Állítólag az idős Szabó Magda a kandalló mellett tallózott a régi kéziratai között, hogy ami nem fér bele az utókornak szánt képbe, azt rögtön a tűzbe vethesse. A másik kezében pedig ott volt a toll a kényes vagy örök titoknak szánt részletek kiiktatására. Talán az is csak legenda, hogy a lakásában őrületes volt a rendetlenség, így igazán nem csoda, hogy rendre karácsony előtt előbukkan valami. Most kézzel írt két füzet egy dossziéban, 1944-ből. Miért maradt meg? Illetve miért nem jelent meg a szerző életében? Kiadói indoklás szerint a megírás évében fel sem merülhetett a megjelenés, a Bécsben (ahol Szabó 18 éves korától a háború kitöréséig a nyarakat töltötte) játszódó mű háborúellenes alaphangja miatt, később pedig a szerző már más műveken munkálkodott. Ez a magyarázat igencsak sántít. Az igazság szerintem sokkal szimplább. A kisregényt nem találták elég jónak. Nem is kínosan rossz, viszont irodalmi szenzációnak túlzás eladni. Mert egy zsenge sosem az, nem írja át, nem teszi más keretbe az életművet. Egy induló szerző mindent kipróbál, keresi a hangját, tanul. Aztán továbblép. Az néhol látszik a szövegen, hogy a szerző utólag próbálta menteni, publikálhatóvá tenni. Árulkodó, nyilvánvalóan utólagos mondat a szegény szolgálólánnyal kapcsolatban: „Majd évek és évtizedek múlva egy új világrend eltörli az utolsó válaszvonalat és küszöböt. Toni erre az új világrendre gondolt, amely felemeli és megtiszteli a munkát.” De a könyv menthetetlen volt. Emléknek szép. Olvassuk mi is így.
A többi csak marketing.
Jaffa, 2018, 168 oldal, 3490 Ft
