És ez mintha meg is határozná a mindössze évnyi spéttel érkező új kötet szerkezetét: négy, egy-egy évszakot címbe emelő vers tagolja. A kötet azonban nem évkönyv. Sőt: a címek a tartalomjegyzékben egy vers soraivá állnak össze, ebben a mesterversben pedig az évszakok egy mítoszi ciklikusság jelölőivé válva éppenséggel meg is szabadulnak minden konkrétságuktól. Szigorú szerkezet, ám az építmény minden ízében lötyög: a címek sokszor inkább csak asszociatívak, a mestervers pedig, mely az absztrakciók szintjén mesél bűnről, a megbocsátás hiányáról és újrakezdésről, kevéssé fogja össze az anyagot.
Mintha ugyanaz az alak beszélne csak tovább: az előző kötetben a családi emlékek kutatásától a tradicionális családmodell furcsán disszonáns optikáján keresztül nézett párkapcsolatokig jutottunk, míg itt a párkapcsolati témájú versek torkollanak bele - az anya erőteljes alakján keresztül - a családról való beszédbe. A beszédhelyzetek azonban egyre meghatározhatatlanabbá válnak - jellemző, hogy az a tipikus versépítkezés, mely a látványok és a hasonlatok síkja között mozgatja a motívumokat, idővel el is tűnik: kikopnak ugyanis a valóságvonatkozások, sokszor még a megszólított személye is bizonytalan, a történetmondás helyét pedig gyakran homályos értelmű szentenciák veszik át. Ez a negatív építkezés azonban nem képes átlényegíteni vagy elfeledtetni a beszélő figuráját, csak mintha egyre homályosabb dolgokat adna a szájába.
Az ilyesmit hívják átmeneti kötetnek: már a bemutatkozás átélhető személyességéről lemondva, de a megcélzott univerzalitáson még jóval innen. Egyelőre fedezet nélküli nagyotmondás a könyv java része.
Palimpszeszt-Prae.hu, 2011, 67 oldal, 1989 Ft
