Színház

Mi és a bűntudatunk

Minden negyedik

Kritika

A 21. század nyugati társadalmai nehezen néznek szembe az elmúlással, ha hosszú ideig gyászolunk, azt egy idő után a környezetünk képtelen empátiával kezelni, elvárják, hogy továbblépjünk, hogy elfelejtsük az egészet.

Hatványozottan igaz ez akkor, ha egy olyan embert gyászolunk, aki meg sem születhetett. Nők százezrei maradnak magukra a fájdalmukkal. A Manna Produkció női bűntudatról szóló előadása legalább kihangosítja ezt a problémakört.

Csábi Anna, az előadás rendezője és alkotótársai a szövegkönyvet valódi nők valódi történetei nyomán írták, az alkotófolyamat a velük készült interjúkból indult ki. A hét színésznő (Csábi Anna, Gáspár Anna, Földes Eszter, Fullajtár Andrea, Sebők Maya, Szegvári Júlia és Tordai Teri) szépen és egyszerűen tolmácsolja a történeteket a színpadon. Egymásnak mesélnek, meg persze nekünk is, sokat néznek ránk, amivel olyan intim hangulatot keltenek, mintha a gyászfeldolgozó terápiájukon ülnénk magunk is. Minden sztori ismerős: egyiküket például elhagyta a barátja, emiatt nem tudta egyedül vállalni a közös gyereküket; másikuk több abortusz után most szülné első gyerekét, de az orvosa megállapította, hogy a magzat beteg; ketten gyereket szeretnének, de a sokadik vetélésükön vannak túl. Egy közülük egyszer elvetélt, majd elhagyta párját, akivel már nem szerették egymást, és most attól fél, hogy kifut az időből, ez az érzés pedig felerősíti kötődését az elvesztett magzathoz. És van egy, aki megszülte egészséges gyermekét, pedig sosem akart anya lenni, s most az elvesztett függetlenségét gyászolja…

Az előadás tere (látvány: Papp Gyopár) hófehér és steril, mint egy kórházi váró, ha nem is az állami egészségügyben, inkább egy magánklinika várótermét érdemes elképzelni. Megmutatja a lebegést a légüres semmiben, a gyászolók magányát. Szegvári Júlia a történetének egyes részeit számozott dobozokként sorolja fel, ezzel is jelezve, hogy az emlékek feldolgozatlanul, elzárva hevertek eddig egy sötét pincében, de most a kedvünkért egyenként kinyitogatja a tárolókat. A színpad legfőbb elemei is dobozok lettek, amelyeket a színészek többfunkciósan használnak. Bal oldalon, a háttérben egy üvegfal, időnként beállnak mögé a szereplők: a veszteségérzés, a gyász láthatatlan falként áll köztük és a világ között. A téma nemcsak társadalmi szinten fontos, de az alkotók számára is húsba vágó, saját, személyes életüket is belegyúrták a figurákba. Emiatt egy kicsit nehéz elmondani, hogy mi is a legfőbb problémája az előadásnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."