Varró stílusgyakorlatai nem melléktermékei a költészetének, hanem annak lényegét mutatják fel - és talán legsikerültebb darabjait is. Mint tudjuk, a Bögre azúrban tűntek fel a Boci, boci, tarka átiratai különböző elődök és kortársak modorában, Balassitól Karafiáthig. A gyűjtemény azóta bővült, és Varró továbbra is e sokféle költői világok értő és pimasz olvasójának mutatja magát.
Varró megzenésítése kétségkívül jó biznisznek tűnik, mégsem (csak) erről lehet szó. Hiszen ezek az intertextuális játékok bár elsöprően szellemesek, és sokszor a megidézett alapszövegek nélkül is élvezhetők, azért azt nem mondhatnánk, hogy Varró legeladhatóbb és legkönnyebben befogadható munkái, pláne a gyerekek körében. A Kosbor 1987 óta játszik "versalapú etno-kamarazenét", tehát nagyon is kézre állt neki a feladat: az irodalmi mellé zenei játékot társítani. Rutinosan és kedélyesen dolgozza fel a puskinos változatot oroszosan, az adysat "csehtamásosan". Végig jól mulatunk, de a zene – a szövegekkel ellentétben – mindig csak a felszínig jut el: Tóth Árpád bocizása presseresen dörmög, a bazmegelős Térey-rap meg nemcsak felületes, de kifejezetten gyermeteg is. Ugyanez igaz Rudolf Péter versmondására, bár a Pilinszky földöntúli dikciójában elővezetett tehéndráma akkor is ellenállhatatlanul vicces, ha a paródia eszköztára szegényes.
Gryllus Kiadó, 2012, 3000 Ft
