Édesapja cipészszakmájának fontosságáról éppúgy, mint arról az emlékről, amikor a tehervagonból egy helyen kiengedték őket az őrök – legelni! –, és mindenki azonnal lefeküdt, hogy védje azt a darab gyepet, ami neki jutott. Megítéli az összes embert, akivel dolga akadt, testvéreit, gyerekeit is, de ugyanazzal a mércével, amelyikkel magát. Vallásos hitét elveszítve úgy érzi, csak az számít igazán, hogy az ember jó szándékú maradjon, olyan, mint az édesapja volt, akire még a nyilasok sem tudtak semmi rosszat mondani.
A nyilasokat egy olyan kisvárosban, mint Csenger, név szerint ismeri mindenki. „Keleti határszél” – olvasható a könyv fedelén, de ez átvitt értelemben is igaz. Gitta mélyen vallásos zsidó családja megbecsülésben és irigységben, szeretetben és izzó gyűlöletben is részesül. Ez a nő, ha nem hurcolják el gyerekkorában családostul a lágerbe, talán máig a bibliai magyar tájon élne az analfabéta, de antiszemita szomszédja mellett, akinek fel kell olvasni az újságot, különösen a zsidók ellen uszító cikkeket; a postással, aki az eltévedt kislányt előbb magához viszi haza, hogy bekenje a száját szalonnával, de egyébként „rendes ember”. Gittának akkor csak a szegénység fájt Csengerben: „Néha péntek este, amikor a szombati vacsora után énekeltünk, és eléggé kihallatszott, bedörömböltek az ablakon, hogy hagyjuk már abba. De más semmi.” Az első hely, ahol nem számít, hogy zsidó, csak simán embernek nézik: Svédország. Fantasztikus hely a számára.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
