Négy kis írás: egy a diagnózis előtti, három meg az az utáni időből. Az elsőből arról értesülünk, hogy Sacks professzor, megannyi népszerű könyv – köztük az Ébredések – orvos-író szerzője kedden 80 lesz, s mivel világ életében vonzódott a periódusos rendszerhez, egy igazi rajongó örömével rendeli hozzá születésnapjaihoz a megfelelő rendszámú kémiai elemet. Mivel a higany rendszáma 80, Sacks bizakodva néz elébe, hogy higanykorba léphessen; jó egészségnek örvend mind testileg, mind szellemileg, bízik benne, hogy még néhány jó év megadatik a számára. Nem adatik meg. A második írás így kezdődik: „Pár héttel ezelőtt megtudtam, hogy a májamon többszörös áttétek vannak.” A mondat másféle áttéteknek is megágyaz. Miközben az amerikai ideggyógyász-író kedvenc filozófusa, Hume halálközeli szavait idézi, nehéz nem a „hasnyálkát” a szépirodalomba bevezető nagy magyar íróra gondolni, aki Kosztolányi „rádiumélményeiről” írt versét lapozza fel hasonló helyzetben. Dr. Sacks mondatai akaratlanul is Esterházyig érnek – a rák, mint irodalmi szervező erő, ki hallott már ilyet! A rák biztosan nem, neki más dolga van: nem pihen, ahogy a szerző sem. Ahogy a májon az áttétek terjeszkednek, a máj gazdája szorgosan ír, mintha lábjegyzeteket készítene saját életéhez, amelyről a diagnózis előtt írt terjedelmes memoárt. És jön, aminek jönnie kell e könyvnek kicsi, de lábjegyzetnek nagy négy írásban: gyerekkor, zsidóság, melegség, kezelés és a címben is emlegetett hála, amely, köszönhetően a morbid humorra mindig kapható magyar nyelvnek, könnyen olvasható halálnak. Oliver Sacks még megélte, hogy ólomkorba (rendszám: 82) léphessen, elmenőben pedig még rehabilitálta a bizmutot (83): „Amúgy is gyengém a bizmut, ez a szerény kis szürke fém, amelyet gyakran még a fémimádók is félrelöknek…” Oliver Sacksban sok más mellett a szegény kis szürke fémek védelmezőjét is tisztelhettük.
Fordította: Dedinszky Zsófia. Park, 2017, 52 oldal, 1490 Ft
