Színház

Micimackóék felnőttek

HöKöm Project: MICI – Még egy kör a Pagonyban

Kritika

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A darab ugyan­is Milne klasszikusának (nagyon) újragondolt változata. A szinkronszakmából is ismert Egressy G. Tamásnak az ismert figurák felhasználásával készült átiratában Micimackó és társai súlyos titkokat rejtenek. Senki sem evidensen ilyen vagy olyan; a Pagony pedig egyszerre menedék, börtön, lyuk, és az elképzelt jövőképek tágas tánctere.

A fantázianevekből, a személyiségjegyekből és a ruházatukból kitalálható, de nem annyira evidens szereplők, alias Veres Mici, Pigniczky Mór (Pigi), Csíki Kitty, Raab Kata (Rabbi) és Fehér Fülöp (Füli) összegyűlnek a Pagony nevű kocsmában beszélgetni, vitatkozni, emlékeket idézni, főleg a mindig emberi, mindig segítőkész és eredendően jó Micivel kapcsolatban. A magát drogdílerkedésből fenntartó Rabbinál Mici a lenyelt cucc miatt „szorul be” delíriumos állapotába. Füli farokelvesztése is egészen más kontextusban merül fel, és Kitty sem ugrik rá Tigrisként a címszereplőre ismerkedés gyanánt. Beront ugyan Mici lakásába, csak éppen részegen, alvóhelyet keresve. A mai életünkre, a mai fiatalságra és a fiatal felnőttekre átírt szituációk életszerűek, még akkor is, ha így sorozatban, jelenetről jelenetre adagolva kicsit tömény ez az egész. Külön ízt ad a történetnek, hogy a magyar változatokban rendre férfiként megjelenített figurákat itt nők játsszák, Nyuszit, Micimackót és Tigrist is.

Egressy lendületesen, frappáns nyelvi humorral megírt kortárs szövegét Gulyás Ádám Endre második rendezése inkább alátámasztja, mint ellenpontozza. Ettől a humorosra sikerült első felvonás a színészek jó összjátéka és a dialógusok szerethetősége mellett is kicsit statikussá válik az állóképekben elmondott szövegek miatt. Mintha a rendezés attól tartana, hogy a szereplők mozgatása, a sok fizikai interakció elvenné a figyelmet a párbeszédek ritmikájáról. A statikusságot a jelen és az elmesélt közötti, a színdramaturgiát sem nélkülöző fényváltások, valamint Kuna Bence misztikus zenei világa töri meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pride 2025 – avagy a félelem vége

  • Janisch Attila

A tegnapi menet jóval több volt, mint a valaha szervezett legnagyobb Pride: figyelmeztetés is volt arra, hogy Orbán aljas, társadalmat nyomorító rendszere eljutott a tűréshatárig, ahonnan már nincs tovább.