Színház

Mi és a bűntudatunk

Minden negyedik

Kritika

A 21. század nyugati társadalmai nehezen néznek szembe az elmúlással, ha hosszú ideig gyászolunk, azt egy idő után a környezetünk képtelen empátiával kezelni, elvárják, hogy továbblépjünk, hogy elfelejtsük az egészet.

Hatványozottan igaz ez akkor, ha egy olyan embert gyászolunk, aki meg sem születhetett. Nők százezrei maradnak magukra a fájdalmukkal. A Manna Produkció női bűntudatról szóló előadása legalább kihangosítja ezt a problémakört.

Csábi Anna, az előadás rendezője és alkotótársai a szövegkönyvet valódi nők valódi történetei nyomán írták, az alkotófolyamat a velük készült interjúkból indult ki. A hét színésznő (Csábi Anna, Gáspár Anna, Földes Eszter, Fullajtár Andrea, Sebők Maya, Szegvári Júlia és Tordai Teri) szépen és egyszerűen tolmácsolja a történeteket a színpadon. Egymásnak mesélnek, meg persze nekünk is, sokat néznek ránk, amivel olyan intim hangulatot keltenek, mintha a gyászfeldolgozó terápiájukon ülnénk magunk is. Minden sztori ismerős: egyiküket például elhagyta a barátja, emiatt nem tudta egyedül vállalni a közös gyereküket; másikuk több abortusz után most szülné első gyerekét, de az orvosa megállapította, hogy a magzat beteg; ketten gyereket szeretnének, de a sokadik vetélésükön vannak túl. Egy közülük egyszer elvetélt, majd elhagyta párját, akivel már nem szerették egymást, és most attól fél, hogy kifut az időből, ez az érzés pedig felerősíti kötődését az elvesztett magzathoz. És van egy, aki megszülte egészséges gyermekét, pedig sosem akart anya lenni, s most az elvesztett függetlenségét gyászolja…

Az előadás tere (látvány: Papp Gyopár) hófehér és steril, mint egy kórházi váró, ha nem is az állami egészségügyben, inkább egy magánklinika várótermét érdemes elképzelni. Megmutatja a lebegést a légüres semmiben, a gyászolók magányát. Szegvári Júlia a történetének egyes részeit számozott dobozokként sorolja fel, ezzel is jelezve, hogy az emlékek feldolgozatlanul, elzárva hevertek eddig egy sötét pincében, de most a kedvünkért egyenként kinyitogatja a tárolókat. A színpad legfőbb elemei is dobozok lettek, amelyeket a színészek többfunkciósan használnak. Bal oldalon, a háttérben egy üvegfal, időnként beállnak mögé a szereplők: a veszteségérzés, a gyász láthatatlan falként áll köztük és a világ között. A téma nemcsak társadalmi szinten fontos, de az alkotók számára is húsba vágó, saját, személyes életüket is belegyúrták a figurákba. Emiatt egy kicsit nehéz elmondani, hogy mi is a legfőbb problémája az előadásnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.