"Ha lesz türelmök idefigyelni kérem, hát elmondok egy borzasztó nagy botrányt. Mink csináltuk azt Szentmártonban, mikor hetedikbe jártunk. Nő van a dologban. Szoknya, uraim!" Egy másik, nemrég előbányászott Szép Ernő-regény, a Hetedikbe jártam kezdődött ezekkel a sorokkal; az író gyermeki énjét akkor épp Szücs Palinak hívták, aki csuda egy dologba, egy kamaszkornak nevezett csodába keveredett. Majdnem ugyanezt a Palit veszi elő Szép Ernő a jó egy évtizeddel később (1937-ben) megjelent s ezzel könyvpiaci életének végére is érő Édes című regényében.
A paliságban mindössze annyi változás állt be, hogy a Szücs Kovácsra, Szentmárton pedig a beszédes nevű Nebándra változott, de Pali csak egy van: ezúttal mint kisiskolás kerül elénk, tisztes falusi szegénységben, látástól vakulásig robotoló szülők gyermekeként. Ennek a Palinak rettentő édes szája, két édestestvére és valami nagy gyónnivalója van. Az olvasónak meg az az egyre határozottabb érzése, hogy ezúttal egy másik Szép Ernő szólítja meg, nem az, akit az elmúlt ifjúság feletti sóhajok közepette azért rendre elővesz a viccelhetnék.
Anno vajon mire mentek a megszólított kedves gyerekek - mert a szerző, jó szokásához híven, ezúttal is ki-kiszól elképzelt közönségének - egy olyan történettel, mely nem ígért mást, mint elkerülhetetlen gyerekhalált? Mire a végére érünk a történetnek, Esztike, a kisebb testvér meg fog halni - ígéri a szerző, s így valóban bajos a viccelődés. Persze semmi sem lehetetlen, különösen nem Szép Ernőnél, az emelkedettségbe nála mindig be-becsúszik valami oda nem illő, s épp ezért nagyon is helyénvaló részlet, egy orr vagy egy kilincs, aminek formáján el lehet csodálkozni. Ezúttal se orr, se kilincs, a halál árnyékában viszont egy komplett falusi édesség-guide-ot kapunk, a szegénysorban tengődők korabeli irodalmának talán legteljesebb édességügyi értekezését. Ez a cukoréhség viszi bűnbe Palit, és ennek a cukoréhségnek hála szinte mindent megtudhatunk a fodormenta cukorról, a csillagcukorról, a kávécukorról, a fütyülőcukorról és még vagy tucatnyi másikról. Egyik-másik felemlegetése a szerzőnek is nagy örömére van, s ebbéli örömét nem is tartja magában: örüljön más is, ha már eszébe jutottak tovatűnt ifjúsága elgurult cukrai. "Hálátlanság volna nem szólani egy jó szót a malátacukorról..." - kezdi az író, és ami ezután következik, az nem más, mint a malátacukor régóta esedékes rehabilitációja, de Szépnél még számos más cukor is megkapja a megkésett elismerést.
Szép csalás, ahogy egy pillanatra mindennél fontosabb tud lenni a szultánkenyér vagy az ájbiscukor, kitakar mindent, szegénységet, betegséget, minden olyat, amit egy szigorúbb prózaíró soha egy pillanatra nem tévesztene szem elől. Ezek a szem elől tévesztések adnak, ha nem is humort, de valami játékos teret ennek az ígéreteit mind betartó történetnek. Csak a rend kedvéért: egy kis édeset ígért a szerző, meg halált és szegénységet.
Noran Libro, 2011, 161 oldal, 2600 Ft
