Könyv

A 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évek magyar, mindenekelőtt budapesti neoavantgárd művészetéről szóló, korábban publikált vagy csak kéziratban létező írásait gyűjtötte össze A váratlan kultúra című, nemrég megjelent kötetében Tábor Ádám.

Ha, ah, elsősorban ne haldokolj itt nekem, de ha haldokolsz, másodsort ne dadogj, aligha suttogod ezt: Ah, mikor még Wimböldön ott tartott, hogy a kis japán lány ellen az Anke Hubert figyeltük, főleg a kék homlokkötője volt jó - én Huber-drukker lettem vón, de... -, meg a svájci körverseny az utolsó szakaszaihoz ért, volt egy jó sprint befutó pl., Wetzikon környékén, ez a lovaknál tökl, szik, más, náluk a sprinter csak 5 f-t, furlong, ez a "f", megy, vagy 6-ot, maximka, de a bringánál a sprinter arra jó, hogy ha nem volt sikeres szökés, a vízhordók felvezessék őket, megcsinálják a tempót, a csoportozatot, és akkor a sprinterek közt még mindig eléggé a mázli dönt, mint egy 5 f-es lósprintben, ha 30-an indulnak, isten meg nem mondja, mi lesz, Bolshoi nyer-e a nagy ír Kinane-nal, miután levették róla a mi Emma O´Gormanünket, ha, ah, nevethet kesernyésen az Emma, a Kinane bezzeg nem nyert a Bolshoijal, persze, olyan 33/1-es ló jött be, hogy... Bringában ugyanez. De hadd fejezzem be, sőt, beh: beh szép is lenne, ha ennyit engedne nekünk az élés, az élnivaló, ahogy Szép Ernő mondja, ami nem szép itt mégsem, mondja Szép, még szép, hogy nem szép, így Szép: ha emlékezgethetnénk így, hogy beh szép volt, mikor még Newmarket, sőt, a Glorious Goodwood nagy nyári versenyeire vártunk, aztán hogy a svájci kör győztese esélyes lehet-e a Tour de France-on, vagy Escartin katalán körvers. győzelme, ha meglesz, mi ér, és hogy Olano és Chiapucci... és lesz-e Hingis-Huber döntő, vagy...

Hallom, amint fölöttem csattog,vers a szivem.(József Attila után)Vers, eredj a francba!(József Attila után)Költők, mér´ nem írtok prózát?!Mer´hogy azt írtok. Könyveitek borítóján felirat: versek, kóbor kritikusok és hóbor posztsznobmodern olvasók megtévesztésére.Valaki regényíró mondta, az is hülye, aki százötven oldalnál hosszabb regényt ír.

Itt, ahol vagyok, ma elkezd esni 2 szem hó, ennyi hó, 2 szem, ilyen nekem, ahol vagyok, május 27-e van, nem az, hogy mindig, ahol vagyok, elkezd esni, pl. decemberben, a hó, nem kezd el mindig esni, de ilyen, ahol én ott vagyok, a hótól függetlenül.

Nekem kín lenne a klónozás, pontosan nem tudom én se, hogyan megy, de ha még egyszer lennék, egyrészt olyan fáradtság lenne, hogy meghatározzam, ki vagyok, hogy majd megint az legyek, plusz viszont a Szpéró, az Alíz, a Samu, az Icsi, a Csucsu, a Tili, a Tutu, az Éliás, a Böbe, a Pepi, a Berci, a Tódor, a Rudi - még él -, a Nyuszi, a Poszi, az Ibraha, a Filipsz, a Rozsdás, a Csutora - még él -, a Kis Emír, a Flóri, a Vöcsök, a Gida, a Tóni, az Epsomka, a Hugi, a Walton, a... 3-4 név nem jut eszembe, nem lenne szintén többé, és így is épp elég nehéz, egy hatalmas szív gördül le a kövemről, könnyű így élni, nekem aztán ennyi halottal könnyű, tényleg nem látom az emlékeiket a lakásban, vagy ha látom, nem érzek semmit,

Egy jelzővel bizonyosan lehet illetni a török színházat: sok. Boszporuszt lehetne rekeszteni török színházi teoretikusokkal, színészekkel és rendezőkkel is, vagyis, aki nem tinédzser, katona vagy taxisofőr, az a színház körül őgyeleg, most épp Isztambulban. Huszonnyolc nemzeti színház jut a nyolc nagyvárosra, plusz még azok a fránya alternatívok, évi száz új bemutatót hoznak ki átlagban, és csak Isztambulban hozzávetőlegesen 350 ezer embernek ad munkát a színház. Atatürk kultúrgyára működik hát, tekintet nélkül a történelemre. A IX. Nemzetközi Isztambuli Színházi Fesztivál mindenre fényt derített, és legkevésbé csak a színház tekintetében.

- Környezetvédelmi átszennyeződés -

A legkülönösebb regény, ami ´56-ról és következményeiről szól, egy hároméves ember szenzuális tudatával - így jellemezte Nádas Péter Christina Viragh Unstette Leute (Ingatag emberek) című művét. A Rómában élő svájci írónő, aki hétéves korában, 1960-ban hagyta el szüleivel Magyarországot, az elmúlt években Nádas két könyvét és Kertész Imre Sorstalanságát fordította németre, mostanában pedig Kornison és Krúdyn dolgozik.

Az Eurocity kísérőfüzetéből mindent megtudtam soha nem leendő úticéljaimról (s az árakról), aztán a szellemibb és érzékibb és informatívabb örömökre ott volt a News magazin (történetesen, s ugyanígy: "akkor ez Ausztria).

Van egy épület az Állatkert meg a Vidám Park között, amit tényleg csak annak lehet használni, aminek építették: cirkusznak. A Fővárosi Nagycirkusz (FNC) az ország egyetlen "kőcirkusza", több mint ezer nézőnek készült, és már évek óta annyira veszteséges, hogy az csak na.

Erre a pillanatra várok, mióta csak elkezdődött: hogy, babitsosan, legyen vége már. A csütörtöki Esti mese álcáját öltő hittérítésnek, ami közvetlenül azután kezdődött, hogy Peták lett a ház ura (tehát feltehetően még elődje idején tették a műsorfolyamnak épp e nagyon érzékeny pontjára). Akinek nincs kisgyereke és/vagy buzgó hívő, tán fel se fogja, miről beszélek, de annyit azért megtehet, hogy megpróbálja. Volt tehát egy angol sorozat, történetek a Bibliából: nem mozgó animáció, hanem szép akvarellek sora, Venczel Vera és Kovács István, az Egri csillagok emberpárjának narrációjával (kíváncsi volnék, vajon az eredeti női hang, Jane Campion is olyan túlzóan áhítatosra vette-e, mint V. V.). Szóval ez ment hónapokon át, és az a szülő, aki nem akarja vallásossá nevelni a gyerekét, kénytelen tűrt, mert Esti mesét nézni muszáj. De a Biblia nem mese. A Biblia nem kisgyereknek való. A Bibliát minimum középiskolás korban kell olvasni, amikor az ember már képes lehet önállóan eldönteni, akar-e hinni a leírtakban, vagy sem, rá akar-e kérdezni dolgokra, vagy sem. A hittan sem közös tanrendbe való, a közszolgálati televíziónak sem lett volna szabad megsértenie a közös Esti mesét: a Gyermekbiblia helye a vallási műsorok között lett volna. Én egyszerre néztem felnőtt- és gyerekszemmel - a gyerekeimmel együtt -, és csak megerősödtem ateizmusomban: sikerült ellenszenves, kegyetlen és kifejezetten önző alaknak látnom az Urat, aki szeretetet próbál kizsarolni maga iránt. Komolyan mondom, a Psycho kádjelenetéhez foghatóan félelmetes volt, ahogy Ábrahám az Úr parancsára feláldozni készült drága egyetlen fiát, Izsákot, vette elő a kést, tuti Hitchcock-vágás, aztán a Magasságos megkegyelmezett a gyereknek, viszont lemészároltatott helyette egy áldozati bárányt (mintha ez nem volna kegyetlenség). A fiam négyéves volt, amikor ezt látta, érzékeny, értelmes gyerek, nem tudni pontosan, miből mit fog fel. Azt kellett látnia, amint egy hozzá hasonló fiúcskát visz megölni az apja, aki aztán legyilkol egy ártatlan állatot. Színtiszta horror.

Végleg over a game, vége a hosszú játszmának, bezárt a Fiatal Művészek Klubja. A "gettó, hol mindenkit ismerünk", nemzedékek sorának jelentett valamit, mindig mást, de mindig fontosat. Közben lepergett a 60-as évek konszolidációja, a 70-es évek neoavantgárdja, a 80-as évek new wave-je, eljött a 90-es évtized, hogy végképp eljelentéktelenítse a helyet, ami politikailag érdektelenné vált, minden más tekintetben meg egy lett a sok közül. Most mi elsztorizgatunk, de egyszer valakinek meg kellene rendesen írni ezt a 37 évet, az FMK történetét, az alapításáról szóló javaslattól kezdve, amire ráharapott a frissen zászlót bontott KISZ, egészen a földszinti görög étteremre dobott Molotov-koktélig, ami már tényleg olyan volt, mint rajtlövés visszaszámláláshoz.

Kié lehessen 830 darab magyar film forgalmazási joga - alapvetően ennek a kérdésnek sikerült a parlament kulturális bizottsága előtt összeugrasztania a filmszakma, illetve a kormányzat képviselőit önmagukkal és egymással. A vita többé-kevésbé nyilvános folydogálásának évei, majd mostani kirobbanása után a kormány májusban dönteni akar, punktum.

Ornette Coleman (1930) altszaxofonos és zeneszerző 1957-ben hozta össze azt a formációt, amellyel 1958-tól zenetörténeti jelentőségű felvételek sokaságát rögzítette. Később többször visszavonult, majd újjászervezte együtteseit, megtanult trombitálni és hegedülni, írt vonósnégyeseket és filmzenét. A hetvenes évek közepén a nevéhez köthető a nowave vagy a jazzpunk elindítása. Õ az utolsó masztodon a modern jazz hőskorából, aki itt van közöttünk. Nemrég jelent meg két új CD-je, és két régebbi felvételét is újra kiadták (Body Meta, Soapsuds, Soapsuds).