Vizuális merénylet, intellektuális ötletroham, a digitális kultúra előretolt helyőrsége. A Wired 1993 óta jelenik meg, és azóta folyamatosan provokálja olvasóit.
Akinek akár egyszer is a kezébe került, az valószínűleg meg is jegyezte magának. A spektrum összes színe intenzíven él a lapokon, a különböző fluoreszcens és fémes árnyalatok dominanciájával. A vad külsőnek és formának tökéletesen megfelel a tartalom: olvashatunk a zárfeltörés technikáiról, a remix popkultúráról, az online televíziózás lehetőségeiről, a kóser technológián dolgozó hackerről, az önellátó zöld amerikai farmerekről vagy a kúlság agyi területeit mágneses magrezonanciával kereső kutatóról.
Mindez csak a felszín. Ha csak ennyi lenne, a Wired nem volna több, mint a technológiától megszállott városi férfiaknak készülő divat- és popkultúra-magazin. Amolyan technológiai, intellektuális Playboy, amit a gazdagság, a luxus és a piacvezető értelem légköre jár át. Pedig a Wired a 90-es évek óta - néhány hullámvölgy dacára - az IT-szektor és az internet egyik, ha nem a legfontosabb trendelőrejelző, sokszor -teremtő orgánuma, mely mögött alapítóinak erős küldetéstudata és határozott filozófiája áll.
Az alapító gárda San Franciscóban, a 90-es évek elején verődött össze. Pár nyitott ember, akikben még tényleges visszhangot vertek a 60-as évek ellenkulturális mozgalmai - szexuális forradalmastul, alternatív energiástul, minimálállamostul. Adjunk a képlethez némi zsurnaliszta lapalapítói hevületet és hátteret, fogékonyságot a technológiai és tudományos progresszióra, provokatív esztétikai elképzeléseket, küldetéstudatot (a digitális forradalom szócsövének lenni mindenáron), valamennyi összetarhált pénzt.
A kezdetek
A Wired korai története némi túlzással leírható Louis Rosetto és Jane Metcalf románcaként - legalábbis ilyen irányban közelítette meg a témát a lapot jelenleg is szerkesztő Gary Wolf, a magazin hivatalos történetírója Wired: A Romance című 2003-as könyvében. S valóban: az első és egyetlen próbapéldánnyal az extravagáns, sokat megélt pár kezdett házalni a technológiai és befektetési tőkeszektor néhány erős emberénél. Rosetto furcsa, nyughatatlan világcsavargó, a Columbián folytatott üzleti tanulmányokat, médiakarrierje 1971-ben kezdődött: akkor került fel a New York Times Magazine címoldalára, mint az induló új radikálisok, a libertáriusok reprezentatív alakja. A libertarianizmus célja az állami beavatkozás és a kormányzati szabályozás minimalizálása volt, nagy adag individualizmussal és a korlátlan szabadpiac szabályozó, önszervező erejébe vetett bizalommal. A politikai jobboldalról érkezők és a szélsőbalos anarchisták között ekkor még nehéz volt különbséget tenni; mindkét csoport az állam hatalmának maximális korlátozását, ha nem megszüntetését akarta. Rosetto 1987-től 1990-ig Amszterdamban, keserves anyagi körülmények között szerkesztett technológiai lapot, előbb Language Technology, majd Electric World címmel; utóbbi tekinthető a Wired közvetlen elődjének. Jane Metcalf mindig is közvetítő szerepet játszott a heves és sokszor kompromisszumképtelen Rosetto mellett; hirdetésszervezőként ő találta ki a Wired nevet is (magyarul kb.: "Bedrótozva"). A harmadik alapító Kevin Kelly, az első felelős szerkesztő, a digitális újságírás veteránja; ő volt az underground és hippikörökben igen elismert, Whole Earth Catalog nevű, a későbbi webes keresőmotorok konceptuális előfutárának számító, környezettudatos kezdeményezés szerkesztője.
A beinduláshoz szükséges dollárokat a szoftvervállalkozó Charlie Jackson és a Massachusettsi Műegyetem, az MIT világhírű, a digitális technológia emberarcúsítására és társadalmi elismertetésére szerveződött Media Labjének alapítója, Nicholas Negroponte biztosította, aki több évig a lap utolsó oldalának kolumnistája volt. E-mail stílusban írt, koholt e-mail címeket tartalmazó írásaiban elemezte a digitális technológia hatásait. "Digitálisnak lenni pozitív dolog. Ellaposíthatja a szervezeteket, globalizálhatja a társadalmat, decentralizálhatja az ellenőrzést, és segíti összehangolni az embereket. A nemzetállam eltűnhet végre" - írta 1995-ben. Az egy darab, színes és drágának tűnő lapokra nyomtatott próbapéldány, a "zéró" blöffszám meghökkentő módon egyetlen eredeti cikket vagy fotót sem tartalmazott, és a hirdetések sem voltak valódiak. Wolf könyve szerint Louis és Jane többek között a Wall Street Journalből, a The New York Timesból, a Nature-ből, a Scientific Americanből, a MacWEEK-ből ollózta össze. Ám Wolf szerint "a kölcsönvett sztorik itt sokkal feltűnőbbek voltak, mint eredeti megjelenésük helyén. Így együtt, egymás mellett valamiféle magabiztosságot sugároztak, mintha egyesültek volna a technológiai csodák és az óriási társadalmi változások iránti várakozásban."
A magazin alapítóinak ambíciója szerint nem más, mint "üzenet, amit a jövőből postáztak vissza" (Rosetto), vagy - Kelly szavaival - "fordított időkapszula, amely visszavitorlázott az időben, és az emberek lábánál landolt. 'k meg csak néznek, csodálkoznak, és képtelenek megállni, hogy felvegyék. Aztán összezavarodnak, fellelkesülnek, forradalmivá válnak, és hipnotizálódnak tőle." Rosettóék szakítottak a hagyományos technológiai újságok szárazságával, melyek az új termékek műszaki paramétereivel és fárasztó szakzsargonnal zsúfolták tele oldalaikat. A technológia embereit, a mérnököket, programozókat, kódfejtőket, hackereket nem pusztán flanelinges, rosszul öltözött, ápolatlan, szemüveges csodabogaraknak látták, hanem élenjáróknak, újítóknak - egy új, mindent átható kultúra előőrsének. Míg a 80-as években a sajtó még nem találta különösebben vonzónak a felfutó információtechnológiai, számítástechnikai iparág embereit, addig Rosetto és társai új hatalmi elitként kezelték őket. Úgy tálalták életüket és munkájukat, mint szenzációt, amire minden átlagember kíváncsi lehet. Az alapító szerkesztők szerint a technológia a legfontosabb hajtóerő és alakítóelem a jelenlegi nyugati kultúrában, gazdaságban, társadalomban, melynek a mindennapi életmódot érintő össztársadalmi hatása felmérhetetlen: épp ezért feltárásra vár. Egykor a művészet, az irodalom, a humaniórák vitte a prímet, de a legtöbb újdonság most a technológia felől érkezik. Mindez újfajta értelmiségi szerepkört kíván, olyan embereket, akik számára nem kérdés kultúra és technológia folytonossága, a digitális, sőt posztdigitális műveltségeszmény. Ebben az értelemben beszélhetünk életstílus-magazinról.
Kösd be magadnak!
Az első hivatalos szám 1993 márciusában jelent meg - jó drágán, 4,95 dollárért, cikkekkel az interaktív számítógépes játékokról, a mobiltelefon-hackelésről, speciális digitális effektekről, valamint a japán képregényekre és rajzfilmekre specializálódott geekekről (geek a. m. technológiafetisizáló fanatikus), az otakuról. "A digitális forradalom keresztülsuhan az életünkön, mint a bengáli forgószél - ezalatt a mainstream média a standby gomb körül tapogatózik É Ha a vad átalakulásban levő új társadalmunk lelkét keresed, akkor a tanácsunk egyszerű. Get Wired" - azaz vegyél Wiredöt, avagy drótozd be magad, írta Rosetto a beköszöntőben. Internettel foglalkozó anyagok is voltak az első számokban, például az online randivonalakról és a netes szexről, de csak esetlegesen. Bár az alapításkor, 1993-ban még nem az internet volt az IT-szektor legfőbb vezércsillaga, hanem a hardver meg a PC-t vagy Macintosht a mindenapokban is kiválóan használható felületté tevő szoftverek, a magazin élete nemsokára mégis a legszorosabban összefonódott a világhálóval meg a dotcomboommal. A harmadik számtól a Net Surf rovat már tallóz az érdekes FTP-oldalak, hírcsoportok között, a lap az elsők között közli a szerzők és szerkesztők e-mail címét. 1994 tavaszán megkapják a legjobb magazinnak járó National Magazine Award díjat. A Wired stílusát és kulturális hatását sokszor hasonlították a 60-as években szintén San Franciscóból induló, ellenkulturális Rolling Stone-hoz, ahol az új zsurnalizmus olyan alakjai fordultak meg, mint Tom Wolfe vagy Hunter S. Thompson.
A magazin az amerikai technológiai, szellemi, gazdasági közélet csúcsfiguráit tudhatja rendszeres szerzői és szerkesztői között. Például Bill Joyt, a Sun Microsystems egyik alapítóját és a JAVA nyelv társszerzőjét (Amiért a jövőnek nincs ránk szüksége címmel írt komoly vitát kavaró publicisztikát); Simson Garfinkel számítástechnikai biztonsági kérdésekre specializálódott újságírót; Rudy Rucker komputertudóst, írót; Denise Caruso közgazdasági elemzőt; Steven Levyt, a Newsweek fő technológiai szerkesztőjét; William Gibsont, a cyberpunk ősatyját vagy Bruce Sterling sci-fi-írót. A magazin első honlapjának, a fizetett hirdetéseket tartalmazó, regisztrációval elérhető HotWirednek az alkalmazottai - Joey Anuff és Carl Steadmann - indították a weben az egyik első és óriási népszerűséget elérő blogot, a suck.com-ot 1995-ben.
1997-re szolid nyereséget értek el, de már 1996-ban próbálkoztak a nyilvános részvénykibocsátással, még a tőzsdei bevezetést megelőzően. De ez az idő hozta meg az első komoly dotcom-válságot is: Rosetto és Metcalf 1998-ra elvesztette többségi tulajdona legnagyobb részét.
Az erős vizualitás, a figyelemfelkeltés a Wired egyik jellegzetessége. Az első layout John Plunkett kezét dicséri, aki a korai időkben drága eredeti fotók helyett nagyrészt hozott nyersanyagokból dolgozott. A jelenlegi alaprovatok: a Rants&Raves (kb. handabanda, lamentálás: olvasói levelek), a technológiai, gazdasági témájú Start, a mindig naprakész, új kütyükkel és kulturális hírekkel foglalkozó Play, a rövidebb cikkeket tartalmazó Post. E stabil rovatok után jön a címlapsztori és négy-öt hosszabb cikk. A jövőből küldött üzenet jellegét erősíti az utolsó oldal állandó rovata, a Leletek a jövőből (Artifacts from the future), melyet digitális művészek készítenek. Ilyen lelet például a Norton Antivirus 2022-es kiborg verziója, mely teljes körű egészségügyi diagnózist is ad mondjuk a metrón összeszedett influenzavírusról; vagy a 2017-ből származó Sony álomgép, amely állítható érzelmi intenzitású filmet sugároz az alvó ember számára; vagy a kórházinál 30 százalékkal kisebb infekciós rátát garantáló otthoni telerobotikus operálókészülék.
A dotcomösszeomlás után a Wired veszített befolyásából, és erős versenyhelyzetben kellett újra bizonyítania. Az avantgárd öntudat és a mozgalmi hevület kissé megkopott, de alapvetően nem változott az évek folyamán. Egyik legutóbbi nagy akciójuk a 2004. novemberi számhoz mellékelt Wired CD volt, melyen a neves szerzők (Beastie Boys, David Byrne, Zap Mama, Thievery Corporation) által készített számokat a 21. századi új technológiákhoz alakított rugalmas szerzői jogi licenc, a Creative Commons alatt jegyeztek. (Lásd keretes interjúnkat!)
Hosszú farok
Chris Anderson jelenlegi főszerkesztő fizikusnak tanult, és Los Alamosban kutatott. Újságírói pedigréje előkelő: évekig az Economist szerkesztője volt, dolgozott a Nature-nél és a Science-nél, a világ két legnagyobb presztízsű tudományos lapjánál. "A lapnak körülbelül 600 000 előfizetője és offline vásárlója van világszerte, de a szabadon letölthető online verziónak (wired.com) köszönhetően több millióan olvassák" - válaszolt 15 percen belül Treo 600-asán e-mailünkre Mr. Anderson. A főszerkesztő alkalmazta először az azóta elhíresült hosszú farok (Long Tail) fogalmat, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a netnek és a digitális technológiáknak köszönhetően a megváltozott piacon a népszerűség már nem kritériuma a profitképességnek. A kevésbé populáris, a népszerűségi görbe elfekvő részében (a hosszú farokban) lévő, szubkulturális, egyedi igényeket, speciális niche-ket kielégítő, sokszor nehezen fellelhető alkotások, termékek célzott eladásából is nagy nyereségre lehet szert tenni - állítja.
Az alapvető IT-érdeklődés (net, open source, fájlcserélés, a digitális technológiák befolyása a hagyományos médiára) mellett újabban kitüntetett figyelmet fordít a magazin a high-tech szektor másik, gyorsan felzárkózó ágára, a biotechnológiára. Szinte minden számban jelenik meg ilyen anyag, hol az első neurális implantátummal elátott paralízises betegről, aki pingpongozik a gondolatai segítségével, hol a terápiás klónozás alaptechnikáját, a sejtmagi transzfert nagyüzemben végző kutatókról; a szeptemberi számban hosszú cikk foglalkozik azokkal az indián felmenőkkel rendelkező fekete bőrűekkel, akiket a hatóság és a többi indián nem szeretne indiánnak elismerni, ám egy molekuláris biológusprofesszor segített nekik származásuk igazolásában a legmodernebb DNS-tesztekkel. E figyelem mögött az a meggyőződés munkálhat, hogy a két szektor (IT és BT) szimbiózisától várhatóak a 21. század legfontosabb és legradikálisabb technológiai fejleményei. Ha úttörő szerepe a digitális technológia popularizálásában véget is ért, és a piacon komoly vetélytársai is akadtak, befolyását máig megőrizte a Wired.
Magyar Narancs: Ön tagja a Wired magazin szerkesztőbizottságának. Van speciális, a lapra jellemző technológiafilozófia és ideológia? Lawrence Lessig: Néhány éve megkerestek, hogy írjak, amit jelenleg kéthavonta teszek, tehát nem vagyok szerkesztő. De nem gondolom, hogy a lapnak lenne egyértelműen megfogalmazható filozófiája - azon az alapvető érdeklődésen túl, hogy megértsük, hogyan befolyásol-ja a technológia a kultúrát, és hogyan lehet a hasznára a legtágabb értelemben. Chris An-derson főszerkesztőnek van egy fantasztikus projektje, melyből nemsokára könyv is lesz, a hosszú farok: ebben azt kutatja, hogy a jelenlegi technológiai környezet milyen radikálisan változtatja meg a tradicionális piac működési lehetőségeit, s hogy a piac így mennyivel hatékonyabban és szélesebb körben működtethető. Ez a megközelítés nehezen helyezhető el a hagyományos bal-jobb tengelyen, arról van inkább szó, hogy próbálja megérteni az új technológia és a társadalom közötti kölcsönhatást. MN: Tehát nem az erős libertárius eszme a jellemző? LL: Biztos vannak libertáriusok a lap körül, de érdekes volt megfigyelni, hogy a libertarianizmussal kapcsolatos vitát hogy nyomta el a szellemi tulajdonról szóló. A libertáriusokat ez ugyanis megosztja. Egyesek amellett érvel-nek, hogy a szellemi tulajdon szabályozása kormányzati hatáskörbe tartozik, míg mások azt gondolják, hogy a szellemi tulajdon csak egyfajta, még csak nem is kitüntetett vagy speciális tulajdonforma, és a kormányzati beavatkozás minimalizálása mellett lépnek fel. Szerintük épp ez a libertárius álláspont. MN: Szabad kultúra című könyvének magyar kiadását a minap mutatták be creativecommons.hu bemutatkozó rendezvényén. LL: Az alapgondolatom az, hogy fel kell ismernünk: olyan hagyományból jövünk, ami védi a szabad kultúrát. Ez alatt nem azt értem, hogy a szerzői jog, a copyright nem létezik, és nem óhajtom tagadni a tulajdonosi kultúrát sem. De megfelelő egyensúlyt kell teremteni a tulajdonosi kultúra és a lehetőség között, hogy az emberek szabadon hozzáférhetnek a kulturális termékekhez, és önálló kultúrát építhetnek rájuk. A szabad kultúrának ez az egyensúlya és ökológiája radikálisan megváltozott az internet miatt. Ezzel a copyright védelmezői is egyetértenek, hiszen így sokkal nagyobb a lehetőség a jogvédett anyagok jogtalan felhasználására, a szerzői jog megsértésére. Miközben maga a copyrighttörvény szerkezete megköveteli az adott termék bármiféle használatának engedélyezését a hálózat kontextusában. Jelenleg minden kópia elkészítése, másolása működésbe hozza a szerzői jogi törvényt. De a hálózat architektúrája túlságosan megváltozott ahhoz, hogy annyi ellenőrzési lehetőséget adjon, amennyivel a törvény felruházza. A könyvem érvelése megpróbálja erre a szabad kultúrát fenyegető veszélyre felhívni a figyelmet, és olyan utakat, módokat javasol, amellyel megváltoztatható ez a jelenlegi romboló állapot. MN: Melyek a CC licenc főbb elemei? LL: A CC licenc a meglévő szerzői jogi struktúrára épült, tehát nem tagadja, hanem kiegészíti azt, és különféle szabadságjogokat ad az alkotók kezébe. Ilyen lehetőség pl., hogy megengedi-e a művész műve kereskedelmi felhasználását vagy sem, további módosítását vagy sem, és ha megengedi a módosítást, akkor megköveteli-e azt, hogy a megváltoztatott anyag is tovább módosítható legyen azonos feltételekkel. Ezek mentén 6 lehetséges alaplicenc jön számításba, a leginkább korlátozótól a legszabadabbig. A feladatunk az, hogy ökonomikus rendszer megalkotásával segítsük az alkotók és jogászok munkáját. MN: Megnövelheti-e a szabad tartalom, a hozzáférés egy adott termék "nem szabad" tartalmú eladási statisztikáját? LL: Sok embernek, szakértőnek alapvető intuíciója, hogy ha egy tartalom szabadon elérhető, akkor miért vásároljuk meg egyáltalán. De ezt nem az elméleti karosszék-filozófia, hanem a gyakorlat fogja eldönteni. Sok példa azt mutatja, hogy lehetséges az ellenkező folyamat. Kedvencem, amikor a Wilco együttes szabadon közzétette Yankee Hotel Fox Trot című albumát a neten. Az eredeti kiadója erre megtagadta a kiadást, de aztán egy másik lemezcég mégis kiadta CD-n, és az eladott példányok száma a zenekar összes addigi statisztikáját megdöntötte.
