Az új könyv ugyancsak az „Egy lemur vallomásai” alcímet viseli, bár ezúttal elmarad a szám, a 4. a rész jelzése. Remek szöveg, de egészen más, mint az eddigiek; bizonyos értelemben az jár jobban (vagy: az tudja leginkább megtakarítani magának az értetlenséget vagy akár a csalódást), aki az eddigi köteteket nem ismeri.
Míg az első bekezdésben aggálytalanul használtam, a másodikban már kerültem a regény szót: mert noha elég tág fogalom ahhoz, hogy szinte bármi beleférjen (a Fuharosoktól a Háború és békéig), Garaczi egyik célja nyilvánvalóan az, hogy kérdőre vonja, próbára tegye, kiforgassa vagy minél messzebb eltávolodjon tőle. Ha a Wünsch híd regény, akkor inkább: egy regény elmosódott árnyéka, távoli visszhangja. Érzékeljük ugyan történetek nyomait, apró jeleit – de csak ritkán kerek, elmesélhető-továbbadható, emlékezetes sztorikat.
Nem akarom elriasztani az olvasót, mert élvezetes, olvasmányos és elgondolkodtató mű Garaczié: csak valahogyan jellemezni próbálom ezt a rendkívül eredeti és provokatív formát, amibe bele fog ütközni. Először is, a történet, ha van, soha nem lineáris, előrehaladó, megszakítás nélküli; sokkal inkább azt a folyamatot nevezném a könyv „történetének”, ahogyan a történetmondás elvész, ahogyan a töredékekből egyre inkább dadogó, belsőbeszéd-szerű, lírai megszólalások halmaza marad. Az olvasó egyre jobban elveszíti a biztos támpontokat: annak van itt története, ahogyan a történet elenyészik, ahogyan az emlékezet egyszemélyes szubjektivitása veszi át az uralmat. A szöveg elején igyekszünk, kapaszkodunk, keressük a megfeleléseket „a való élettel” – hiszen az eddigi lemur-kötetek ahhoz szoktattak hozzá, azt a játékszabályt vezették be, hogy ez a dolgunk. Szó sem volt persze ott sem „realista” prózáról, de mindig megvolt a visszakereshetőség illúziója: hogy valami személyes élmény (vagy „tény”) van a háttérben, amit olykor megpillanthatunk, ami a tájékozódás alapja lehet. Az új könyvben csak a szöveg kezdete szolgál effélével, ott se sokkal – s aztán egyre kevesebbel: a rejtvényfejtői munka, amit az olvasó megszokott, egyre gyakrabban csődöt mond. Új szabályok lesznek: a hangulatok, az apró gesztusok, a távoli utalások lesznek fontosak, annak a reménye nélkül, hogy valaha is (magunkban akár) történetekké kerekítsük őket.
Másodszor, mint a marokkó-játékban, Garaczi óvatosan kihúzza a kupacba hányt elemek közül a történetmondás legalapvetőbb kellékeit is: csakhamar elveszünk az időben is, a helyszínek sokszor, egyre többször homályban maradnak – a szereplők pedig: üres helyek. Az elbeszélőn kívül (aki gyakran egyes szám második személyben „szól magáról”) két állandó figura van: „Liza” és „a barátom”. Csakhogy ahogyan haladunk előre a szövegben, egyre erősebb lehet a gyanúnk, hogy Liza (és a barátom) nem is mindvégig ugyanaz: mintha a gyerekkortól a felnőttkorig ívelő törmelékekben egy-egy funkció (és nem „valóságos” személy) volna a Nő vagy a Barát (ahogyan a Harmonia Cælestisben az „édesapám”). Amíg a korábbi lemur-regények élvezettel népesítették be egyénített és mulatságos szereplők nyüzsgő hadával a szöveg világát, itt feltűnő ez a szegényesség: ezért persze nem is olyan szórakoztató és vidám, de igencsak izgalmas a Wünsch híd. Mert ha a legfontosabb szereplők csak betöltendő szerepek – töprenghet el az olvasó –, akkor vajon nem mondható el ugyanez az elbeszélőről magáról? Mindvégig ugyanaz az én beszél-e, van-e vajon neki állandósága, magva, változatlansága, egyedisége?
A mű kilenc fejezetbe rendezett, hét-hét nagyon rövid szövegből áll, mégsem olvasható novelláskötetként – az elejétől a végéig, szép szabályosan kell haladni benne. Ebben a tekintetben igenis valódi regény – még ha kiforgatása is az eddigi lemur-regényeknek. Ahogyan a Wünsch híd is egyszerre vérbeli regénycím és fityisz: hosszan el lehet elmélkedni azon, hogy ez a híd (a Városligetben) a betemetett síneken vezet át: „néhány méternyi földön ível át a gyaloghíd. Céltalan kerülő az ég felé, emléke a nincsnek” – ez az egész regény belső tükre volna? Igazán mély értelmű szimbólum? Vagy pedig fricska, éppen a mindenütt hátsó gondolatokat és nagy igazságokat kereső olvasó lépre csalása és kinevetése? Vagy: egyszerre a kettő?
Magvető, 2015, 150 oldal, 1990 Ft
