Könyv

Nagy Lajos 1360 körül, uralkodásának teljében megbízta Kálti Márkot a magyarok "régi és legújabb cselekedeteinek" összefoglalásával - e reprezentatív kiadvánnyal is bizonyítva uralmának legitimitását. A kódex, amelyet ma Képes Krónika néven ismerünk, nemcsak történelmi forrás, hanem sajátos képgyűjtemény is, köszönhetően (feltehetően) Hertul fia Miklósnak, aki száznegyvenhét miniatúrával díszítette lapjait. Egy magyar (Anjou) király által megrendelt, magyar szerző által latinul írt, olasz származású festő által díszített és sokáig Magyarországon őrzött munka - szinte minden megvan ahhoz, hogy a mű beletartozzon a magyar művészet történetébe. A Corvina kiadványa nem tisztázza ugyan, hogy milyen szempontok szerint kerülhet valamely alkotás e halmazba, de azért - korszakoktól függően - viszonylag biztosra mehetünk. A konszenzuális magyar kultúrtörténetbe beletartoznak például Giovanni Dalmata visegrádi reneszánsz szobrai, Maulbertsch sok magyar településen megtalálható késő barokk freskói, a könyvben Gannevalként szereplő, de a köztudatban Isodore Canevaleként ismert építész újító formanyelvű váci székesegyháza vagy László Fülöp és Bogdány Jakab festők, akik szinte kizárólag külföldön dolgoztak, és bármily meglepő, a német származású Franz Xavier Messerschmidt pozsonyi magányában készített, paranoiás rohamait "tükröző" groteszk karakterfejei is.

Miljenko Jergovic második magyarul olvasható könyvének eleje kimondottan a Svejket idézi, és vele mindazt a bölcsességet és kedélyt, ami, úgymond, a régió közkincse a történelem alatt elbújni próbáló, túlélő slemilről. Salamon Tannenbaumot, a regény egyik főszereplőjét 1920-ban elviszik, mert bevett szokása szerint jelentkezik be a (régi nevén nevezve) Osztrák Császárhoz címzett fogadóban, amolyan bizalmasan alattvalói stílben: "Megjött Moni az osztrák császárhoz". Mindezt épp aznap, amikor "az új királyság trónörököse, Aleksandar" Zágrábba érkezik. Azok az idők azonban, az álmos egyformaság otthonosságának ántivilágbeli napjai elmúltak az ősöreg császárral és őt gyorsan követő birodalmával együtt; a felgyorsult történelem nyitóepizódjaként Moni kap is egy alapos verést.

Csaknem harminc regény, megszámlálhatatlanul sok novella és rövidebb írás (melyek jó része máig kiadatlan) szerzője, a kiegyezést követő két évtized jó néhány, nagy visszhangot kiváltott irodalmi-közéleti vitájának-botrányának a főszereplője - mégis, 1902. március 19-én bekövetkezett halálát jószerivel észre sem vette a literátus nyilvánosság.

"A kutyán kívül a könyv az ember legjobb barátja. A kutyán belül meg túl sötét van az olvasáshoz" - e több szempontból is bölcs mondás Groucho Marxtól ered, de mások is vannak, akik az átlagosnál bensőségesebb viszonyt ápolnak az olvasnivalójukkal. Bizonyos szokásaik kapcsán felmerül a kérdés, vajon hol ér véget az egészséges tudásszomj és kezdődik a mániákus viselkedés.

1. Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege (Magvető) - 65 pont 2-3. Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban (Magvető) - 63 pont Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó? (Magvető) - 63 pont 4. Balla Zsófia: A nyár barlangja (Kalligram) - 50 pont 5. Schein Gábor: Egy angyal önéletrajzai (Jelenkor) - 48 pont 6. Szálinger Balázs: M1/M7 (Magvető) - 42 pont 7. Kerékgyártó István: Trüffel Milán avagy egy kalandor élete (Kalligram) - 33 pont 8. Tábor Ádám: A hurrikán háza (Kalligram) - 30 pont 9. Sopotnik Zoltán: Futóalbum (Kalligram) - 26 pont 10-11. Krasznahorkai László: Az utolsó farkas (Magvető) - 25 pont Vajda Miklós: Anyakép amerikai keretben (Magvető) - 25 pont Szavazóink: Ambrus Judit, Bazsányi Sándor, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bedecs László, Benedek Anna, Bodor Béla, Bojtár Endre, Csáki Márton, Darvasi Ferenc, Elek Tibor, Faragó Kornélia, Gács Anna, Halmai Tamás, Horváth Györgyi, Jenei László, Kálmán C. György, Kiss Noémi, k.

Négy fordító közel nyolc éven át dolgozott a modern regény-irodalom egyik legjelentősebb művének új magyar változatán. A munka miértjéről és hogyanjáról a fordítócsoport vezetőjét kérdeztük.

Tavaly jelent meg az első novelláskötete, A Hold a hetedik házban, előtte két remek regény - prózaíróként is sikeres lett a mindaddig egyik legnagyobb magyar költő. A költő viszont összegyűjtötte eddigi életművét, és egy kötetben publikálta. Baljós fordulat - legalábbis azoknak, akik a verseket várják.

Amikor a 20. század legeredetibb pianistája, Glenn Gould azt nyilatkozta Chopinről, hogy azért nem játssza, mert művei "tipikus zongoramuzsikák", akarata ellenére is az egyik legmélyebb és legelismerőbb kijelentést tette a francia-lengyel zseniről.

Még csak harmincnégy esztendős volt, de már híres író, amikor úgy döntött, hogy kivonul a világból. 1953-ban Manhattanből egy mindentől elzárt New England-i településre költözött. 1965-ben, negyvenhat éves korában pedig, miután a New Yorker című rangos irodalmi folyóiratban megjelent írása néhány kritikusból fanyalgást váltott ki, fölhagyott a publikálással is. Azóta semmilyen új alkotást nem jelentetett meg, nem járult hozzá művei megfilmesítéséhez, sőt még azt sem engedélyezte, hogy a róla szóló publikációkban idézzenek a műveiből. Egyik utolsó, a Timesnak 1974-ben adott interjújában meg is indokolta, hogy miért nem ad ki a kezéből egyetlen írást sem: "a nyilvánosságra hozatal szörnyű behatolás a magánszférámba". Eleinte még szóba elegyedett a helyiekkel, különösen az iskolás kamaszokkal, de cornishi házát hamarosan jobbnak látta magas kerítéssel védeni, s ha nagy ritkán megfordult a kisváros valamelyik éttermében, állítólag a konyhában evett, hogy ne kelljen találkoznia senkivel. (Azt azért nem tudta megakadályozni, hogy tények ismerete híján legendákkal övezett életét vászonra vigyék: a 2000-ben készült Fedezd fel Forrestert! című film Sean Connery játszotta, remeteségbe vonult író főhősének alakját nyilvánvalóan ő ihlette.)