Könyv

Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

  • - banza -
  • 2013. május 18.

Könyv

A sci-fi irodalom termékeinek halhatatlanságáról nyilván nem az dönt, jóslataik mennyire bizonyultak tudományosan igazolhatónak, hanem az, mennyi maradt meg mára képzelőerejük költészetéből. E téren Bradbury regénye klasszikusnak nevezhető, és talán ott van a helye Verne Gyula remekei között, amelyekben nem azt szeretjük, hogy "már 1863-ban megjósolta az internetet".

Az 1953-ban megjelent Fahrenheit 451 ugyanakkor jóserejűnek is bizonyult: a tévé és képregény uralta tömegtársadalomban még a reality show is megjelenik; nincs már család, de a társalgó falára vetített tévéműsor családjába bárki bekapcsolódhat, ha postán elküldik neki az előre megírt szerepet. Vérbeli negatív utópia, a Szép új világ és részben az 1984 utódja. Szerfölött erős alapgondolatának paradoxonját erősíti, hogy éppen egy regényből értesülhetünk: tűzhalál jár a könyveknek, és már puszta olvasásuk is bűncselekmény. A tömegesedés miatt vált szükségessé, hogy előbb kivonatok, aztán képregények alakjában tegyék elérhetővé a kultúrát, de persze újabb paradoxon, hogy maga a sic-fi is a tömegkultúra terméke. Nem is élt sokáig, mára halottnak nevezhető; kimúlásának egyik vélhető oka talán az volt, hogy részben megvalósultak jóslatai, és a reáliák eltiporták a költészetet. Noha nagyjából az 1940-50-es években született meg, de pár kivételtől eltekintve (Bradbury egyes művei mellett Philip K. Dick tartozik még ide) mára olyan, mintha az őslények korából szólna.

Fordította: Lóránd Imre, Pék Zoltán, Török Krisztina. Agave, 2013, 229 oldal, 2880 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.