Az egyetértés persze korántsem meglepő, elvégre Joseph Ratzinger, akárcsak 1996-os interjúkötetében, most is elkötelezett leibzsurnalisztájának, Peter Seewaldnak a kérdéseire felel. Ám azért ennek a ténynek az ismeretében sem nélkülözik a pikantériát azok a passzusok, ahol is a tiszteletteljesen alákérdező német újságíró hirtelenjében (és ezúttal a szó szoros értelmében) a pápánál is pápábbnak mutatkozik. „Természetesen igaz, hogy a történelemben voltak háborúk a vallás miatt, hogy a vallás erőszakhoz is vezetett…” – kockáztatja meg a távolról, félhomályban, hunyorítva már-már önkritikusnak is vélhető kijelentést XVI. Benedek, mire beszélgetőtársa rögvest közbevág, hogyaszondja: „…De sem Napóleonnak, sem Hitlernek, sem az Egyesült Államok hadseregének Vietnamban nem volt köze semmiféle vallásháborúhoz.” Az interjú egy másik pontján Seewald a Biblia elemzésének történetkritikai módszerét bélyegzi áltudománynak és keresztényellenesnek, s az olvasó már jószerint látni is véli maga előtt a kissé riadtan pislogó főáldozárt, amint megkockáztatja az udvarias ellenvetést: „Én nem ítélkeznék ilyen keményen.”
A taktikus összjáték azután még szórakoztatóbbá és egyszersmind még ismerősebbé válik néhány egyéb ponton, így különösképpen a holokauszttagadó Williamson „püspök” 2009-es botrányának taglalása során. (Az esettel foglalkozó korábbi írásunk itt olvasható.) Merthogy a magyar olvasónak nem nehéz ráismernie a sémára, amelyben a pápa sajnálkozva emlegeti a „rossz médiamunkából” fakadó „baklövést”, míg baráti kérdezője a botrány tudatos időzítését, kiterveltségét, s egyáltalán a médiatálalás összeesküvéses jellegét hozza fel enyhítés és elterelő ellencsapás gyanánt. S minthogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, külön is figyelemre méltó a két német katolikus eszmecseréjének szemrehányóan hazabeszélő iránya, melynek vonatkozó szakaszában az amúgy mindvégig a higgadtabb hangot megütő pápa is nyilvánvalóvá teszi sértettségét: „Ténykérdés, hogy a németországi katolikusok körében van egy igen tekintélyes réteg, amely úgymond csak arra vár, hogy belerúghasson a pápába.” Valamint: „itt nyilvánvalóan a zsidók is kissé átvették a németek általános pápaképét”.
Az egyébiránt tiszteletreméltóan filoszemita álláspontot kifejtő XVI. Benedek pápa félreismerhetetlenül nehézsúlyú intellektuális kapacitás, s így kétszáz oldalon taglalt véleménye az ateista olvasó számára sem érdektelen. Igaz, merőben új szempontokkal nem találkozhatunk a kötet lapjain, hiszen a római katolikus világegyház feje már eddig is megannyiszor kifejtette bokros fenntartásait a modern világ szekularitásával, pillanatnyi ésszerűséget bálványozó magatartásával és önpusztító szabadosságával szemben. Aminthogy az sem váratlan fejlemény, hogy Joseph Ratzinger ebben az interjúban is váltig a nők pappá szentelésének lehetetlensége, a homoszexualitás erkölcsi helytelenítése és a papi cölibátus fenntartása mellett teszi le a garast. (Legfeljebb ez utóbbi véleményt ellenpontozhatja, persze csakis az agnosztikus és ellentmondásra hajlamos olvasó számára, hogy a pápa mindeközben „a nemiség pozitív ajándékának”, kincsének a megőrzését is feladatul jelöli ki.)
S végezetül néhány hasznos információ: a szentatya nem használja szobabiciklijét, kedveli Fernandel Don Camillo-filmjeit, Junghans karórát visel és nincsen folyószámlája, de még csak pénztárcája sem.
Duna International–Új Ember, év nélkül, 242 oldal, 3495 Ft
