Ebbe a sorba illeszthető legutóbbi munkája is, amelyben azt a "különös történetet" vizsgálja, amely kulcsfontosságú az 1990 utáni fejlődésben; azt a folyamatot, amelynek során a nyolcvanas években indult szakkollégiumi társaság az ország sorsát döntően befolyásoló politikusi csoporttá vált. E kötete annyiban oldottabb, hogy a szerző inkább problémák, lehetséges kutatási irányok sokaságát veti föl (a hatalom- és vezérkultusz forrásvidéke, a fociimádat és a személyiségfejlődés összefüggése stb.); és inkább összegez, mint megfejt. Az összkép ezzel együtt is lesújtó: ha az alakuló új rezsimet diktatúrának nem tartja is (sőt határozottan elveti ezt a minősítést), "demokratikus formákban létrejövő tekintélyuralmi rendszernek" annál inkább. A könyv legérdekesebb részei alighanem azok a fejezetek, amelyek azt tárgyazzák, hogy a magyar társadalomban miért és miként alakult ki fogadókészség egy ilyesfajta megoldásra.
Eddigi hosszú élete során Pataki Ferenc nem egy sorsfordító helyzetet élt át (január 23-án töltötte be 85. évét), így nem véletlen, hogy a hosszú Fidesz-menetelést olykor történelmi analógiákkal illusztrálja. Szemléltető példái azonban elsősorban nem a Kádár- vagy a Horthy-korból valók (mint várnánk), hanem a kései negyvenes, korai ötvenes évek idejéből. Nem azért, mert az ideológiai vagy a politikai berendezkedésben egymásnak megfeleltethető rezsimekről volna szó - hanem a stílusjegyek, a viselkedésminták, a politikai reflexek hasonlósága miatt. Olvassák el, vidámabbak garantáltan nem lesznek tőle.
Noran Libro, 2013, 200 oldal, 2680 Ft
