Royal flush (Doris Lessing)

  • Kádár Judit
  • 2007.10.18 00:00

Könyv

Két tele szatyrot cipelt - éppen hazaérkezett a bevásárlásból, amikor a lesben álló tévéstábtól értesült róla, hogy elnyerte a Nobel-díjat.

Bár az ő nevére is lehetett fogadni a brit bukmékerirodákban, talán már maga sem számított e megtiszteltetésre, hiszen a fő művének tekintett The Golden Notebook (Az arany jegyzetfüzet), ami az 1970-es években újjáéledő feminista mozgalom egyik katalizátora volt, 46 évvel ezelőtt jelent meg. Ha a döntéshozók abban reménykedtek, hogy Lessing feminista híre dacára ezúttal valahogy megússzák a vádat, miszerint nem az irodalmi érték alapján választják ki a díjazottakat, máris csalódniuk kellett. "Merő politikai korrektség" - kommentálta rögtön a hírt az esztétikai szempontú irodalomértelmezés amerikai apostola, Harold Bloom, aki kijelentette, hogy "bár Ms. Lessing műveinek írói karrierje elején volt néhány csodálatra méltó tulajdonsága, az utóbbi tizenöt évben született munkáit eléggé olvashatatlannak tartom... Negyedrangú science fiction." Mindenesetre Bloom nyíltan ki nem mondott feltételezésében, hogy azért éppen Lessing kapta a díjat, mert nő (és feminista), lehet valami, hiszen a svéd akadémia indoklása szerint "a női tapasztalatot" megörökítő alkotásaiért ítélték neki, amelyekben "kétkedéssel, szenvedéllyel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt".

A nyolcvannyolcadik születésnapját október 22-én betöltő Doris Lessing a tizenegyedik nő az irodalmi Nobel-díjasok sorában, s már a harmadik brit állampolgár, akit századunkban e kitüntetéssel ismernek el (a trinidadi származású V. S. Naipaul 2001-ben, Harold Pinter 2005-ben volt díjazott).

Doris May Taylor 1919-ben született Perzsiában (ma Irán) brit szülők gyermekeként, de a brit gyarmatbirodalomhoz tartozó Dél-Rhodesiában (ma Zimbabwe) nőtt fel. Tizenhárom évesen otthagyta a katolikus lányiskolát, ahová anyja kényszerítette, s ezzel örökre be is fejezte iskolai tanulmányait. Tizenöt évesen elköltözött otthonról, többek közt dadaként és telefonközpontosként dolgozott, s a munka mellett politikai és szociológiai témájú könyvek olvasásával művelte magát. Írni is ekkoriban kezdett. Tizennyolc évesen férjhez ment, szült két gyereket, de házassága 1943-ban válással végződött (gyerekeit apjuk gondjaira bízta). Egy kommunista olvasóklubban ismerkedett meg majdani második férjével, a német származású Gottfried Lessinggel, ám ez a házassága sem sikerült. 1949-ben, harmincévesen, Lessingtől született fiával Londonba költözött, s azóta is ott él. Egy évvel később megjelent első regénye, a még Rhodesiában írt, az afrikai gyarmatokon dúló rasszizmust ábrázoló A fű dalol. Már első művei is igen kedvező kritikai fogadtatásra találtak, s nem csak Nagy-Britanniában - igaz, Afrikában játszódó korai antikolonialista és apartheidellenes műveiért 1956-ban Dél-Rhodesiából és Dél-Afrikából is kitiltották. Az igazi világhírt sorrendben tizenkettedik alkotása, a The Golden Notebook, ez az 1962-ben kiadott, a patriarchális társadalomban autonómiájukért küzdő nők problémáit bemutató, önéletrajzi vonatkozású regénye hozta meg számára. (Főhőse, a kislányát egyedül nevelő elvált írónő, Anna Wulf azért küzd, hogy olyan szabadon élhessen, akár a férfiak.) Kétségtelen, hogy ez az alkotása valóban ösztönzően hatott a nyugati feminizmusra (a svéd bizottság Lessing-életrajza szerint e műve "azon kevés könyvek egyike, melyek hatást gyakoroltak a férfi-nő kapcsolat huszadik századi felfogására"), s az írónő feminista ikonná vált, ennek ellenére egy ideje nincs elragadtatva a női egyenjogúságért harcoló mozgalom eredményeitől. Szerinte csak a fehér, középosztálybeli nők helyzete javult; az emancipáció képviselői a hatályos törvények megváltoztatása helyett szócséplésre pazarolják az energiájukat, ráadásul hajlanak az agresszivitásra. Megfélemlítik a férfiakat, s a jelenlegi feminizmusból hiányzik az önkritika is. "A The Golden Notebook nem a nőmozgalom harsonája", oltalmazta regényét az 1993-ban megjelent ötödik kiadás előszavában.

Lessing igen termékeny író - 1950-ben kiadott első könyvét követően több mint ötven kötetet - regényeket, elbeszéléseket, esszéket és néhány színdarabot - publikált. Első korszakában a nagy tizenkilencedik századi realisták, Balzac, Stendhal, Csehov hagyományát követte, később, a nők belső világának ábrázolásakor a lélektan felé fordult. Az 1980-as évektől a sci-fivel kísérletezik. Ezeket az élesen szatirikus műveit a kritika rendre értetlenséggel fogadja, ám ő maga éppen a Canopus-regényeket tartja a legfontosabbnak, mivel úgy véli, a műfaj kiválóan alkalmas a társadalomkritikára. Két kötetben megírta az önéletrajzát is 1962-ig - Under My Skin (A bőröm alatt), 1994; Walking in the Shade (Séta az árnyékban), 1997, utóbbi kötet a recenzensek szerint az egyik legjobb beszámoló arról, milyen meghatározó szerepet játszott a kommunista ideológia az ötvenes évek brit értelmiségének életében.

Magyarul mindössze három műve jelent meg. 1956-ban Eldorádó címmel kiadták néhány elbeszélését, majd 1972-ben az első regényét, és több mint húsz évvel később, 1995-ben, nem tudni miért, a harmincötödik könyvét, Az ötödik gyereket. Negligálásának a szocialista időszakban minden bizonnyal az lehetett az oka, hogy bár tagja volt az angol Kommunista Pártnak, 1954 körül (magyar források szerint 1956-ban, a forradalom leverése hatására) kilépett, és csalódottságának írásaiban - többek közt éppen a The Golden Notebookban is - hangot adott. Mire pedig a cenzúra megszűnt, addigra az angolszász kritika éppen a hazai irodalmárok által is kevésre tartott műfaj, a sci-fi szerzőjeként skatulyázta be. Amikor 1992-ben az Európa közreadott egy mai angol elbeszélők írásait tartalmazó kötetet, Doris Lessing kimaradt belőle, s Az ötödik gyerek 2000-ben megjelent folytatásának, a Ben, In the World (Ben, a világban) című regénynek lefordíttatására sem vállalkozott már egyetlen kiadó sem.

Saját bevallása szerint már minden létező európai díjat elnyert, és most végre megkapta a Nobel-díjat is, amelyre legalább harminc esztendeje évről évre esélyesnek tartották. "Ez egy royal flush" - kommentálta a hírt a tévériporternek, s igaza volt.

Neked ajánljuk

Az EU egyik lába a féken, a másik a gázon

  • Bernard Guetta

A csütörtökön kezdődő EU-csúcson az a lengyel alkotmánybírósági döntés is szóba kerül, mely szerint a nemzeti jog elsőbséget élvez az uniós joggal szemben. Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő ennek kapcsán írt publicisztikája arra fókuszál, hogy a jól ismert nemzetállami Európa vs. szövetségi Európa vita éled itt újjá.