Néhány hónapja futottunk össze, az angol nyelvű könyvesboltban; Shakespeare-t vásárolt rendelésre, nagy tételben, fordítás végett. A megszokottnál leharcoltabb volt, ezzel együtt falhoz vágott, amikor relatíve vidáman közölte, hogy leukémiás.
Nem kell beszarni, legyőzöm a halált is - azt mondta. Még hosszan beszélgettünk, a bíróság elmarasztalta, amiért nyomtatásban seggfejnek nevezett valami seggfejet, fel volt háborodva, de szokás szerint érzékeltette, hogy bár fontos meg minden és foglalkozik vele, összességében leszarja az egészet. Összességében akkor nevez egy seggfejet seggfejnek, amikor jólesik neki, egyébiránt Shakespeare-t fordít.
Nem tudom, hogy akik jóban voltak vele, közelről ismerték, meg merték-e mondani neki, hogy néha döcögnek a rímei, meg hogy Brecht már rég felejtős.
Pista elment.
Valahogy vissza kéne csinálni, mert nincs másik olyanunk, mint ő. Nagyon, nagyon, nagyon fog hiányozni, amikor igazán ütős stílusban seggfejnek kell nevezni egy-egy seggfejet.
Mától üres egy szék a szerkesztőségben, Pista felment a mennyországba, Adyval ülnek egy asztalnál, pálinkát isznak, ki vannak akadva a magyarokra, ezt verbalizálják. Pistának közben is vigyorognak a szeme körül a ráncok.
