Akkori érvelése szerint az értékmentességre törekvés többnyire semmitmondáshoz vezet, mert „a többség saját véleményének megerősítésére vágyik, az értékmentes, politikai állításoktól tartózkodó mondatokkal nem tud mit kezdeni”. Ezzel saját korábbi munkásságát is részben zárójelbe tette, bár írását azzal zárta, hogy maga nem hagy fel az elemzéssel, ami „kell a tudományos megismerésnek is, egy szűk olvasóközönségnek, akik beszélik ezt a nyelvet és értik a célt”.
Ennek ellenére Török most egy egész könyvvel jelentkezik, amelynek kimondott célja, hogy „elmélyítse a politika iránt érdeklődők tudását”, mert a politika „a világ egyik legérdekesebb és legfontosabb jelensége”. A politika mindig és mindenhol ott van, ahol egy embernél több van jelen: Robinson Crusoe szigetén is azonnal megjelent, amint a hajótörött már nem volt egyedül (innen is a könyv Arkagyij és Borisz Sztrugackijtól kölcsönzött címe). A politika az, ami valójában megszervezi az emberi társadalmakat, nem azonos tehát a közéleti hírek címeiből és a magyar politikusok megnyilvánulásaiból áradó, jellemzően rosszindulatú vagy cinikus világgal, de még a négyévente megrendezendő választásokkal sem. Erre fontos felhívni a figyelmet, és Töröknek abban igaza van, hogy a magyar társadalom politikai tudása és kultúrája alacsony. Hiszen nemcsak a politikai, de az alapvető társadalomismereti oktatás sincs jelen a magyar iskolarendszerben. Hogy ez a tudáshiány mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy Orbán Viktor 2010 óta sikerrel bontja le a demokratikus intézményeinket, nem tudni. Ennek megválaszolására Török sem vállalkozik, de valószínű, hogy jobb hely lenne Magyarország, ha többet tudnánk a politikáról.
Kérdés azonban, hogy hányan vannak azok, akiket nem riasztott még el a hazai közélet színvonala, és érdeklődésük eddig még nem lépett túl az újságcikkek olvasásán. A könyv ugyanis azoknak az olvasóknak lehet igazán érdekes, akiket a napi hírfogyasztáson túl is érdekel a politika, de még nem foglalkoztak semmilyen szinten társadalomtudományokkal. Nekik ez a könyv valóban jó kapaszkodót nyújthat a politikai folyamatok megértéséhez, a döntések értelmezéséhez és végső soron a körülöttünk lévő világ megismeréséhez. A lakott sziget ugyanis egy leegyszerűsített és poposított „bevezetés a politológiába” tankönyv, amely bemutatja a fontosabb politológiai elméleteket és értelmezéseket a klasszikus példákon keresztül. Noha a műfaji kötöttségek nyilván nem teszik lehetővé a mindenre kiterjedő magyarázatot, a fejezetek részletessége hullámzó. Néhány helyen talán elbírt volna a könyv egy kicsit több magyarázatot, ám ezt ellensúlyozandó, a végén Török bőségesen ajánl további olvasnivalót az érdeklődőknek.
A szerző 11 fejezeten keresztül mutatja be a politika különböző aspektusait (például politikai tudás, vezetők, rezsimek, kommunikáció stb.), és veszi sorra ezen területek fejlődését, jelentőségét és működését. A közönsége nyelvén mindig jól értő Török történelmi példák, filozófusok, a politikatudomány klasszikusai és a popkultúra segítségével próbálja bizonyítani, hogy valóban izgalmas a politika világa, ám az érdeklődést csak részben sikerül felkeltenie.
A történelmi példák (lásd Szent István és Koppány is politizáltak) vagy a popkulturális minták nem mindig izgalmasak (a House of Cards sorozattal előjönni elég kézenfekvő, a posztapokaliptikus művek politológiai vizsgálata viszont érdekes, bár Tóth Csaba politika és sci-fi kapcsolatát vizsgáló kötetei után már nem hat akkora újdonságként). Nagyobb probléma viszont, hogy a könyv sok helyen közhelyes (például „nincs demokrácia tartósan demokraták nélkül”). Néhol olyan kijelentéseket tesz a szerző, amelyek talán senkinek nem jelentenek újdonságot (így megtudjuk: attól, hogy egy párt szociáldemokratának nevezi magát, még lehet jobboldali). Ráadásul akadnak vitatható kijelentések is a könyvben: például Török szerint a baloldal nem tartja rossznak a globalizációt, csak a jobboldalra jellemző a globalizációkritika. Ezzel szemben az anarchista és kommunista mozgalmaktól kezdve az újbaloldali és zöld pártokig meglehetősen sok kritika éri a globalizációt.
Török egyedül a választási rendszerek manipulálhatóságának illusztrálásakor beszél Magyarországról, a konkrét hazai helyzetre való utalásokat viszont kínosan kerüli. Ez többnyire érthető, hiszen, ha állandóan a jelenlegi Magyarországgal példálózna, könyve hamar érvényét vesztené. Az viszont furán veszi ki magát, amikor Magyarország említése nélkül ír arról, hogy a demokrácia fejlődése visszafordulhat egy kommunista diktatúrából szabaduló országban, vagy előfordulhat, hogy egy országot valójában egy oligarcha irányít, nem pedig a választott politikusok. Ugyanakkor nem nehéz kihallani az optimizmust vagy inkább biztatást abból a többször is leírt (amúgy valóban fontos és igaz) kijelentésből, hogy a történelem folyamán a politika lényege és eszközei nem változtak, viszont formája soha nem állandó: a jelenlegi politikai berendezkedés is meg fog változni. Noha Török kitér arra, hogy miért tartják sokan meghaladottnak a politika bal-jobb felosztását, jó lett volna annak eldöntéséhez is kapaszkodókat adnia, hogy az elmúlt években lezajlott változások (így Trump vagy Macron győzelme) valóban egy újabb korszakváltás előjelei-e, vagy csak kisebb kilengésekről van szó.
A könyvre ugyanakkor – főleg az első fejezetekre – ráfért volna egy kicsit gondosabb szerkesztés, mert becsúszott néhány kisebb hiba és értelmetlen mondat is, ami ront az olvasási élményen. Mindezek ellenére könnyen befogadható stílusával sokaknak hasznos olvasmány lehet, csak nem biztos, hogy pont ők fogják a kezükbe venni A lakott szigetet.
Athenaeum Kiadó, 2017, 310 oldal, 2999 Ft
