Amíg felér a kiállítótérbe, Lotz Károly frissen felújított mennyezeti freskóin, az esztétika elvont terében nyújtózkodó eszményi aktjainak képében megannyi makulátlan szépségű nőalak sodródik az útjába. Az emberi figura ábrázolása sokáig az akadémikus képalkotás kiváltsága és legfőbb célja volt. Ezt a mára kultúrtörténeti kuriózumnak számító ismeretanyagot ma is őrzi az egyetem, nemcsak muzeális értékű szertárában, hanem aktuális oktatási gyakorlata révén is. Az idén alapításának 150. évfordulóját ünneplő egyetem tárlata friss tekintettel elemez egy nagy múltú témát, képletesen szólva: a Lotz-aktokat nem megkerülni akarja, hanem jól szemügyre venni alulról, felülről, belülről, és saját mátrixába helyezni. Az Albert Ádám képzőművész koncepciója mentén, Bojtos Anikó művészettörténész kurátori munkájával társuló tárlat sikeres kísérletet tesz arra, hogy helyzetbe hozza az intézmény akadémikus örökségét.
A kiállítás elegáns könnyedséggel fogja át ezt a másfél évszázados múltat, pazar műtárgyanyaggal állítva kortárs kontextusba az alakrajzi tradíciót. Az alcím, Az emberi test képi konstrukciói, önmagában jelzi a kérdésfeltevés irányát: a téma nem az emberi figura rajza, hanem a test vizuális reprezentációja, amit alapvetően társadalmi, történeti konstrukciónak tekint. Az anyag a történeti kronológia helyett a test képi értelmezésének jellegzetes témáit villantja fel: a meztelen testet, az anatómiai testet, a politikai testet, a férfi- és női testet, és mindebben a modell szerepét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
