| ||
„Felmért. […] Tudtam, hogy értékeli a hajamat, azt a félhosszú frizurát, amit a nap nyáron kiszív, és ettől egy kicsit olyan, mintha melírozták volna. Az arcom egy durcás kamaszéra emlékeztet. Sajnos Anna túlságosan messziről néz ahhoz, hogy láthatná a szempilláimat. Hosszúak a combjaim és a lábszáraim is, a testem csupasz, csak a két apró mellbimbóm környékén van néhány szőrszál. A kezeim szépek, az ujjaimat bármelyik zongoraművész elirigyelhetné, a körmeim a manikűrösöm szerint hibátlanok.”
A Madeirán nyaraló Havas Henrik leltározza ily elégedetten saját megjelenését, amely a napfürdőző médiaszemélyiség vélelme szerint éppen rabul ejtette a vele párhuzamosan strandoló svéd hölgy érzékeit. Magában később verset is ír az ismeretlen nőnek, akivel már az első pillanatban egy hullámhosszon érezhette magát, hiszen mindketten Charles Bukowski könyvét hozták el a nyaralásra. Ez utóbbi azért is fontos, hiszen Bukowski kitüntetett jelentőséggel bír Havas számára (tőle van a kötet mottója), akárcsak Truman Capote vagy Thomas Mann, akiktől még idéz is a könyveit diktáló celeb: többször is, igaz, néha ugyanazt. Merthogy Havas bizony olvasta e szerzőket (de legalábbis ismeri a nevüket), s ennek önfeledt, már-már gyermeki büszkesége jól belesimul a zömmel önéletrajzi szövegekből összeállított kötet egész irályába. Hiszen a történetek hol érintőlegesen, hol a kiismerhetőségig poentírozottan rendre az önmagával elégedett Havas Henriket állítják elénk, egészen a humortalan paródiáig fokozva a képernyőről oly jól ismert önteltséget. A szerzőbe szerelmesek a nők és kóstolgatják a meleg férfiak (köztük egy felismerhetően körülírt kolléga), diákvetélkedőket nyer, történelmi tudása sorozatosan ámulatot és/vagy megütközést kelt a környezetében, ráadásul „piszok jól” táncol, s ahogyan azt Csernus doki többször idézett mondata is bizonyítja: „Maga van olyan rafinált, hogy a Rorschach-tesztet is átbassza.” Szóval: „nincs mese, én egy zseni vagyok.”
Egy egész öttized tiszakata – lövi be az olvasó a szintet az írásban kifejtett naiv öntömjénezés elfogadott mértékegységét alkalmazva, s egyszersmind fejet hajtva Havas intakt önazonossága előtt. Melynek értelemszerűen a magabiztos tárgyi tévedések sora is elmaradhatatlan részét alkotja, be-becsúszva az önéletrajzi elbeszélésekbe. Ezek közül a történetekbe ágyazott tévedések a legérdekesebbek, mondjuk a szabadságos Havas honvéd vasúti találkozása a megnevezetlen, de jól beazonosítható Sulyok Máriával: 1969 karácsonyán, sorozatos visszautalásokkal a Macskajáték pesti színházi előadására, amelyet az idős művésznőre oly megnyerő hatást tévő ifjú ember még a bevonulása előtt látott. Nos, a Macskajáték budapesti bemutatója 1971 tavaszán volt, ahogyan természetesen az sem stimmel, hogy az MSZMP 1985-ös kongresszusának fő kérdése az volt, „szakad-e a párt”. Ám ez utóbbi passzusból figyelemreméltóbb a múltba visszarévedő Havas önjellemző sztorija: miként is mérlegelte, ugyan ne vágja-e nyakon a közelében álló Kádár Jánost?
„Naplókból, önéletrajzi írásokból, novellákból, feljegyzésekből összerakta és szerkesztette Körössi P. József” – olvashatjuk a kötet elején a különösen áldozatos kiadói gondoskodásról árulkodó szöveget. Nyaralási beszámolók, gyermekkori emlékek (ezek a könyv legérdekesebb, bár sokszor összefüggéstelen szakaszai), katonatörténetek 30 (!!!) oldalon, valamint két öninterjú a kitárulkozó és már-már önkínzó őszinteség olyan bámulatos megnyilvánulásaival, mint amilyen az a hosszabb maszturbációtematika, amelynek a végén persze megtudjuk, hogy Havas Henrik soha: egyszer ugyan megpróbálta, de elunta…
S ez még mind semmi, hiszen riportkötetek reszli témái is összesöpörtettek a fiók, helyesebben a diktafon mélyéről, újfent rávilágítva a Havas-kötetek alapproblémájára: a mindentudás, a mindenhez értés gyermeki illúziójára, amelyet szerencsés lenne kinőni. Vagy ha az már nem lehetséges, hát legalább a nyomdafestéktől távol megőrizni a magunk legbensőbb titkának.
Havas Henrik tévéműsoráról nemrég írt kritikánk itt olvasható.
Noran Libro, 2013, 299 oldal, 2990 Ft
