Csinálhatnánk úgy, mintha ez a kedves, humoros történetekkel teli apai élménytár nem kapott volna rettenetes címet. Jobb helyeken ezért már büntetnek. Viszont az a helyzet, hogy az életszagú gyerekszájsztorikat olvasva mégiscsak érthető a címválasztás. Mert Nógrádi Gábor látszólag sziporkázó, rövid elbeszéléseinek stílusa pont ilyen: olykor bájos, olykor irritáló, de a rövid, szédületes kalandok, meghökkentő események alaphangja semmiképp sem természetes.
A túlzott akarás hangja ez.
Az 5 éves Emmikéről a szerző szerint az a legfontosabb információ, hogy őrületbe kergeti az apukáját. Azzal riogat, hogy szegény apuka szívrohamot vagy gutaütést fog kapni. A kislány egyébként a tanulságos történetek során hol saját valódi korának megfelelően viselkedik, remek beszólásai vannak, esetenként brillírozik a kiscsaj, hol meg mintha kortalan lenne, átlag felnőtteket meghazudtoló szavakat, szinonimákat használ, tetteivel vagy kiállásaival meg igazi példát mutat. A belevaló, csupaszív Emmike hol befogad egy kisfiút, hazavisz egy kutyát, kitalálja magának Mudruckót, hogy legyen kinek parancsolni, hol meg úgy dönt, megtapasztalja, milyen kerekesszékesnek vagy éppen romának lenni. A szerző önironikus apaként a gyermeki naivságot és logikát teszi hangsúlyossá, ekképp okít a kisgyerek akarva-akaratlanul, tükröt tartva mutatja be a felnőttek viselkedését, annak fonákságait, merthogy a felnőttek mindent túlbonyolítanak, egyébként meg ellentmondásosak. Szájbarágásból csillagos ötös, ugye.
Móra, 2018, 128 oldal, 2499 Ft
