"Otthonról hozott történetek" - Jo Nesbo krimiíró

Harry Hole nyomozó első történetét még öltönyös-nyakkendős pénzügyi szakemberként írta, miközben a hivatali órák után rockzenei pályafutását is egyengette. A sorozat azóta a nyolcadik kötetnél tart: a tőzsdevilág vesztett ugyan egy brókert, a krimirajongók viszont nyertek egy jó tollú és milliós példányszámban fogyó elbeszélőt. Jo Nesbø vegyes technikával, telefonon és e-mailen válaszolt a Narancs kérdéseire.

Magyar Narancs: Mielőtt krimiírásra adta volna a fejét, napközben a brókerek, éjszakánként (a norvég Di Derre dalszerző-énekeseként) a popsztárok életét élte. Hogy bírta a strapát?

Jo Nesbø: Nekem nagyon bejött ez az életforma, noha az utolsó időkben már elég nehéz volt összeegyeztetni a kettőt, az évi körülbelül 180 fellépést és a napi melót. Így viszont mindig volt hova menekülnöm, ha épp valamelyikből elegem lett; amúgy is világéletemben szerettem a kívülálló státuszt. Ugyanígy vagyok egyébként az írósággal is, az írást firtató kérdések, az úgynevezett szakmai ügyek meglehetősen hidegen hagynak.

MN: Most mi a menekülési útvonal?

JN: Ez a mostani felettébb kellemes kombináció. Továbbra is zenélek a régi bandával, úgyhogy amikor megelégelem az íróasztali magányomat, még mindig ott a színpad.

MN: Írói szempontból hozott valamit a konyhára a brókeréletmód?

JN: Inkább az otthonról hozott történetekre támaszkodtam. Apám volt a nagy mesélő a családban, de a bátyám sem sokkal maradt le mögötte, anyám pedig könyvtárosként dolgozott, úgyhogy elég nagy volt a könyvbőség odahaza. És persze sok mindenre megtanított a dalszövegírás is, a hatékony történetmesélésre éppúgy, mint arra, hogy bízni kell a közönségben.

MN: Úgy nyilatkozott a Vörösbegyről, hogy ebben a Harry Hole-regényben arról írt, amiről az apja is szeretett volna, ha marad ideje, nevezetesen a norvégok második világháborús szerepéről.

JN: Mindenképpen fel akartam használni az ő saját, személyes élményeit, azokat a történeteket, amiket a keleti frontról mesélt. És épp itt volt már az ideje, hogy valaki elkezdje elmesélni, mi történt azzal a több ezer norvéggal, akik a németek oldalán Sztálin ellen harcoltak.

MN: Milyen történeteket kapott a családi archívumból?

JN: Az apám Leningrádnál harcolt a németek oldalán, míg az anyám családja az ellenállási mozgalomban vett részt. Apám 19 éves volt ekkor, szóval mindez még az előtt történt, hogy megismerte volna az anyámat. Furcsa dolog, de a nagyon is eltérő háborús hátterük ellenére apám mindig is nagy népszerűségnek örvendett az anyám családja körében.

MN: Norvégia második világháborús múltja még mindig vitatéma odahaza?

JN: Még mindig sok a vitás kérdés, habár az ifjabb történésznemzedék munkáiban már egy árnyaltabb kép jelenik meg. Most már talán a norvégok többsége is tisztában van vele, hogy a honfitársaik túlnyomó többsége az égvilágon semmit sem tett a megszállás alatt a németek ellen, és hogy azoknak az árulóknak kikiáltott katonáknak is lehettek idealista, hazafias indíttatásai, akik a nácikkal harcoltak Sztálin ellen.

MN: Amikor a skandináv krimik jelenlegi nagy felfutásáról esik szó, szinte mindig szóba kerül a svéd Wahlöö-Sjöwall-páros, mint e nagy sikertörténet megalapozói. Egyetért azokkal, akik tőlük eredeztetik a nagy északi krimikonjunktúrát?

JN: Így vagy úgy, de mi mindannyian, akik itt élünk, és krimiben utazunk, az ő köpönyegükből bújtunk elő. Ugyanabból a hagyományból táplálkoznak az írásaink, és a velünk szembeni elvárások is ugyanazok. Én ugyan csak az elmúlt években kezdtem el olvasni a könyveiket, de nyilván rám is hatottak, a rajtuk nevelkedett szerzőkön keresztül.

MN: A norvég krimiről az ön neve mellett Karin Fossumé ugorhat be a magyar olvasóknak. Nagyjából egy időben kezdték kiadni a Harry Hole-könyveket és Fossum Sejer felügyelős krimijeit. Ismerik egymást?

JN: Találkoztunk párszor. Végtelenül kedves ember, és nagy írói tehetség. A skandináv krimiírók közül talán ő áll a legközelebb hozzám, az ő sajátos prózája.

MN: És Stieg Larsson? A Millennium-trilógia óriási nemzetközi sikere használt az északi krimi ügyének?

JN: Mikor beütött a siker, már elkezdődött a helyi krimik diadalútja, de tény, hogy Stieg Larsson sikere új ajtókat nyitott meg előttünk is, ettől függetlenül mindenki teszi a dolgát, mindenkinek megvan a maga saját világa, nyomozója, stílusa.

MN: Frank Miller képregényét, a Sin Cityt is említette hatásként.

JN: Millerben az a lenyűgöző, hogy ahelyett, hogy kézzel-lábbal védekezne a hard-boiled krimik kliséi ellen, épp az ellenkező taktikát választja: büszkén vállalja a kliséket, hatalmasra nagyítja és a saját történetei szolgálatába állítja őket.

MN: Más képregényeseket is hasonló becsben tart?

JN: Miller mellett még Alan Moore-ral vagyok úgy, hogy mindenre vevő vagyok tőle.

MN: El tudná képzelni Harry Hole-t képregényben?

JN: Elképzelni még csak el tudom valahogy, de addig is, amíg Frank Miller nem jelentkezik, nem sok esélyt látok egy ilyen vállalkozásra.

MN: Eddig nyolc Harry Hole-regénynél tart. Mennyi időt jósol még nyomozójának?

JN: Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy a sorozattal előbb vagy utóbb végezni fogok. Sokszor megkapom a kérdést, hogy milyen véget szánok szegény Harrynek, erőszakos halált vagy netán nyugdíjaséveket, de erre a kérdésre eddig még sosem válaszoltam. Most sem tennék kivételt.

MN: Első regénye kéziratát Kim Erik Lokker álnéven küldte el a kiadónak, nehogy a popkarrierje bármilyen módon is befolyásolja az írás fogadtatását. Van valami rejtett jelentése a névnek?

JN: Van neki, igen, de akkor senki nem jött rá a jelentésére. Elég csak egy kicsit változtatni az elválasztáson; Kimer I Klokker - és ez máris egy jól ismert zsoltár neve. Gyakran használják temetéskor.