| ||
"[S]züleim házasságára is azt mondták, vegyes házasság, mert anyánk és apánk más országban született, más volt az anyanyelvük. De mindkettő hallott és beszélt, és egy harmadik, közvetítő nyelven beszéltek egymással" - jegyzi meg Fülöp, a Gondolatolvasó főhőse és elbeszélője a regény egy pontján. E szülőket ismerheti is jól az olvasó: róluk, a magyar emigráns Bárdy Rudolfról és - főleg - a Skóciában született Aimee-ről szólt a 2011-es Nyughatatlanok.
Az idézett mondatokban a korábbi könyv egyik meghatározó jellegzetessége köszön vissza: a regény a nemzetért vívott küzdelem helyett az egykori szabadságharcos családjára, illetve olyan személyekre, viszonyokra és terekre koncentrált, amelyek a nagytörténelem (férfiak által uralt) színterei felől periferikusnak tűnhettek. Az idézett mondatokból pedig az is kiderülhet, hogy az új könyv olyan módon folytatja ezt a programot, hogy egyben el is bizonytalanítja centrum és periféria egyértelmű kijelölhetőségét. A siket, szájról és jelekből olvasni igyekvő fiú közeli látványokra szűkített elbeszélésében nemcsak a gesztusok, de a helyek is ki-kiszakadnak kontextusukból, elmossák és eljelentéktelenítik Európa térképének aktuális állapotát. Ebből a nézőpontból az apa és az anya már ugyanahhoz a gondtalan többséghez látszhat tartozni.
Efféle finom áthelyezések és átfordítások határozzák meg a szöveg egészét. A Nyughatatlanokat okkal lehetett női regénynek nevezni, formadöntéseit is az a törekvés látszott mindennél inkább meghatározni, hogy ábrázolhatóvá tegye a küzdelmes, ám kalandot és kilátásokat nemigen kínáló női hétköznapokat. A Gondolatolvasó viszont most világossá teszi, hogy a társadalomban adódó lehetőségek nem korrelálnak egyértelműen a biológiai nemekkel. Hiszen ez egy férfi nevelődési regénye - olyan férfié azonban, aki lépten-nyomon kénytelen megtapasztalni, mennyire nem magától értetődő, hogy egy férfi magára is öltheti az ideális nemi szerepeket. E feszültséget már a regény első mondatai remekül exponálják: Fülöp mint "felnőtt férfi" szimbolikusan bátyjává válik nővérének, de azután hamar kiderül, hogy siket lévén nemigen szabadulhat ambiciózus lánytestvérének alárendelt szerepéből. Tita ugyanis azon kevés útvonal egyikén igyekszik elindulni, melyen keresztül egy nő a korban kitörhetett az otthoni bezártságból: színésznő szeretne lenni. Olyan paradox emancipációs ösvény ez, amely akkor látszik csak megnyílni, ha a nő a vele járó prostituálódást is elfogadja.
A "győztes férfiasság" lehetőség és fenyegetés a nőknek - és visszataszító, vágyott és elérhetetlennek érzett minta Fülöp számára. Ez a mélyen ambivalens viszony az, ami végig mozgásban tartja a szöveget, és emiatt lesznek éppoly ellentmondásosak a fiú kitörési útvonalai is. Hiszen hiába szerezhetne tekintélyt a siketek önállósodásra törő társadalmában, ha ez a tekintély lefordíthatatlan, nem olyasmi tehát, amivel imponálhatna a politikai hatalommal bíró férfiak iránt epekedő szerelmének. Ugyanakkor az ő fantáziáját sem feltétlenül mozgatja meg egy siketnéma lány; viszont az asszimiláció, azaz a beszédtanulás elháríthatatlanul megszégyenüléssel fenyeget.
Az aktivitás és az autonómia igénye ("egyetlen helyet kerestem a világban, ahol nem vendég vagy idegen vagyok") és a szöveg stilisztikai-narratív bravúrjai által oldalról oldalra érzéki élménnyé tett statikus és klausztrofób világ fenyegetése ("Először békének mutatkozott, amiről később kiderült, hogy mozdulatlanság.") szükségszerű ellenpontként mutatják fel a kitörés igencsak problematikus kísérleteit mindkettejük részéről. Ezek sikerét vagy kudarcát nemi viszonyok, hatalmi pozíciók, az egymást átjáró szexualitás és fogyatékosság, illetve a vágy és erőszak terepeként felfogott testek állandó és összetett interakcióinak függvényeként ismerhetjük fel. Szécsi Noémi újabb nagyszerű regénye figyelemre méltó érzékenységgel, empátiával és hitelességgel viszi színre mindezeket: példaszerű alkotás minden szempontból.
Európa, 2013, 253 oldal, 3200 Ft
