Színház

Mi és a bűntudatunk

Minden negyedik

Kritika

A 21. század nyugati társadalmai nehezen néznek szembe az elmúlással, ha hosszú ideig gyászolunk, azt egy idő után a környezetünk képtelen empátiával kezelni, elvárják, hogy továbblépjünk, hogy elfelejtsük az egészet.

Hatványozottan igaz ez akkor, ha egy olyan embert gyászolunk, aki meg sem születhetett. Nők százezrei maradnak magukra a fájdalmukkal. A Manna Produkció női bűntudatról szóló előadása legalább kihangosítja ezt a problémakört.

Csábi Anna, az előadás rendezője és alkotótársai a szövegkönyvet valódi nők valódi történetei nyomán írták, az alkotófolyamat a velük készült interjúkból indult ki. A hét színésznő (Csábi Anna, Gáspár Anna, Földes Eszter, Fullajtár Andrea, Sebők Maya, Szegvári Júlia és Tordai Teri) szépen és egyszerűen tolmácsolja a történeteket a színpadon. Egymásnak mesélnek, meg persze nekünk is, sokat néznek ránk, amivel olyan intim hangulatot keltenek, mintha a gyászfeldolgozó terápiájukon ülnénk magunk is. Minden sztori ismerős: egyiküket például elhagyta a barátja, emiatt nem tudta egyedül vállalni a közös gyereküket; másikuk több abortusz után most szülné első gyerekét, de az orvosa megállapította, hogy a magzat beteg; ketten gyereket szeretnének, de a sokadik vetélésükön vannak túl. Egy közülük egyszer elvetélt, majd elhagyta párját, akivel már nem szerették egymást, és most attól fél, hogy kifut az időből, ez az érzés pedig felerősíti kötődését az elvesztett magzathoz. És van egy, aki megszülte egészséges gyermekét, pedig sosem akart anya lenni, s most az elvesztett függetlenségét gyászolja…

Az előadás tere (látvány: Papp Gyopár) hófehér és steril, mint egy kórházi váró, ha nem is az állami egészségügyben, inkább egy magánklinika várótermét érdemes elképzelni. Megmutatja a lebegést a légüres semmiben, a gyászolók magányát. Szegvári Júlia a történetének egyes részeit számozott dobozokként sorolja fel, ezzel is jelezve, hogy az emlékek feldolgozatlanul, elzárva hevertek eddig egy sötét pincében, de most a kedvünkért egyenként kinyitogatja a tárolókat. A színpad legfőbb elemei is dobozok lettek, amelyeket a színészek többfunkciósan használnak. Bal oldalon, a háttérben egy üvegfal, időnként beállnak mögé a szereplők: a veszteségérzés, a gyász láthatatlan falként áll köztük és a világ között. A téma nemcsak társadalmi szinten fontos, de az alkotók számára is húsba vágó, saját, személyes életüket is belegyúrták a figurákba. Emiatt egy kicsit nehéz elmondani, hogy mi is a legfőbb problémája az előadásnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.