Szöllősi Mátyás: Állapotok

  • Svébis Bence
  • 2012. március 21.

Könyv

A szemünk láttára nő föl, érik be egy friss, fiatal költőnemzedék, melynek egyetlen öröksége az örökös szorongás, s ezt osztja meg, mert már csak ez maradt neki. Kudarc, szégyen, magány és mozdulatlanság - ezek a hívószavai a negyvenöt számozott költeménynek.

Valójában a szerző előző könyve, az Aktív kórterem azonos című ciklusa duzzadt itt komplett kötetté. Hosszabb-rövidebb helyzetjelentések, naplószerű, részletező pontossággal rögzített megfigyelések ezek a versek. Valóban állapotok, minden értelemben, hiszen nem mozdul itt semmi, a stagnálás fülledtsége járja be a sorokat. Azonban az egzisztenciálisan gyenge költői én egy nyelvileg nagyon is erős versvilággal támogatja meg magát. Vérbeli alanyi költészet ez, önreflexív és önmagába zárt, ahogyan a költeményekből kibontakozó miliő is. Az önmagunktól való félelmet, a belső borzalmat énekli meg: "A legrosszabb: magunktól megijedni". Az önismeret túlzó rettenete ez. Az a pont, amikor már "nem engedhetem meg magamnak, / hogy rászabadítsam magam a külvilágra". A bezártság tébolyát erősíti a fullasztó forma is, melyben a rímek híján vannak minden játékosságnak. A tördelés, a frusztráló, egyszavas soráthajlások pedig csak erősítik a fragmentáltságot, a versek alcímben jelölt töredék voltát. Nem billenhet már helyre semmi, hiszen a megbékélés feltétele, hogy az események valami érthető egésszé álljanak össze.

Kalligram, 2011, 112 oldal, 2000 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.