Nehéz eldönteni, miféle szerzői szándék vezényelte az alkotót, a regény mindenesetre enyhén pszichedelikus olvasói élményt nyújt. Legjobban és vélhetően akaratlanul is maga a szerző fejti meg, mi bújik meg a sorok között: „fejét rohamosztag-szerűen özönlötték el hol párhuzamos, hol össze-vissza gondolatok”. Ez maradéktalanul igaz a Cérnapóráz egészére is. A kusza fülszöveg szerint az események központjában egy Totya nevű elhízott, szűz tacskó áll, ő az origó, a vele hosszabb-rövidebb kapcsolatba lépő emberek sorsába nyerhetünk betekintést.
Az 1955-ben játszódó regény történetvezetése különös, arányai kérdőjelesek és logikátlanok. A hármas tagolású műben eleinte a gyermek Lajoska gondolatait ismerhetjük meg, aztán átevezünk Kupper százados és Totya kutya hosszú (nagyon hosszú) laktanyához vezető kocsiútjára (ekkor Totya gazdájának életén tekintünk át), majd visszatérünk Lajoskához – így némi jóindulattal akár keretesnek is tekinthetjük a szerkezetet. Nagy kérdés, e mögött mi áll, mit akarhat e könyv – mely a műfaji határok feszegetésével illeszkedik a szerző kísérletező könyveinek sorába – körüljárni?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
