"A fordításnak vannak határai"

Christina Viragh író, műfordító
szerző
Szõnyei Tamás
publikálva
1997/19. (05. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A legkülönösebb regény, ami ´56-ról és következményeiről szól, egy hároméves ember szenzuális tudatával - így jellemezte Nádas Péter Christina Viragh Unstette Leute (Ingatag emberek) című művét. A Rómában élő svájci írónő, aki hétéves korában, 1960-ban hagyta el szüleivel Magyarországot, az elmúlt években Nádas két könyvét és Kertész Imre Sorstalanságát fordította németre, mostanában pedig Kornison és Krúdyn dolgozik.

Magyar Narancs: A Könyvfesztiválon Nádas Péter elmesélte, hogy amikor egy recenzió hatására elolvasta Unstette Leute című regényét, rögtön úgy érezte, megtalálta német fordítóját. Az ön részéről hogyan zajlott ez a történet?

Christina Viragh: Sokkal kevésbé romantikusan. Õszintén szólva csak arra emlékszem, hogy a kiadó egészen banálisan megkérdezte tőlem, nem érdekelne-e ennek vagy annak a Nádas-szövegnek a fordítása. Az első teljes könyve, amit lefordítottam, a Párbeszéd volt, de előtte már elkezdtem fordítani pár novelláját. Német nyelvterületen ez általában így kezdődik. Ajánlhat persze a fordító is, de amíg nem annyira ismert, addig ez nem nagyon megy, mert nem bíznak benne eléggé. Most, hogy kissé jobban ismernek, már én is proponálhatok könyveket, pár kiadó fel is kért, ha látok valami érdekeset, szóljak.

MN: Krúdyt például ön javasolta?

CV: Igen. A vörös postakocsi és néhány rövidebb elbeszélése megjelent németül, de abszolút nem ismerik, fogalmuk sincs, hogy ki Krúdy.

MN: Átültethető az ő nyelve?

CV: Rémesen nehéz. Nem is tudom, hogy mibe kezdek bele. Félig őrültség, de meg kell próbálni, annyira fontos lenne, hogy Krúdyt ismerjék németül. Egyáltalán, nagy hiánya a nyugati kultúrának, hogy nem ismerik Krúdyt. Megpróbálom, talán sikerül, talán nem.

MN: Mit tud majd kezdeni az olyan nevekkel, mint például Rezeda Kázmér?

CV: Nem is tudom, hál´ istennek abban a könyvben, amibe belekezdtem, nincs Rezeda Kázmér... de szükségem lesz egy magyar Krúdy-specialistára, aki segít nekem.

MN: Hogyan áll Kornis Mihály Napkönyvével?

CV: Rosszul.

MN: Mikorra kell elkészülnie vele?

CV: Januárra. Nagy probléma előtt állok.

MN: Hogyan lehet németül visszaadni Kornis művének pesti zsidó auráját?

CV: Nem tudom. Megpróbálok valamit csinálni belőle úgy, hogy az mégiscsak autentikus szöveg legyen, de ezt a pesti aurát egyszerűen nem lehet... van persze a németben is kollokviális beszéd, de nem ezen a színvonalon, nincs ez az aurája. Komolyan nem tudom, mit csináljak vele, még ki kell találnom. Próbálkoztam a szlenges beszéddel, amit Németországban használnak, de durva lett, nem stimmelt. Lehet azért jó szöveget csinálni belőle, de Pest egy kicsit ki fog esni belőle. A fordításnak vannak határai.

MN: Nádasnál mi jelentette a legnagyobb problémát?

CV: A nagyon komplex mondatai. És ahogy összehúzza a gondolatokat, kihasználva, hogy milyen szintetikus nyelv a magyar. De megoldható, miután Nádas nagyon reflektáltan ír, én pedig követem a reflexiót.

MN: Azt mondják, az ön új Sorstalanság-fordítása nagyban hozzájárult Kertész Imre regényének mostani sikeréhez. Miben más az ön fordítása, mint az évekkel ezelőtti?

CV: A probléma az volt, hogy az előző fordító túlságosan ifjúsági könyvként kezelte, nem érzékelte, hogy itt mégiscsak egy felnőtt beszél a gyerek mögött, valahogy nem vette észre ezt a nagyon lakonikus hanghordozást.

MN: A fordítás során konzultál az írókkal?

CV: Persze, ez fontos. Úgy szoktam csinálni, hogy végigfordítom a könyvet egy verzióban, és akkor megbeszélem velük a felmerült problémákat.

MN: Talán hülye kérdés, de tudnak hasznos dolgokat mondani?

CV: Éppenhogy nem hülye kérdés, komplex kérdés ez, mert az író mindig sajátos perspektívából látja a művét - nem mindig egyszerű ez, de persze ettől még sokkal érdekesebb lesz a dolog. Egészen más, mint egy szakértővel, aki egy-egy íróhoz nagyon ért, ha az ember tőlük kérdez, a válasz mindig sokkal rövidebb és egyszerűbb lesz, amivel nem azt akarom mondani, hogy jobb is.

MN: Zsuzsanna Gahse szerint a magyarról németre fordítás egyik nehézsége, hogy magyarul sokkal tömörebben lehet fogalmazni. Ön szerint mintha ez nem lenne akkora probléma.

CV: Attól függ. Az itt felolvasott Nádas-szöveget elég könnyen lehetett rövidre venni, de ha eredetileg nem így van írva, sokkal nehezebb. De nem katasztrófa, ha egy kicsit hosszabb lesz a német szöveg.

MN: Mi az oka, hogy saját írásainál a párbeszédek magyarul jelennek meg a fejében, a szöveg többi része németül?

CV: Sok figura és sok szituáció nekem Pesten van, magyar, egyszerűen magyarul gondolom magamban ezeket a rövid dialógusokat. Ha változik a színhely, német vagy svájci lesz, akkor persze németül is beszélnek. Hétévesen kerültem ki svájci német környezetbe, és nem éreztem idegenül magamat, rögtön megtanultam a nyelvet. Imádom a németet, ez sose volt probléma számomra. Sok másban persze nagyon is tudja idegennek érezni magát az ember Svájcban, de gyerekként - mert a gyerek nem akarja tudni, hogy más, asszimilálódni akar, én meg pont úgy beszéltem, mint a többiek - nem realizáltam az idegenség tényét, ami azért később előjött, és az első könyvemben (Unstette Leute - a szerk.) le is írtam. Ebben sok önéletrajzi elem van, de az egész fikció, nem önéletrajz.

MN: Nádas Péter a magyar irodalom részének nevezte a könyvet, önt meg magyar írónak, pedig németül írta.

CV: Ez bók volt, nagyon örültem neki. Abból a banális okból, hogy németül írok, egyszerűen nem mertem arra gondolni, hogy én magyar író is lehetnék. Sokat jelent ez nekem, mert a könyveim nagy részben mindig Magyarországon játszódnak, és a szövegben is erősebb a magyar mentalitás, mint a német. Ez az első hét évből fakad, ami döntő idő volt. Akkor nem vettem észre, hogy rossz volt kiszakadni, sokkal később jött fel, bár nem direkt formában, hogy ez mégiscsak traumatikus élmény.

MN: Mi köze volt a családja emigrációjához Hruscsovnak?

CV: Megmondom őszintén, én se tudom egészen pontosan, nem sokat beszéltünk erről, főleg mert apám nagyon korán meghalt. Csak annyit tudok, hogy apám, aki Brüsszelben volt diplomata, ismert egy belga szocialista pártvezetőnőt, aki ismerte Hruscsovot, és valahogy ennek az összeköttetésnek köszönhetően kapott a családunk kiutazási engedélyt. Visszajönni nem lehetett persze.

szerző
Szõnyei Tamás
publikálva
1997/19. (05. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...