Hatványozottan igaz ez akkor, ha egy olyan embert gyászolunk, aki meg sem születhetett. Nők százezrei maradnak magukra a fájdalmukkal. A Manna Produkció női bűntudatról szóló előadása legalább kihangosítja ezt a problémakört.
Csábi Anna, az előadás rendezője és alkotótársai a szövegkönyvet valódi nők valódi történetei nyomán írták, az alkotófolyamat a velük készült interjúkból indult ki. A hét színésznő (Csábi Anna, Gáspár Anna, Földes Eszter, Fullajtár Andrea, Sebők Maya, Szegvári Júlia és Tordai Teri) szépen és egyszerűen tolmácsolja a történeteket a színpadon. Egymásnak mesélnek, meg persze nekünk is, sokat néznek ránk, amivel olyan intim hangulatot keltenek, mintha a gyászfeldolgozó terápiájukon ülnénk magunk is. Minden sztori ismerős: egyiküket például elhagyta a barátja, emiatt nem tudta egyedül vállalni a közös gyereküket; másikuk több abortusz után most szülné első gyerekét, de az orvosa megállapította, hogy a magzat beteg; ketten gyereket szeretnének, de a sokadik vetélésükön vannak túl. Egy közülük egyszer elvetélt, majd elhagyta párját, akivel már nem szerették egymást, és most attól fél, hogy kifut az időből, ez az érzés pedig felerősíti kötődését az elvesztett magzathoz. És van egy, aki megszülte egészséges gyermekét, pedig sosem akart anya lenni, s most az elvesztett függetlenségét gyászolja…
Az előadás tere (látvány: Papp Gyopár) hófehér és steril, mint egy kórházi váró, ha nem is az állami egészségügyben, inkább egy magánklinika várótermét érdemes elképzelni. Megmutatja a lebegést a légüres semmiben, a gyászolók magányát. Szegvári Júlia a történetének egyes részeit számozott dobozokként sorolja fel, ezzel is jelezve, hogy az emlékek feldolgozatlanul, elzárva hevertek eddig egy sötét pincében, de most a kedvünkért egyenként kinyitogatja a tárolókat. A színpad legfőbb elemei is dobozok lettek, amelyeket a színészek többfunkciósan használnak. Bal oldalon, a háttérben egy üvegfal, időnként beállnak mögé a szereplők: a veszteségérzés, a gyász láthatatlan falként áll köztük és a világ között. A téma nemcsak társadalmi szinten fontos, de az alkotók számára is húsba vágó, saját, személyes életüket is belegyúrták a figurákba. Emiatt egy kicsit nehéz elmondani, hogy mi is a legfőbb problémája az előadásnak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
