Szöllősi Mátyás: Állapotok

  • Svébis Bence
  • 2012. március 21.

Könyv

A szemünk láttára nő föl, érik be egy friss, fiatal költőnemzedék, melynek egyetlen öröksége az örökös szorongás, s ezt osztja meg, mert már csak ez maradt neki. Kudarc, szégyen, magány és mozdulatlanság - ezek a hívószavai a negyvenöt számozott költeménynek.

Valójában a szerző előző könyve, az Aktív kórterem azonos című ciklusa duzzadt itt komplett kötetté. Hosszabb-rövidebb helyzetjelentések, naplószerű, részletező pontossággal rögzített megfigyelések ezek a versek. Valóban állapotok, minden értelemben, hiszen nem mozdul itt semmi, a stagnálás fülledtsége járja be a sorokat. Azonban az egzisztenciálisan gyenge költői én egy nyelvileg nagyon is erős versvilággal támogatja meg magát. Vérbeli alanyi költészet ez, önreflexív és önmagába zárt, ahogyan a költeményekből kibontakozó miliő is. Az önmagunktól való félelmet, a belső borzalmat énekli meg: "A legrosszabb: magunktól megijedni". Az önismeret túlzó rettenete ez. Az a pont, amikor már "nem engedhetem meg magamnak, / hogy rászabadítsam magam a külvilágra". A bezártság tébolyát erősíti a fullasztó forma is, melyben a rímek híján vannak minden játékosságnak. A tördelés, a frusztráló, egyszavas soráthajlások pedig csak erősítik a fragmentáltságot, a versek alcímben jelölt töredék voltát. Nem billenhet már helyre semmi, hiszen a megbékélés feltétele, hogy az események valami érthető egésszé álljanak össze.

Kalligram, 2011, 112 oldal, 2000 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.