A fülszöveget jegyző Jónás Tamás rövid prózákról beszél, míg a szerzői életrajz versprózaként határozza meg a kötet írásainak műfaját. Persze nem muszáj a műfaji besorolással foglalkozni, belecsobbanhatunk ebbe az örvényszerűen kavargó, egyszerre barokkosan túlburjánzó és trendérzékenyen szikárosított szövegfolyamba mindenféle meggondolás nélkül is, ám az egész kötetnek a tétje mégis valahol ott van, hogy kialakul-e a szövegdobozoknak a maguk saját (többek között műfaji) identitása, vagy beőrli és uniformizálja őket a nagyobb struktúra malma.
A cikluselvű rendezés a verseskötet felé tolja a Varratokat, a narratív szál és a szövegek egyenkülseje viszont a prózai oldalát erősíti. A végén meg kissé mintha a két szék között a padlóra csücsülne a könyv. A számos visszatérő szereplő (anya, apa, jucimama, Nagyapa, Marika, Irma etc.) mögött nem bontakozik ki történet, sőt, mintha folyton ugyanazzal az intaktsággal bukkannának fel, amivel először megjelentek, így karakterekké sem képesek válni. A kevesebbszer felbukkanó alakok (Liszka, Novák, Helén) meg puszta zavaró elemként kezdenek el működni. Tudnunk kéne, hogy kik ezek? Vagy ha nem, akkor miért vannak itt? A kötet odáig megy el, hogy jelezze, van egy komor háttértörténet, de aztán annyira eltitokzatoskodja és "ellirizálja" az egészet, hogy azzal az olvasót rögvest ki is rekeszti a sorok közül.
Marad tehát a versként való olvasás opciója, de lírai nyelve (többnyire: tőmondatok és hosszabban kifejtett költői képek váltakozása) a maga monotonitásában túlzottan kiszámítható. És mintha túl könnyű kézzel formázná a szavak anyagát is: hiába mutat fel olykor szép sorokat ("A szem fegyvercső. Lő. Nőt. Férfit. Lovat."), túl sokszor fut képzavarba ("Hattyúnak születtem. Fehér körtelének, selyemnek a pillák hajlatán."). Kár, mert érezhetően több van ebben az anyagban, amely egyelőre még keresi a maga formáját.
L'Harmattan, 2014, 132 oldal, 1950 Ft
