Nem feltétlenül azért, mert kibontakozik belőle egy hihetetlen munkabírású személy portréja (ezt mutatják a szinte hetente abszolvált és a könyvben is szereplő, érzésem szerint erősen túlírt megnyitószövegek), hanem mert a szerző szinte a "taplóságig" őszinte. Szépen kitapintható alig bújtatott ellenszenve a "vezető művészettörténészek" vagy a Műcsarnok akkori igazgatója, Beke László, továbbá az "évtizedeken át preferált művészek" (mint például Jovánovics György!) iránt, s erőfeszítései, hogy helyükre az addig "elnyomott" Meloccót vagy a Művészet hasábjain a nyolcvanas években sztárolt festőket állítsa.
A könyv legérdekesebb része az 1998 szeptembere és 1999 decembere közti időszak, amikor szerző a kulturális minisztérium művészeti főosztályvezetője volt - az állást, mint megjegyzi, a háromszor akkora fizetés miatt vállalta el. (Korábbi közalkalmazotti helyét, mintegy furcsa hitbizományként, lányára "hagyományozta".)
Ha valakinek kétsége volna, hogy milyen folyamatok befolyásolják a művészeti életet, most megtudhatja: a szerkezeti változásokkal járó fejetlenség, a kijárások rendszere, a kisstílűség és a személyes ambíciók elegye, illetve a konc körül sertepertélő (a NER-ben újra felbukkanó) alakok hálózata. Na meg az, hogy miként értékelődik le a kultúra területe, és válik haverok kifizetőhelyévé. Így elmerenghet azon is, hogy mikor lett a kezdeti tétova lépésekből - lásd a Várhegyi Attila államtitkár által kierőszakolt, Kálomista Gábornak számla nélkül átadott ötmilliós "támogatás" történetét a könyvben - általános és kíméletlen hadgyakorlat.
Enciklopédia Kiadó, 2013, 718 oldal, 4000 Ft
