Ornette Coleman: Negyvenéves a harmolodikus zene

publikálva
1997/16. (04. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ornette Coleman (1930) altszaxofonos és zeneszerző 1957-ben hozta össze azt a formációt, amellyel 1958-tól zenetörténeti jelentőségű felvételek sokaságát rögzítette. Később többször visszavonult, majd újjászervezte együtteseit, megtanult trombitálni és hegedülni, írt vonósnégyeseket és filmzenét. A hetvenes évek közepén a nevéhez köthető a nowave vagy a jazzpunk elindítása. Õ az utolsó masztodon a modern jazz hőskorából, aki itt van közöttünk. Nemrég jelent meg két új CD-je, és két régebbi felvételét is újra kiadták (Body Meta, Soapsuds, Soapsuds).

Ornette Coleman (1930) altszaxofonos és zeneszerző 1957-ben hozta össze azt a formációt, amellyel 1958-tól zenetörténeti jelentőségű felvételek sokaságát rögzítette. Később többször visszavonult, majd újjászervezte együtteseit, megtanult trombitálni és hegedülni, írt vonósnégyeseket és filmzenét. A hetvenes évek közepén a nevéhez köthető a nowave vagy a jazzpunk elindítása. Õ az utolsó masztodon a modern jazz hőskorából, aki itt van közöttünk. Nemrég jelent meg két új CD-je, és két régebbi felvételét is újra kiadták (Body Meta, Soapsuds, Soapsuds).
Ornette Coleman
Negyvenéves a harmolodikus zene

Van egy pali, aki negyven éve ugyanazt csinálja, és mégis mindig tök más. Erre az ellentmondásra a magyarázat részben a mester konok személyisége, másrészt az alkotói módszere, amit harmolódiának nevez. Hogy ez pontosan mit jelent, azt senki sem tudja, de leegyszerűsítve talán az a lényeg, hogy a harmóniát egyedül a melódia határozza meg, és ez egy olyan szabadon áramló, a dallamon alapuló stílushoz vezet, amit nem korlátoz a repetitív harmóniai alap. Ez felszabadítja az improvizátort, aki a saját hangján szólalhat meg anélkül, hogy egy meghatározott akkordsémához kellene alkalmazkodnia.

Coleman pályafutása az ötvenes-hatvanas évek fordulóján teljesedik ki, amikor a jazz eléri a nagykorúságát; másképpen, amikor kreatív művészek lebontják a jazzt addig még béklyózó paradigmákat. Jóval a többiek (Cecil Taylor, John Coltrane stb.) előtt készít is egy lemezt Free Jazz (1961) címmel, amely két kvartett szabad improvizációjára épül, de ez kivétel a hosszú pályafutása során. Inkább nagyszerű témákat komponál, megad bizonyos harmóniai vázakat, és azon belül hagyja játszani a társait. Úgy is mondhatjuk, hogy Coleman a szervezett párhuzamosságot teszi meg zenéje egyik rendező elvének.

Erre kiváló példa az 1987-ben kiadott In All Languages című dupla albuma, melyen az aktuális szerzeményeit előbb egy klasszikus kvartettel, majd egy inkább punkos csapattal rögzítették. Az üzenet nyilvánvaló: változnak az idők, a divatok, de amit Õ csinál, az érvényes marad, illetve hogy ugyanazt máshogy is el lehet mondani, csak nyitottnak kell lenni a világra.

Játszott marokkói zenészekkel és persze a jazzvilág javával - merthogy pedagógusnak is kiváló -, hogy néhány példát említsek: Don Cherry, Charlie Haden, Billy Higgins, Ed Blackwell, David Izenzon, Dewey Redman, James Blood Ulmer, Shannon Jackson vagy Pat Metheny, de Coleman csak a magáét fújja, kicsit a többiek fölött. Õ a zenészek zenésze, szerepe olyan a jazzban, mint Arnold Schönbergé az európai klasszikus zenében. Számtalan követője akad, szerzeményeit a legkülönbözőbb zenészek dolgozzák föl. Elég lenne számba venni, hogy a Lonely Woman címűt hányan rögzítették, köztük olyanok, mint John Zorn vagy Peter Brötzmann.

A legújabb iker-CD-je, ami Sound Museum címmel jelent meg 1996-ban, a harmolodikus koncepció továbbvitele. Itt is ugyanazt a tematikus anyagot rögzítették két változatban, de ugyanazzal a csapattal. Geri Allen zongorázik, Charnette Moffett bőgőzik és Denerdo Coleman dobol. A zene sűrű szövésű, dinamikus, a témák fájdalmasan szépek vagy éppen hetykén játékosak, de a mélyben mindig ott bujkál a blues. A két album egyenértékű, azonban összehasonlítva az egyes kompozíciókat, kiderül, hogy ugyanazt sokféleképpen is el lehet játszani. A lényeg persze változatlan; tömör, pontos kompozíciók, briliáns szólók, ha ez értelmezhető Colemannál, mert nincs alárendelt szólam, mondhatnánk, a zenészek párhuzamosan játszanak. És persze változatlan a kommerciális sikertől való távolsága is.

Következetesen járja az útját, hordja az igen különös zakóit, és szarik ránk. Colemant nem kell hallgatni, de aki a hatása alá kerül, az nehezen szabadul a varázsától.

Czabán György Kapitány

Válogatott diszkográfia

Something Else!, 1958 (Contemporary)

The Shape Of Jazz To Come, 1959 (Atlantic)

Change Of The Century, 1960 (Atlantic)

Ornette On Tenor, 1961 (Atlantic)

At The "Golden Circle" Vol. 1, 1965 (Blue Note)

Love Call, 1968 (Blue Note)

Friends And Neighbours, 1970 (RCA)

Dancing In Your Head, 1976 (Horizon)

Body Meta, 1976 (Harmolodic/Verve)

Soapsuds, Soapsuds, 1977 (Harmolodic/Verve)

Song X, 1985 (Geffen)

In All Languages, 1987 (CDP)

Sound Museum, 2 db CD, 1996 (Harmolodic/Verve)

publikálva
1997/16. (04. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...