Szemben az emberi élettel, amit nem terhel meg túlságosan a sok okság és okosság, a sok tartalom és jelentés, akkor sem, ha az az élet rendelésre, megadott receptúra szerint készül, mint a főhősé, Céliáé, aki, ha nem is gyártósoron vagy műhelyben, de mégsem egészen hagyományos módon teremtődött a világra. Legalábbis valószínűleg nem.
Célia vagy megrendelt áru, szívességi szolgáltatás terméke, egy anya vágyának megvalósulása (azért beteljesülésnek kevéssé mondhatjuk), vagy egy tökrészeg poéta egyéjszakása. Anya csak egy van, apa egy se, kettő se, sehány se.
De mint egy másik, talán nem kevésbé részeg költőtől tudjuk, a legtovább Júlia, a leginkább Célia méltó a szeretetre, így Célia mégiscsak kicsihol némi szeretetet a méla bölcsész apától, a töprenkedés és morfondírozás hercegétől, az őstehetségtől. A tehetség szivárványos fonala végigfut a családon, atyai örökség, Célia nagyapja másik fő tulajdonságát, a rámenősségét a másik fiára, Célia vélt vagy valós nagybátyjára örökítette.
Máté (?) Ádám, a töprenkedő hős, korunk Oblomovja, a különféle alkalmi munkák szánandó zsonglőrje végre remek üzletet köt, anyja lakását eladja, hogy legyen elég ideje és pénze művének megírására, vagyis hogy valami céllal és értelemmel teli dolgot tehessen le terüljasztalkájára. A regény végére Ádám könyve nem feltétlen készül el, persze lehetséges, de nem megengedett fordulat lenne, ha a Célia maga lenne ez a könyv. Persze rá kell közben arra is kérdeznünk, ha a mű első oldalán Máté Györgynének hívják Ádám anyját, aztán kiderül, Ádám apjának György a keresztneve, ebből levonhatjuk-e a következtetést, hogy Ádám családneve Máté.
Jobb, ha semmiképp nem vonunk le semmiféle következtetést, hiszen semmi sem biztos. Mindenesetre a regény végén besétál új anyu (keretes szerkezet!), a mű elején az elhunyt anya lakásában találunk rá a bölcsészlúzerre, aki, ha teheti, él a gengszter testvéreinek nem jellemzően bölcsészek által igénybe vett szolgáltatásaival. A végére ő maga talál rá a kicsit bicegő, kicsit leépült mamácskára, aki, ha hihetünk daliás vitézünk elhatározásainak (ne higgyünk!), csak egy napra lesz új, ünnepi anyácskája.
Maradéktalan érzelmi és magánéleti zűrzavar. Nők jönnek-mennek. Ádám lánya – ha valóban a sajátja – felbukkan, majd eltűnik. A muki meg tudja számolni, hányszor találkozott vele, felbukkanások és eltűnések sora a kapcsolatuk. Semminek nincs jelentősége, illetve csak a divat szülte hóbortoknak van. A valóságshow-nak „mely mindig új holnapba rángat át, / megtudni, Krisztiáné lett-e Réka, / Ritát választja Norbert, vagy Katát” és a családállításnak, a karmikus asztrológiának meg az angyalterápiának. „Ez itt Ria, ördögűzéshez ért. / Lia, aki bioenergiát ad. / Bea, aki a holtakkal beszél. / Lea megmondja, merre húzd az ágyad, / hol nincs alatta rézér, sem vízér, / Maja, ki megjárta a túlvilágot: / »Liftaknában zuhantam, és a végén, / olyan, nem is tudom, túláradó fehér fény…«”
Lia, ahogy Céliát másképp nevezik, a regényszerző egy korábbi versében, a fentebb idézett Téli napfordulóban bioenergiát ad. Energiát a léthez? Vagy ne feszegessük, mit is takar egy efféle adomány? Egyébként a regényben Célia nevét a barátai azért fogadják el, mert azt hazudja, egy filmsorozatból való, mint Leonardóé, Michelangelóé vagy Donatellóé, akiket nem más minőségükben illik ismerni, mint hogy teknősök a Tini Nindzsa Teknőcök rajzfilmsorozatból. Egyébként Célia a nevét anyjától az Ahogy tetszikből kapta. Hogy a regény szerzőjét befolyásolta-e a névadáskor saját korábbi verse vagy a már idézett Fulviáról című Balassi-epigramma („Legtovább Júliát s leginkább Céliát ez ideig szerettem, / Attól keservessen, s ettől szerelmessen, vígan már búcsút vettem, / Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem”), nem tudni. Szabó T. Annában például a Célia név a „célja” szót idézte meg (bár akár lehetne a Zelig női formája is), Célia léte (mint a könyvé?) adna értelmet a levéshez? Egyébként egy Zsani–Heni–Niki Bermuda-háromszögben eltűnő lény életében szinte üdítő lehet olyan nevet ízlelgetni, amelyről legalábbis elsőre nem egy műkörömszalon törzsvendég-gyülekezete jut az ember eszébe.
De mi van akkor, ha L., olvasnivalókat jól kiszagoló barátnőm azzal szeretne eljátszani, hogy kitalálja, ki lehet a könyv szerzője? Információja annyi, hogy adott egy könnyen olvasható (mi több: olvasóbarát!), szórakoztató, ironikus regény, amely többek között korunk agyament hiteit – hiszek az agykontrollban, a pozitív gondolkodásban, a fogyókúrában, a paleóban és a vegánban stb. – gúnyolja ki, de viharos humora nem kíméli az álszabadságot sem, ahogy a szektákkal sem bánik kesztyűs kézzel. Kinek a tollából születhetett egy kötet, mely olykor krimikre jellemző izgalmakat nyújt, viszont a horrort finoman adagolja? A válasz, ha ennyi az információnk, meglepő.
Egy nyári sztori vágyával talán a legtöbb Horváth, Kovács és Takács szomszéd leginkább a külföldi irodalom polcán keresgél. De ha könnyed, humoros olvasmányt keresve a magyar irodalom polcaira téved, aligha (spoiler!) Rakovszky Zsuzsa érzékeny műveit veszi kezébe. És itt egy újabb felmerülő kérdés, hogy magyarázom meg a kubai–francia származású migráns barátnőmnek, L.-nek, mi is az a magyar irodalom. Hogy mitől magyarabb az irodalom, ha olyan, mint Rakovszky időversei, vagy, mondjuk, a Fortepanja. Talán a magyarabb irodalom miatt egy nem anyanyelvű sajnálkozni kezd, hogy csak fordításban ismerheti meg, nem olvashatja eredetiben. A Célia nem ilyen, könnyen népszerűsíthető, nemzetközi könyv – Rakovszky játékos énjének regénye. Olvasói szokásokhoz alkalmazkodó profi kötet. És ez nem kritika, inkább elhelyezés a polcon, ahol azért mindig ott vár az érzékeny Rakovszky is, ha valakinek a játék helyett inkább olyasmihez volna kedve.
Magvető, 2017, 310 oldal, 3699 Ft
