Bár a Xenogenezis-trilógia első részét továbbra is jelentős műnek tartom (lásd: Thészeusz űrhajója, Magyar Narancs, 2019. augusztus 29.), a folytatásért már nem tudok így lelkesedni. A Hajnalban felvázolt, lepusztított Föld és a majdnem kipusztult emberiség fenyegető jövőképe és a kiutat jelentő kompromisszum egy idegen fajjal, az oankálikkal, akik cserébe bekebelezik a génkészletünket, egyszerre volt ijesztő, tanulságos, filozofikus és feszültséggel teli, mert a szerző semmit sem vitt túlzásba. Az Átváltozás azonban egyszerre hemzseg a folytatások és a töltelékrészek minden hibájától.
Eszméléssel, öntudatra ébredéssel nyit ez a kötet is, most a magzati állapotban lévő Akin gondolatait követhetjük. Ő az első rész főszereplőjének, Lilithnek a gyermeke, részben ember, részben oankáli lény, aki a már benépesített Földön születik, ahol kezdetleges, ősközösségi formában igyekszik újraépíteni az emberiség mindazt, amit lerombolt. Egy dologra nem képes: szaporodni, ez csak a génkereskedő idegen faj segítségével lehetséges. A leosztás innentől túlságosan is egyértelmű: vannak, akik elfogadják, és vannak, akik nem kérnek ebből, aztán egymást követik a konfliktusok, elsősorban Akin életében, akit elrabolnak, és emberek nevelnek fel.
A kifordított Maugli-történet tétje azonban nem elég izgalmas ahhoz, hogy egy egész regényt megtöltsön, az üresjáratok pedig még inkább belassulnak az elhúzott moralizálásoktól, amelyek bár fontos témákat érintenek (örökbefogadás, önazonosság, tekintélyelv), ezúttal mégis belefúlnak a túlmagyarázásba.
Fordította: Huszár András. Agave, 2019, 336 oldal, 3680 Ft
