Könyv

Zöldár

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták; Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus

Könyv

Azt hihetnénk, hogy ha voltak is olyan pontjai a huszadik századi magyar történelemnek, amelyeket - sokszor ideologikus okokból - nem kutattak kellő mélységében, a hazai nyilas mozgalom, a nemzetiszocialista pártkezdemények története pont nem tartozott ezek közé.

Nem is tartozhatott, vélhetnénk, hiszen pontosan Szálasi és rendszere képezte például az 1945 utáni politikai formációk (előbb a félig-meddig demokratikus, átmeneti rendszer, majd a nyíltan egypárti rezsim, sőt a rendszerváltás után létrejött s az utóbbi években folyamatosan lapátra tett liberális jogállam) hangsúlyos ellenpontját. Azt a negatív viszonyítási rendszert, melytől a radikális elhatárolódás nélkülözhetetlen volt bármiféle közhatalmi funkció vagy a nyilvánosságban, a kulturális, illetve tudományos életben vállalt szerep betöltéséhez.

Ha így volna, talán nem is lenne szükség olyan könyvekre, mint például Paksa Rudolf vaskos, ámde lebilincselő monográfiája a hazai nemzetiszocialista pártok történetéről, illetve nem is kellene átértékelnünk, mondjuk, Szálasi Ferenc életútját, amire szintén kísérletet tesz a szerző által alkotott, kellően olvasmányos és egyben igen tanulságos biográfia. S ráadásul, mint arra mindkét mű előszavában joggal hivatkozik, teszi ezt korántsem korunk kutatóinak nézeteivel szembeszegülve: amikor állításait megfogalmazza, joggal hivatkozhat Ungváry Krisztiánnak a nyilas mozgalmak forradalmi, rendszerellenes és erősen szocialisztikus hátterét feltáró tanulmányaira (más részről pedig az Imrédy-féle, a magyar társadalmat a zsidóság kárára modernizáló társadalompolitika-analízisére), Gyurgyák János kiváló eszmetörténeti könyveire, illetve Karsai László Szálasi szerepét mintegy újraértelmező írásaira, kutatásaira.

A hazai nemzetiszocialista mozgalmak történetéről olvasók először rendszerint a bőség zavarával küzdenek: a húszas évek végétől olyan mennyiségben burjánzanak nálunk a német náci pártot többé-kevésbé mintának tekintő mozgalmak, hogy az ember hajlamos elveszni a folyton (s nem is mindig önszántukból) átalakuló, új és új neveket öltő pártok és mozgalmak kavalkádjában. A hagyományos, tankönyvi nézőpont szerint ezek a mozgalmak rendre német intencióra jöttek létre, és a "guruló márka" (azaz a titkos náci pénzügyi segély) révén izmosodtak meg. Nos, mindennek pont a több ágról induló, de leginkább Szálasi és pártja körül csoportosuló nyilas párt esetében nincs semmi jele. Sokkal inkább az a megdöbbentő, hogy a hatóságok által valóban üldözött, bebörtönzött, internált vezetőit, aktivistáit többször is elveszítő, csupán korlátozott sajtónyilvánossággal bíró hungarista mozgalom hogyan tudott ilyen sikereket elérni az 1939-es választásokon, és hogyan tudott több száz ezres tömegpárttá válni. A kulcs sok tekintetben (s ezzel mindkét Paksa-könyv foglalkozik - a monográfia természetszerűleg többet) Szálasi személye, kétségtelen karizmája, mozgalomformáló tehetsége és programalkotó szenvedélye (melyet még többek által kigúnyolt teoretikai és nyelvújító/-rontó dühe sem tudott teljesen tönkrevágni). Ráadásul a hungarizmus kivételes világnézeti kiméráját kiötlő Szálasi korántsem számított a párt egyetlen ideológusának - annál meglepőbb, hogy közülük mennyien érkeztek a baloldalról (a kommunista munkásmozgalomból, a szocdem párt balszárnyáról vagy a korábban éppen ezzel rokonszenvező értelmiségből) -, lehet sorolni itt Kassai Ferenc későbbi propagandaminisztert, Málnási Ödön történészt, Párkányi Istvánt (aki 1945-ben vissza is lépett a kommunista pártba) vagy Péntek Istvánt. Mindez felveti azt a kérdést, hogy menynyire joggal vádolta demagógiával Szálasit szintén radikális társadalomátformálásban utazó baloldali konkurenciája. Nos, nem csupán a párt programja, de az 1944. október 15-e után történtek, a kapitalizmus meghaladását hirdető, a társadalom alapszövetét is durván átformálni kívánó hungarista állam megteremtését célzó törekvések is azt mutatják, hogy

a nyilasok bizony komolyan gondolták

Félreértés ne essék, ez még nem teszi a nyilaskeresztes-hungarista mozgalmat rokonszenvesebbé vagy az állampolgári szabadság és joguralom érvényesülése (sőt, az elemi létbiztonság) szempontjából kevésbé veszélyessé. Csupán világossá teszi, hogy az egyaránt meghaladni vágyott Horthy-rendszer lerombolását célzó düh más-más, egymással is ellenséges táborokba vihette a sokszor hasonló (néha azonos!) szellemi gyökerekből táplálkozó (elég csak a marxizmus széles körű respektusát említeni a nyilas ideológusok körében) és hasonló szociális, sőt családi környezetből érkező lázadókat. Utóbbira továbbra sem lehet jobb példát találni a Rajk fivéreknél: míg Endre lelkes hungaristaként a Szálasi-kormány közellátásügyi államtitkára lehetett (s a felelősségre vonást csupán bátyja révén kerülte el), addig László a kommunista hatalomátvételnek lett kulcsfigurája (majd áldozata).

A laikus közvélemény a nyilasokat leginkább a rettenetes zsidóellenes tömeggyilkosságokkal, a Duna-parti kivégzésekkel, a nyilasházakban elkövetett atrocitásokkal, a munkaszolgálatra kivezényeltek halálmenetével azonosítja - nem alaptalanul, hiszen a hungarista állam maga is kegyetlen terrort gyakorolt vélt és valós ellenségeivel szemben, s 1944 őszétől nyilaskeresztes karszalagosok gyilkoltak, kegyetlenkedtek és raboltak Budapesten. Ugyanakkor 1944 zöldárját Paksa szerint sem lehet azonosítani a teljes nyilas mozgalommal - s nem csak azért, mert például a fővárosi pártszolgálatos terror akkor dühöngött a legkegyetlenebbül, mikor Szálasi és a teljes hungarista kormányzat már Nyugatra települt.

Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne óriási a felelősségük a gyilkosságok ellen fel nem lépő, viszont a napi rendszerességű uszító propagandával a gyűlöletet tápláló nyilas vezetőknek. A mozgalomnak kizárólag a hiszterizált és/vagy haszonleső, vértől megittasult pártkatonák (közöttük számos nő), fanatizált fiatalok, lumpen és bűnöző elemek, sok esetben pszichopaták által elkövetett rémtettekhez kapcsolása könnyen elfeledteti, hogy a nemzetiszocialista pártok, a hungarista mozgalmak komoly értelmiségi bázissal rendelkeztek, az értelmiségi, hivatalnoki, rendőri, katonai, jogászi-bírói körökben masszív népszerűségnek örvendtek, s kádereik is részben innen rekrutálódtak. Mindez azonban vajmi kevésnek bizonyult a hatalomátvétel után. Mint Paksa is meggyőzően kimutatja, a Gál Csaba, a mindenható nyilas személyügyi kormánybiztos által levezényelt kádercserék, az egyre fogyatkozó hungarista állam pártkatonákkal való "beültetése" s az ezzel együtt kialakuló, hármas-négyes párhuzamosságra épülő igazgatási szerkezet totális káoszt okozott. A nyilas mozgalom

nem kifejezetten antiszemitizmusában volt különleges

Ebben a tekintetben a nem nyilas konkurencia még rá is vert. Gondoljuk meg: a hazai zsidóság deportálását az a Sztójay-féle kormányzat kezdeményezte (s a vidéki zsidóság tekintetében maradéktalanul végre is hajtotta), amelynek nem volt tagja a Szálasi-féle hungarista párt. A magát aszemitának valló Szálasi a gettókba terelt fővárosi zsidóság kizsigerelését, hazai munkaszolgálatra alkalmazását, a hadifoglyok kicserélése és rezsimje nemzetközi elismertetése érdekében túszként való felhasználását és végcélként kisemmizve történő kitelepítését tartotta céljának. Ehhez képest csak ímmel-ámmal engedett a németek újabb zsidó kényszermunkásokra vonatkozó követeléseinek. Ezzel szemben joggal veti fel Paksa is, hogy a Sztójay-kormány kulcsposztjait a kormánypárt szélsőjobboldalához sorolható (hivatalukat több esetben utóbb már a Szálasi-rendszerben is megőrző), a németekhez minden határon felül lojális politikusokon (Reményi-Schneller Lajos, Szász Lajos, Jurcsek Béla) felül a saját definíciójuk szerint is nemzetiszocialistának tekinthető Imrédy és hívei töltötték be. Ugyanakkor a pontosan a zsidóság fizikai és gazdasági megsemmisítése szempontjából kulcsfontosságú belügymisztériumi államtitkárok (Endre László, Baky László) egykoron mindketten Szálasi párt- és harcostársai voltak - előbbi közigazgatásban viselt állása, utóbbi politikai nézeteltérések miatt került távol a későbbi Nemzetvezetőtől (azonban az is jellemző, hogy nem kis részben a németek akaratából mindketten fontos beosztást kaptak az 1944. október 15-e után kiépülő hungarista államban).

Ez utóbbiról pedig joggal jegyzi meg Paksa: csakis a németek hadászati-stratégiai elképzelései miatt kaphatott ennyi időt a történelemtől: Hitler ugyanis az utolsó emberig próbálta védeni Budapestet, majd a Dunántúlt - mivel ez utóbbi területen, egészen pontosan Zalában feküdtek a Reich utolsó, még felhasználható olajmezői. Így azután a Szálasi-rezsimnek még arra is maradt ideje, hogy 1945 február közepén átkeresztelhesse a zalaegerszegi Horthy Miklós teret - Szálasi Ferenc térre.

Paksa mindkét - egyaránt tartalmas és tanulságos - könyvében foglalkozik a mozgalom utóéletével. Így (hosszabban a Szálasi-monográfiában) az önmagában is sok kérdőjelet hordozó, számos vezető és kétkezi nyilas gyilkos elítélésével végződő népbírósági eljárással (félreértés ne essék: maguk a reális vádpontokon alapuló ítéletek kevéssé vitathatóak, a konkrét jogi procedúra annál inkább), másrészt a hungarista emigráció továbbélésével és az eszme rendszerváltás utáni, hazai revitalizálására tett kísérletekkel. Ez alapján is nyilvánvaló: a hungarizmus bizonyos szélsőjobboldali körökben ma is nosztalgia tárgya - Szálasi jóslata részben igazolódott, az utókor egy része őt és elítélt társait mártírként kezeli. Ugyanakkor a radikális jobboldali mainstream (amelyet Paksa e kapcsolat szempontjából nem is vizsgált) manapság már áramvonalasított, korszerűsített (és a sajátos hazai pártstruktúrába betagozódott) formában képviseli a liberális jogállam etnicista-nemzeti kollektivista meghaladásának programját.

Osiris-MTA BTK TTI, 2013, 399 oldal, 3480 Ft; Jaffa, 2013, 255 oldal, 3150 Ft

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper azt vizsgálja, meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?