Könyv

Tuzsúr lemur

Garaczi László: Wünsch híd

  • Kálmán C. György
  • 2016. március 11.

Könyv

Aki olvasta Garaczi László előző három lemur-regényét, az tudja: rendkívül szórakoztató, nyelvi leleményben és a történetfűzés humorában gazdag, mozaikos sztorikból összeálló, de némi időrendi előrehaladást mutató szövegek voltak ezek; úgy szokás számon tartani őket, mint afféle írói önéletrajzokat, tele abszurditásokkal és szürreális viccekkel, hemzsegnek a helyszínek és a szereplők, és az olvasót sodorja a sok apró esemény, a rendkívül mulatságos elbeszélésmód.

Az új könyv ugyancsak az „Egy lemur vallomásai” alcímet viseli, bár ezúttal elmarad a szám, a 4. a rész jelzése. Remek szöveg, de egészen más, mint az eddigiek; bizonyos értelemben az jár jobban (vagy: az tudja leginkább megtakarítani magának az értetlenséget vagy akár a csalódást), aki az eddigi köteteket nem ismeri.

Míg az első bekezdésben aggálytalanul használtam, a másodikban már kerültem a regény szót: mert noha elég tág fogalom ahhoz, hogy szinte bármi beleférjen (a Fuharosoktól a Háború és békéig), Garaczi egyik célja nyilvánvalóan az, hogy kérdőre vonja, próbára tegye, kiforgassa vagy minél messzebb eltávolodjon tőle. Ha a Wünsch híd regény, akkor inkább: egy regény elmosódott árnyéka, távoli visszhangja. Érzékeljük ugyan történetek nyomait, apró jeleit – de csak ritkán kerek, elmesélhető-továbbadható, emlékezetes sztorikat.

Nem akarom elriasztani az olvasót, mert élvezetes, olvasmányos és elgondolkodtató mű Garaczié: csak valahogyan jellemezni próbálom ezt a rendkívül eredeti és provokatív formát, amibe bele fog ütközni. Először is, a történet, ha van, soha nem lineáris, előrehaladó, megszakítás nélküli; sokkal inkább azt a folyamatot nevezném a könyv „történetének”, ahogyan a történetmondás elvész, ahogyan a töredékekből egyre inkább dadogó, belsőbeszéd-szerű, lírai megszólalások halmaza marad. Az olvasó egyre jobban elveszíti a biztos támpontokat: annak van itt története, ahogyan a történet elenyészik, ahogyan az emlékezet egyszemélyes szubjektivitása veszi át az uralmat. A szöveg elején igyekszünk, kapaszkodunk, keressük a megfeleléseket „a való élettel” – hiszen az eddigi lemur-kötetek ahhoz szoktattak hozzá, azt a játékszabályt vezették be, hogy ez a dolgunk. Szó sem volt persze ott sem „realista” prózáról, de mindig megvolt a visszakereshetőség illúziója: hogy valami személyes élmény (vagy „tény”) van a háttérben, amit olykor megpillanthatunk, ami a tájékozódás alapja lehet. Az új könyvben csak a szöveg kezdete szolgál effélével, ott se sokkal – s aztán egyre kevesebbel: a rejtvényfejtői munka, amit az olvasó megszokott, egyre gyakrabban csődöt mond. Új szabályok lesznek: a hangulatok, az apró gesztusok, a távoli utalások lesznek fontosak, annak a reménye nélkül, hogy valaha is (magunkban akár) történetekké kerekítsük őket.

Másodszor, mint a marokkó-játékban, Garaczi óvatosan kihúzza a kupacba hányt elemek közül a történetmondás legalapvetőbb kellékeit is: csakhamar elveszünk az időben is, a helyszínek sokszor, egyre többször homályban maradnak – a szereplők pedig: üres helyek. Az elbeszélőn kívül (aki gyakran egyes szám második személyben „szól magáról”) két állandó figura van: „Liza” és „a barátom”. Csakhogy ahogyan haladunk előre a szövegben, egyre erősebb lehet a gyanúnk, hogy Liza (és a barátom) nem is mindvégig ugyanaz: mintha a gyerekkortól a felnőttkorig ívelő törmelékekben egy-egy funkció (és nem „valóságos” személy) volna a Nő vagy a Barát (ahogyan a Harmonia Cælestis­ben az „édesapám”). Amíg a korábbi lemur-regények élvezettel népesítették be egyénített és mulatságos szereplők nyüzsgő hadával a szöveg világát, itt feltűnő ez a szegényesség: ezért persze nem is olyan szórakoztató és vidám, de igencsak izgalmas a Wünsch híd. Mert ha a legfontosabb szereplők csak betöltendő szerepek – töprenghet el az olvasó –, akkor vajon nem mondható el ugyanez az elbeszélőről magáról? Mindvégig ugyanaz az én beszél-e, van-e vajon neki állandósága, magva, változatlansága, egyedisége?

A mű kilenc fejezetbe rendezett, hét-hét nagyon rövid szövegből áll, mégsem olvasható novelláskötetként – az elejétől a végéig, szép szabályosan kell haladni benne. Ebben a tekintetben igen­is valódi regény – még ha kiforgatása is az eddigi lemur-regényeknek. Ahogyan a Wünsch híd is egyszerre vérbeli regénycím és fityisz: hosszan el lehet elmélkedni azon, hogy ez a híd (a Városligetben) a betemetett síneken vezet át: „néhány méternyi földön ível át a gyaloghíd. Céltalan kerülő az ég felé, emléke a nincsnek” – ez az egész regény belső tükre volna? Igazán mély értelmű szimbólum? Vagy pedig fricska, éppen a mindenütt hátsó gondolatokat és nagy igazságokat kereső olvasó lépre csalása és kinevetése? Vagy: egyszerre a kettő?

Magvető, 2015, 150 oldal, 1990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.