Magyar Narancs: Honnan a krimi ötlete?
Adam LeBor: Tizenkét évvel ezelőtt, Párizsban jött, akkor kezdtem el dolgozni a regényen. Úgy gondoltam, miért ne lehetnék egyszerre krimiszerző és újságíró - a feldolgozott valós eseményekből meríthetném a fiktív történeteket. Éppen az Alvó számlák című könyvemen dolgoztam (a kötet interjúk és hírszerzési dokumentumok alapján rekonstruálja, hogyan mosták tisztára a független Svájc bankjai a Harmadik Birodalom vagyonát - a szerk.), amikor hozzájutottam a "Red House" jelentéshez. Ez a dokumentum náci gazdasági vezetők gyűléséről számolt be, amelyet 1944-ben a strasbourgi Maison Rouge szállóban tartottak. A nemzetiszocialisták ekkorra már felfogták, milyen helyzetben vannak, de úgy gondolták, ha a fegyveres háborút el is vesztették, gazdaságilag még nyerhetnek. Azt tervezték, hogy kijuttatják a pénzüket független országokba, és amikor a német gazdaság helyreállt, visszahozzák, és visszaszerzik vezető pozícióikat Németországban. Egy ilyen szöveget olvasni meglehetősen dermesztő. A jelentésben említett ipari vállalatok ugyanis még mindig nagy befolyással rendelkeznek a német gazdaságban. Úgy gondoltam, ez elég jó alapanyag lenne egy thrillerhez: képzeljük csak el, mi történne, ha ez a terv tényleg megvalósulna! A történetet átköltöztettem a Maison Rouge-ból egy elképzelt budapesti szállóba, a Hotel Savoyba. Egy ember, akinek sikerül kitörnie a gettóból, és ételt felszolgálnia a Savoy Hotelben, hogy a maradékot eljuttathassa azoknak, akik bent ragadtak, hozzájut ehhez az információhoz, és képes róla hatvanöt évig hallgatni, amikor is aktuálissá válik.
MN: Budapest tökéletes színhely egy összeesküvésnek?
ALB: Budapest jó színhely. A legfőbb ok, amiért ide helyeztem, hogy itt lakom, és ismerem a várost. Az csak a véletlen műve, hogy amit írtam, időközben egészen aktuálissá vált. Amikor a történet formálódott, a radikális szélsőjobb eléggé gyenge volt. A MIÉP a maga pár százalékával nem számított erős játékosnak.
MN: Változtattál valamit a történeten, amikor láttad a Jobbik előretörését?
ALB: Nem. Nagyjából két éve fejeztem be, a cselekménybe nem nyúltam bele azért, mert a történelem is hasonló fordulatokat vett. Az is teljesen véletlen, hogy pont a választások idején jön ki, nem volt emögött semmiféle hátsó szándék, hiszen angol nyelven tavaly augusztusban jelent meg, és mostanra készült el a magyar kiadás. Nem a jelenlegi Magyarországról mondok benne véleményt. Csupán szabadjára engedtem a fantáziámat.
MN: Egyik kritikusod azt írta, hogy a könyved felnyithatja az emberek szemét: mik történhetnek a közeljövőben.
ALB: Nem az emberek politikai tudatát akartam képezni, de persze egy politikai témájú krimivel állunk szemben, én meg újságíró vagyok, aki az elmúlt években aktuálpolitikai és történelmi könyveket is írt. Pár évvel ezelőtt például készítettem egy riportot Szlovákiában roma nők kényszer-sterilizációjáról. Ilyesmi köztudottan többfelé is történt Kelet-Európában, de ott akkor úgy nézett ki, hogy az orvosok állami irányelveket követtek, amikor ezeket a nőket tudtukon és akaratukon kívül meddővé tették. Talán ez az egyetlen olyan rész a regényben, ami egy konkrét, megtörtént eseményen alapul; amit leírtam, sokban hasonlít arra, amit én is láttam. Arra gondoltam, mi lenne, ha ezt kiterjeszteném akár kontinens méretű összeesküvéssé. Hiszen tudjuk, hogy a nácik orvosi kísérleteket végeztek a koncentrációs táborokban fogva tartott romákon és zsidókon. Szóval képzeljük el, hogy géntechnológiai úton létrehoztak egy olyan "fajspecifikus" gyógyszert, ami képes olyan irányba módosítani a romák szervezetét, hogy képtelenek legyenek a reprodukcióra.
MN: A főszereplő, Alex karakterét honnan vetted?
ALB: Egy barátom azt mondta nem sokkal a könyv megjelenése után: ha legközelebb regényt írsz, akkor tegyél meg annyit, hogy a főszereplő ne egy külföldi tudósító legyen, akinek A-val kezdődik a neve. Gondolom, minden tudósítónak az a legfőbb vágya, hogy valamikor írhasson egy krimit, aminek a középpontjában egy hősies újságíró áll, aki leleplez egy nagyméretű öszszeesküvést. Szinte már klisé. Végül is az újságírók világát ismerem a legjobban, szóval adta magát, csak a névadásnál kellett volna több teret engednem a fantáziámnak.
MN: Konkrét személyek, mint például Milosevic, akiről életrajzi könyvet is írtál, nyomot hagynak a könyvedben?
ALB: Amikor a krimit írtam, el kellett gondolkodnom, hogyan tudja valaki átvenni a hatalmat egy egész ország felett. Arra jutottam, hogy az a legjobb, ha megnézem, hogyan csinálta Milosevic: a legfontosabb lépése az volt, hogy megszerezte a belügyminisztériumot. Azt nem mondanám, hogy bármelyik személyt is meg lehetne feleltetni neki, de a módszere jelen van.
MN: Legfrissebb könyved Bernard Madoff szélhámosságaival foglalkozik.
ALB: Egy krimi arról, hogyan is folyik a piramisjáték. Be kell vallanom, az összes ember közül, akiről írtam, Madoff volt a legkevésbé izgalmas. Persze egy zseniális bűnöző volt, de nem kellett neki semmi más, csak a pénz, ami azért nehezen lesz egy izgalmas és komplex történet alapja. Az volt benne igazán érdekes, hogy mennyire hitelesnek tudott tűnni. A könyv sokkal inkább arról szól, hogy miért bízták rá az emberek a pénzüket. Végeredményben annyit csinált, hogy felhasználta a zsidó kapcsolatait annak érdekében, hogy más zsidóktól rabolhasson. Nagyon érdekesen hangzott, hiszen itt nem egyedi esetről van szó. Ugyanez előfordulhatna mondjuk egy Clevelandbe kivándorolt magyarral is. A közös gyökerekkel rendelkező emberek jobban bíznak egymásban, ezért könnyebb visszaélni a jóhiszeműségükkel.
MN: Hogyan fogadták eddig a krimidet?
AL: Az Egyesült Királyságban meglehetősen sikeres volt a kritikusok körében. Azóta készül a román, a szerb és a portugál fordítás is. Nekem úgy tűnik, hogy az embereket érdekli ez a téma: a jobb- és a baloldalon egyaránt egyre többen érzik úgy, hogy az egyesült Európa terve átveszi felettünk a hatalmat, és egyre kevésbé van befolyásunk arra, hogy mi történik.
MN: Miről szól majd a következő történet?
ALB: A Budapest Protokoll egyik szereplője Isabelle Balassy, a brit nagykövetség sajtótitkára. Félig magyar, félig amerikai, és amit a legtöbben nem tudnak róla, brit kém. Szerintem nagyon jó karakter, gondolkozom egy trilógián, ami körülötte forog. Egy hagyományos politikai thrillert szeretnék, persze most már nácik nélkül.
MN: A könyv tele van mindenféle nemzetiséggel, sok a félvér. Ennyire multikulturálisnak látod Budapestet?
ALB: Nem, egyáltalán nem. De egy könyvben komplex, érdekes személyeket akarsz látni. Ha belül különféle hagyományok munkálkodnak benne, és különféle irányokba hajtják, attól szerintem csak izgalmasabb lesz a figura.
MN: Ha valamit megváltoztathatnál a könyvedben, mi lenne az?
ALB: Most, hogy így belegondolok, ez az első regényem, és úgy érzem, kicsit didaktikusra sikerült. Elsősorban azt szeretném várni az olvasótól, hogy élvezze a könyvet, szórakozzon, később pedig esetleg gondolkozzon el azon, amit olvasott, de prédikálni nem szeretnék. Ezért nem kellett volna bele a függelék. Itt előjön belőlem az újságíró, aki meg akarja mondani, hogy mi is a valóság mindabból, amit a regényben olvasni lehetett.
MN: A Narancsok városa című könyved alapján készült a BBC dokumentumfilm-sorozata, a Jaffa Stories. Most vannak filmtervek?
ALB: Pár magyar filmes már érdeklődött. Ha lenne belőle valami, nagyon örülnék, ha itt forgatnák a környéken. Egyrészt hitelesebb lenne, másrészt többeket ismerek, akik tárgyalásokba kezdtek Hollywooddal, aztán sose készült el a filmjük. Úgyhogy továbbra is szívesen beszélek magyar filmesekkel.
