szuggesztivitás!"

Jól emlékszem? Na most, mert egyéb írásaim (ide; mi az, hogy "ide"?, így ember nem ír írásokat) túl légiesek, ködösek, netán gorombák (gorombának minősíthetőek) volnának épp, írok valami újat. Nagyon új, máris látszik! Ami aranyos volt: az a kedveskedő badarság (szerencsétlenkedés) gyakran elhangzott az életkorra, hogy most jön a másik hatvan, ám volt valaki, aki azt írta, reméljük, megélsz még húsz évet, ez az ember őszintébb volt. Dürrenmatt és Frisch levelezését, kutya-macska barátságuk történetét fordítom épp, benne élek a mi-van-írókkal-egymás-közt témákban.

December 19-én Klezmer és irodalom címmel zajlott fesztivál a Petőfi Csarnokban. E két dolognak ugyan kevés köze van egymáshoz, de ez nem sok vizet zavart, meg hát különben is, az est fénypontjaként fellépő Brave Old World is régen túllépett már a konvencionális klezmeren.

http://www.frankfurt.matav.hu