Könyv

Szertelenül

Milen Ruszkov: Nyakig a természetben

  • Zelei Dávid
  • 2017. november 5.

Könyv

A spanyol kultúra Aranyszázadában, csaknem egy időben azzal, hogy Alba herceg hadai – soraikban Cervantesszel – megállították a törököt Lepantónál, Sevillában különös kötet látott napvilágot.

Szerzője, a hatvanas éveiben járó, elismert orvos-botanikus, Nicolás Monardes ekkorra már számos traktátust közzétett az érvágásról, a citrusfélékről vagy épp a jég helyes használatáról (!), 1569–1571-ben megjelent kétkötetes művében ugyanakkor keresztezte két hivatását, és azoknak a növényféléknek a gyógyászati felhasználásáról értekezett, amelyeket az Újvilágból hozott, s amelyeket azután nagyrészt a saját kertjében termesztett. A dohánytörténészek a második rész megjelenését egyfajta mérföldkőnek tekintik: Monardes volt ugyanis az első, aki nem csupán gyógyhatású készítményként, de egyenesen az orvoslás Szent Gráljaként mutatta be a dohányt, amely a fogfájástól a rákig (!) mindent gyógyít. Mivel ekkoriban a Galénosz- és a Para­celsus-iskola hívei egy emberként kutattak az univerzális gyógyszer, a panacea után, a korabeli orvostudomány pedig jobban hitt az ezeréves humorálpatológiában, mint a boncolásban, Monardes műve Európa-szerte gyorsan népszerű lett: ha a dohány nem is volt jó mindenre, ért annyit, mint egy érvágás.

Már elsőre is jóleső trollkodásnak tűnik megmutatni, hogy a tudomány és művészet fénykorának gondolt reneszánsz idején milyen orbitális baromságok számíthattak a szellemi és társadalmi elit vállveregetésére, de ha valaki mindezt korabeli műfajban (pikareszk regényben) írja meg, s rá­adásul Európa perifériájáról, Bulgáriából dörgöli a centrum orra alá esendőségeit, mint Milen Ruszkov, az már maga a rákendroll.

A Nyakig a természetben koncepciója így több mint sokat ígé­rő, ráadásul ambíciója nem áll meg ennyinél: narrátora, a portugál Monardes-tanítvány nemcsak a dohány kedvező hatásait illusztrálja a doktorral közös kiszállások szórakoztató leírásaival, de eredeti céljaitól el-eltérve emlékezetes portrét fest a világ akkori ütőeréről, Sevilláról is, a doktor páciensein keresztül pedig a korabeli (és mindenkori) társadalomról is próbál valamit gondolni. Lássuk be, mindez nem kevés, sőt, talán túl sok cél egy történethez, s nem is mindet sikerül ugyanazon a színvonalon megvalósítani. Nagyszerű ötlet például, hogy a regény Sevillája magába olvasztja a városban játszódó híres művek szereplőit, de sokszor nem sikerül őket beleszervesíteni a cselekménybe. Amikor például a regény végén a narrátor előbb Carmennél tölti fel dohánykészleteit, majd Figaro borbélyüzletébe betérve meghallgatja, ahogy az egybemixeli neki a Don Giovanni, a Fidelio és A sevillai borbély cselekményét, az embernek az az érzése támad, hogy a szerző megpróbálta az összes lehetséges intertextust beletuszkolni a könyvbe.

Hasonló a helyzet a korszak hírességeinek szövegbe vonásával: a dohányellenes I. Jakab vagy a mindennap egy színdarabot legyártó Lope de Vega portréja szép szatíra, a hidegrázásának látomásai miatt örvendő Luis del Alcázar atyáé vagy épp Cervantesé (aki némi csúsztatással kerül a képbe, lévén börtönbüntetését kilenc évvel Monardes halála után abszolválta) azonban már kevésbé emlékezetes. Szórakoztató ugyanakkor, ahogy Ruszkov játékba hozza műfaji elődjeit, a Példás elbeszélések pikareszkjeit: Rinconete és Cortadillo mindig kéznél vannak, ha piszkos munkáról van szó, amikor pedig az állandó pénzhiányban szenvedő Cervantes megígéri, hogy beleírja Monardeséket a két kutyáról szóló történetébe, egyikük, Berganza feltűnik a doktor házának kertjében, birodalmi bonyodalmakat okozva.

A legjobb részek mégis alighanem ott keresendők, ahol már a 16. századi elődök is nagyot alkottak: az előkelők, kereskedők és tudósok cicaharcainak vagy épp a város működésének szatirikus leírásában. Az embernek mégis az a benyomása, hogy a könyv többet vállal, mint amit elbír: egy szigorúbb bolgár és magyar szerkesztő sokat tehetett volna azért, hogy a kiváló alapötletből kiváló regény legyen. Előbbi a túlírt vagy öncélú jelenetek megvágásában segíthetett volna, utóbbi pedig Krasztev Péter fordításának pontosításában.

A szőrösszívű kritikust zavarja a személynevek sokszor pontatlan átírása (Monardes legnagyobb riválisa, A sevillai borbélyból ismert Bartolo doktor végig th-val, Jakab király és Kolumbusz néhol Jamesként és Columbusként szerepel, a spanyol nevek ékezetei pedig jórészt hiányoznak). Vagy az utánanézés hiánya (ha már Monardes direktben megidézi a Jelenések könyvét, illik csekkolni, hogy a halál a Szentírás szerint nem „sárgaszínű”, hanem fakó lovon közlekedik, Baltasar del Alcázar egyetlen magyarra fordított verse pedig két kattintással elérhető lett volna Nemes Nagy Ágnes kiváló fordításában).

Az viszont, hogy a 16. századi szereplők néha úgy beszélnek, mint a kiöregedett gengszterrapperek („nyugika” „fuss, tesó”), már a mezei olvasó szemét is bánthatja. A Nyakig a természetben így érdekes és egyedi, de nem kimagasló mű: felkelti a kíváncsiságot Ruszkov iránt, de kidolgozottságában nem ér fel, mondjuk, a referenciájaként emlegetett Eco Baudolinójával – amiért hallatlanul nagy kár.

Fordította: Krasztev Péter. Typotex, 2016, 338 oldal, 3500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.

Egy macska, egy lótusz

Egyiptommal és a fáraókkal krimitől a sorsjegyen át egészen a bútordarabokig bármit el lehetett adni már 100–150 évvel ezelőtt is. Az egyiptománia kutatása viszonylag fiatal terület, általában egyiptológusok vagy régészek, történészek foglalkoznak a témával, mellékprojektként. A fogalomba bármely egyiptomi motívum felhasználása beletartozik úgy is, hogy a kontextus teljesen független az egyiptomi kultúrától.

Kapupánik

A mai fiatalok már nem tudják mi az élet, se háborújuk, se békéjük, kapálni se tudnak, csak ülnek a számítógép előtt. Gyenge, menekülő generációt szült a korábbiak feszített, izzadságos munkája, elkényeztették őket. Az ilyenekből nem lesznek ’56-os hősök.

Futott két kört

A békemisszió a béke ügyét sajnos, és reméljük egyelőre, nem vitte mérhetően előre utolsó, múlt heti bejelentkezésünk óta, pedig azóta Kijiv, Moszkva és Hszi Csin-ping után Washingtont és az akkor még ép fülű Trump elnökjelölt urat is megjárta Orbán Viktor.

Visszacsatolás

Amikor Antall József a választási sikerének valahai eufóriájában azt találta mondani, hogy ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni, nagyot dobbant a nemzeti szű, vagy lélek. Hogy pontosan mire gondolt a felhevült költő, azt éppenséggel soha nem fogjuk megtudni.

„Mit írtál, szakácskönyvet?”

Bár már négy kötetet jegyez – egy beszélgetőkönyvet és több színpadi adaptációt –, még mindig zavarba ejti, ha írónak nevezik. Az Örkény Színház színészével a legújabb novelláskötete, a Kevert kapcsán így elsősorban az írásról beszélgettünk.

Zsákban futás a pálya mellett

Csák János helyét vette át az európai parlamenti és önkormányzati választás másnapján. Nem a lehengerlő víziók embere, inkább igyekvő háttérmunkás. Kérdés, hogy ez mennyi ideig lesz elég az életben maradáshoz.

„Egy dobásunk van”

Még a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlta a 2017-ben nagy lendülettel indult párt szereplése az idei júniusi választásokon. Tompos Márton 3,7 százalékos pártot vesz át, ígérete szerint valami teljesen újat fognak kipróbálni.

Sarkadi utca, Berlin

Egy egész utcát uralt Berlinben az a prostituáltakat dolgoztató Békés megyei banda, amelynek tagjait emberkereskedelem miatt ítélte súlyos fegyházbüntetésre és vagyonelkobzásra a Gyulai Törvényszék.