Könyv

Szil Ágnes: Tangram

  • Szöllősi Barnabás
  • 2013. október 19.

Könyv

A Mr. Sale öltönyüzlet és a József Attila Kör által közösen alapított JAKkendő-díj - melynek új pályázatát nemrég írták ki - első nyertesének kötetét minőségi látleletnek is tekinthetjük a fiatal magyar próza helyzetéről.

A Tangram Szil Ágnes szépirodalmi debütációja; fordításai és esszéi már jelentek meg könyv alakban is.

A néhol csak egyetlen hosszabb mondatból álló, máshol két-három oldalas szövegeket a férfi- és párkapcsolat-tematika tartja össze. Legyen szó akár családról, egyetemről, munkáról, művészetről, szórakozásról, mindent a magány és a másikban való feloldódás lehetősége szempontjából láttat a szerző. Címek helyett számok és kezdőszavak alapján azonosíthatjuk be a 87 variatív írást: van itt női és férfi narrátor, omnipotens elbeszélő és esszencialista, keleties meditatív bölcsesség is, különböző történelmi, irodalmi, mitológiai, közelmúltbeli és jelenkori terekbe helyezve az apró történeteket.

Szil Ágnes prózaírói tehetsége leginkább a rendkívül sűrű mondatokban ("A magáévá tenne, de én a sajátom akarok maradni.") és a láttatóan tömör kifejezésekben ("belebújt szöszgöbös, pici kabátjába") mutatkozik meg, melyek mindegyikére jellemző egyfajta éles női tekintet és már-már kegyetlen igazmondási vágy ("Az eszével tudja, hogy nő vagy, a hormonjaival érzékeli, ugyanakkor zavaróan nem vagy az anyja.").

Ami a rövid szövegek előnyére, az a kötet hátrányára válik: a díjon kívül szinte semmi apropót nem találni, ami indokolhatná ezen írások egy könyvben való megjelenését. Érdemesebb lett volna ciklusokra bontani az anyagot; jelen állapotában ugyanis egy szárnypróbálgató író "összegyűjtött műveinek" benyomását kelti. Hiába a sok minőségi mondat, ha a fokozatosan épülő szövegkohézió sokszor még oldalakon át sem tart ki, nemhogy egy egész kötetet meg tudna tölteni. S talán ez az, amit nemcsak róla, hanem a legtöbb fiatal prózaíróról is elmondhatnánk.

JAK, 2013, 135 oldal, 2400 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.