Talán mert civil kultúremberek is megszólalhattak, nemcsak politikusok, a bizottság múlt heti ülésén akadtak olyan pillanatok is, amelyek legalább annyira megörökítésre méltók, mint az, hogy kiderült: még nem tudni, milyen névre hallgat majd az erősebb kutya.
Első kép: emberi momentumok
Az emberi momentumok az 1948-1987. június 30. között készült filmekhez kapcsolódó jogokról szólván merültek fel. E jogok a mai konjunktúra, azaz az országos kereskedelmi televíziók indulása előtti napokban sokat érnek, még ha ez a "sok", az ülésre meghívott Simó Sándor rendező (Hunnia Filmstúdió) a bizottságnak szánt szavai szerint "légypiszok" az állami vagyon privatizációjának igazán komoly tételeihez képest. E légypiszok, kissé fellengzősen szólva, a magyar filmtörténet igen jelentős szelete. A jövőjéről szóló vita egy hónapra történő elnapolásakor mondotta a bizottság elnöke, Vitányi Iván (MSZP) - újabb emberi momentum -, hogy ha nem sikerül normális megoldást találni, félő, tíz év múlva "szart se fog érni" ez az egész.
Flashback 1.
Jövőre háború lesz, jósolta Gyürey Vera a filmekhez kötődő jogokkal kapcsolatban (MaNcs, 1995. december 21.): a Magyar Filmintézet (MFI) igazgatója amellett kardoskodott, hogy mivel e filmeket állami pénzből készítették, egyértelműen a nemzeti kulturális örökség részét képezik, tehát állami és nem magánkézben a helyük. Ezzel szemben Gombár József, a Mozgóképforgalmazási Rt. (Mokép) igazgatója úgy vélte, a jogoknak a Moképnél kell maradniuk - merthogy ott voltak, s ott vannak ma is -, a privatizálandó cég pedig bevételéből támogathatná a Filmintézet értékmentő, értékőrző munkáját.
A háború most, jelenthetjük, kitört.
Második kép: a szereplők
Elég kuszák a frontvonalak. Pillanatnyilag úgy fest, szemben áll egymással a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium (MKM) és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.). A filmes szakma szervezetei, tizenhárman, az MKM-mel tartanak, az ÁPV Rt. mellett viszont tizenkét prominens rendező sorakozott fel (akik amúgy maguk is tagjai a filmes szervezetek némelyikének). A rend kedvéért, a 13-ak: Budapest Filmstúdió, Dialóg Filmstúdió, Fiatal Magyar Filmkészítők Alapítványa, Forgatókönyvírók és Dramaturgok Céhe, Független Magyar Producerek Szövetsége, Hétfői Műhely Alapítvány, Hunnia Filmstúdió, Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége, Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége, Magyar Operatőrök Társasága, Mozgókép Innovációs Társulás és Alapítvány, Mozgóképrendezők Céhe, Objektív Filmstúdió; a 12-ek pedig: Bacsó Péter, Bán Róbert, Fejér Tamás, Gaál István, Gothár Péter, Hintsch György, Jancsó Miklós, Kovács András, Makk Károly, Mészáros Márta, Palásthy György, Révész György. (Egyébként a 830 filmnek 180 rendezője van - e sorok írója nem tudja az élők-holtak arányát, így azt sem, milyen az aláírók és alá nem írók aránya.)
Inzert 1: a tét
Furcsamód, a bizottság elé került anyagok - az ÁPV Rt.-t felügyelő Csiha Judit tárca nélküli miniszter, illetve Magyar Bálint művelődési miniszter írásos tájékoztatói - egyike sem közölt adatot arról, mekkora filmállományról, milyen értékről van szó. A 13 filmes szervezet szerint ez "pénzben ma már nem kifejezhető, felbecsülhetetlen szellemi érték". Viszont ha egyszer olyan cégek (a Mokép, a Hungarofilm, a Budapest, a Dialóg, a Hunnia, az Objektív és a Pannónia Filmstúdió) vannak terítéken, melyeket a törvény értelmében privatizálni kell, akkor az értéküknek is nyilvánosnak kell lenniük. Az ülésen erről mindössze annyit mondott az ÁPV Rt. egyik szakértője, hogy a stúdióknál hozzávetőlegesen 29 millió forint értéket képviselnek az 1987 után készített filmek jogai, ennek "többszöröse" - Simó Sándor szerint a hatszorosa - van a Moképnél. Simó elég jól saccolt: az ülésen egyébként meg sem mukkanó Gombár József tájékoztatása szerint a Moképnél lévő 710 magyar játékfilmhez és 120 hosszú dokumentum-, rajz- és természetfilmhez kapcsolódó jogokat közel 200 millió forintra taksálta a vagyonértékelő. Magyar filmekből a Moképnek 1995-ben összesen 88,5 millió, tavaly 99,3 millió forint bevétele volt (15,5 az MTV-től, 40,2 a Duna TV-től kapott sugárzási díjból, 33,3 a videó-, 10,3 a moziforgalmazásból), ezekkel szemben 82,3, illetve 94,2 millió forint ráfordítást regisztráltak, a magyar filmek adózás utáni nyeresége 1995-ben 4,5, 1996-ban 4,2 millió forint volt. A Mokép-vezér szerint a következő években az MTV és a Duna TV részéről inkább csökkenő, mint növekvő magyar filmigénnyel lehet számolni, s ha a leendő kereskedelmi tévék kéthetente egy-egy magyar filmet sugároznak a Mokép állományából, az 25-30 millió forint bruttó bevételi többletet hozhat (mínusz költségek). A magyarok mellett külföldi filmek jogaival is rendelkezik a cég, valamint "Európa egyik legjobb" raktárbázisával, komplett videósokszorosító üzemmel és egyebekkel, összesen 200 millió forint értékben. Mindehhez jönnek még az 1987. június 30-ig készült magyar filmek külföldi forgalmazási jogai, melyek (vagyis az ezeket birtokló Hungarofilm) az ÁPV Rt. elképzelése szerint beolvadnának a Moképbe.
Inzert 2: a jogok
Mivel még az érintettek egy része számára is kissé zavaros, mi mit jelent, az Európa Tanács filmalapjában, az Eurimages-ban dolgozó Kézdi-Kovács Zsolt rendező pár oldalon összefoglalta a dolgot. E szerint - leegyszerűsítve - a filmek vagyoni joga az eredeti negatívban ölt testet, aminek tulajdonosa a gyártó. 1948-1987 között a Mafilm, illetve a Pannónia gyártotta a filmeket, 1987 után az önállósult stúdiók. A forgalmazási jogot a gyártó gyakran átruházza - nálunk az 1948-1987 között készült filmek belföldi forgalmazási joga automatikusan a Mokép, külföldi forgalmazási joga a Hungarofilm tulajdonába került, 1987 után különböző cégekhez.
Harmadik kép: tárgyalások
Az utóbbi hónapokban megszaporodtak az e jogok jövőjéről szóló tárgyalások, állásfoglalások. Február 3-án az ÁPV Rt., az MKM és az MMA illetékesei egyeztettek. Az MKM eredetileg a Filmintézetben kívánta egyesíteni a filmjogokat, hogy a leendő forgalmazási bevétel garantálja az archiválási költségek, az alkotói jogdíjak és az élő filmművészet támogatásának költségeit. Az ÁPV kapásból kontrázta ezt, vállalkozói vagyon ugyanis nem vihető át térítésmentesen a költségvetési szférába, e helyett azt javasolta, egyesítsék a filmjogokat a privatizálandó Moképben. Az MMA erre azt javasolta, a vagyoni jogok kerüljenek egy közhasznú társaságba (kht), a forgalmazási jogok pedig tíz évre a Moképhez. Ez nagyjából megfelelt az ÁPV Rt.-nek, s március 4-i dátummal körülbelül ezt a megoldást írta le a parlament kulturális bizottságának küldött levelében Csiha Judit.
A 13 filmes szakmai szervezet azonban mást akart, és sikerült is egységre jutniuk: március 19-én leszögezték: a filmkincs "kereskedelmi célú kisajátítására senki sem jogosult", ezért a vagyoni és forgalmazási jogokat egy kht-ban kell egyesíteni. E javaslatot magáévá tette az MMA (április 7-i levelében Bihari Mihály, az MMA Nemzeti Kuratóriumának elnöke továbbította is a parlamenti bizottságnak) és az MKA (Magyar Bálint ugyanilyen értelemben írt a bizottságnak, leszögezve, hogy az ÁPV Rt. filmjogok privatizációjára vonatkozó koncepciója "nem találkozik az MKM maradéktalan egyetértésével"). Április 6-i levelében viszont a 12 rendező megtámogatta az ÁPV Rt. magánosítási koncepcióját, mondván, "filmjeink megóvása és értékesítése" így működne "leghatékonyabban". Ilyen előzmények után ült össze a parlamenti bizottság április 9-én.
Flashback 2.
Ahol is, vélemények és érzelmek összecsapását hallván, Fekete György (KDNP) egykori kulturális helyettes államtitkár, megtört ember, önkritikát gyakorolt ("része voltam katasztrofális privatizációknak"). Jelenlegi állapotában eldönthetetlennek tartván a kérdést, Fekete "átmeneti időre" a kht-megoldás "teljes hívének" nevezte magát. Nem mondta ki a bűvös szót, de kinek nem az jutott róla az eszébe, hogy az ő idején nem engedték magánkézbe a Hungarotont, amit a mai kormányzat adott el jóval olcsóbban? A lemezkiadó archívuma kapcsán ugyanez a vita folyt. Hol van nagyobb biztonságban, hol hasznosul jobban az a nemzeti örökség, amelynek jogaival egy állami vállalat rendelkezik? Szabad-e privatizálni e kincset vagy nem? Senki nem vetette fel, pedig nem ártana megvitatni: mi a különbség hangfelvételek és filmfelvételek forgalmazási joga között, miért érdemel, ha érdemel, másfajta elbánást kulturális örökségünk szempontjából az egyik, mint a másik?
Negyedik kép: érvelési módok
Érdekes az ügy szereplőinek érvelése. Gombár József állítja, hogy a 710 játékfilmet a Mafilmnél gyártató Mokép 1948-1987 között gyártási költségre és jogmegváltásra 1,2 milliárd forintot költött, 4 milliárd forint forgalmazási költséggel együtt összesen 1,6 milliárdot, miközben "állami dotációban sohasem részesült". Ezzel szemben Kézdi-Kovács Zsolt azt írja, a filmek finanszírozása közvetlenül, majd közvetve állami dotációból történt, s a Mokép jelképes összegért jutott a belföldi forgalmazási jogokhoz.
Makk Károly közgazdász szaktekintélyekre hivatkozva úgy érvel az ÁPV Rt.-féle megoldás mellett, hogy a kht-nél rosszabb gazda nincs, kezdődne a kuratóriumosdi, egy magáncég, üzleti érdekből, csak többet tudna tenni a filmek forgalmazásáért, s így archiválásra és gyártásra is több pénz jutna (ami még így is "kutya füle" lenne). Azt viszont nem említi meg, hogy az aláírók egy része személyében is kötődik a Moképhez: ő maga a Mokép által alapított Új Dialóg Filmstúdió igazgatója, s tagja a stúdiónak Bacsó Péter, Kovács András (amúgy az MTV Rt. kuratóriumának elnöke), Mészáros Márta és Jancsó Miklós is, aki a Mokép Rt. igazgatótanácsában is benn ül - azelőtt it-tag volt Szabó István is, de miután ő a filmjogok állami tulajdonban tartásának a híve, és ezt sem a Moképben, sem az ÁPV Rt.-ben nem tudta érvényre juttatni, másfél éve lemondott. Makk Károly egyúttal fantomszervezetnek nevezte a 13 aláíró társaság egy részét; szerinte azért írtak alá, mert az MMA-tól függenek.
Bihari Mihály persze tagadta az MMA-függőséget, de ezt csak az hiszi el neki, akinek gőze nincs, mire gondol az ember, ha egy kuratórium elutasítja támogatási kérelmét.
A legszenvedélyesebben Gyürey Vera érvel, egyúttal a legmegfoghatóbban is: képtelenség, hogy a filmállomány megőrzésének, felújításának költségeit az állam állja, közben meg más szedje ugyane vagyon hasznát - egyelőre pedig ez történik, mert az MFI csak az 1948 előtti magyar filmeket forgalmazhatja. Abban egyszerűen nem hisz, hogy a netán privatizálandó filmjogok új tulajdonosa, hiába is kötné szerződés, valóban kifizetné-e archiválásra, gyártásra, alkotói jogdíjakra az előírt százalékot. Gyanakszik Kézdi-Kovács Zsolt is: azért tartaná jobbnak, ha a forgalmazási jogokat egy "minden piaci szereplőtől egyenlő távolságban álló, nem kereskedelmi szervezet" kezébe adnák, mert feltételezi, hogy az e jogokkal együtt privatizálandó Moképet olyan cég venné meg, amely az itthoni kereskedelmi televíziózásban érdekelt lévén, előnybe kerülne kereskedelmi és közszolgálati konkurenseivel szemben. Ugyanő szakszerűtlenségnek vagy hazugságnak, Simó Sándor ködösítésnek, Gyürey Vera beetetésnek nevezi, hogy az ÁPV a filmek digitalizálását várná el a vevőtől: akkora költség lenne ez, hogy becsületes szándékkal senki nem ígérheti meg.
Vége főcím
Hogy kik lehetnének érdekeltek, legfeljebb találgatni lehet. Tudható, mely cégek pályáztak a nemrég meghirdetett, két országos kereskedelmi tévécsatornára. De az is látható, hogy komoly - bár nem pénzes - érdeklődő az elképzelt közhasznú társaság szakmai felügyeletére pályázó Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége, a Magyar Mozgókép Alapítvány és a Magyar Filmintézet, sőt Révész Tamás elnök bejelentése szerint az Országos Rádió és Televízió Testület is szívesen kezdene valamit a filmjogokkal. A bizottsági ülésről távoztában Csiha Judit csak annyit közölt a Naranccsal, májusban biztos kormány elé viszi a filmes privatizációt. Addig egyeztetési nagyhónap, mindenki mindenkivel.
Szőnyei Tamás
