A Magyarországi Bábszínházak XVI. Találkozója

Bábosok köztársasága

Kritika

Van egy színházi fesztiválunk, amely mintha nem is a 2020-as évek Magyarországán létezne. Nem övezik botrányok, békében megférnek egymás mellett a bábszínházi hagyományhoz ragaszkodók és a formabontók, a kőszínházak és a függetlenek.

Hogy ezekben a kultúrharcos időkben miért tudott a bábszínház megmaradni a béke szigetének, abban gyaníthatóan közrejátszik, hogy nincs akkora presztízse, mint a „nagytestvérnek”, az „igazi” színháznak. A politikusok és a közönség jelentős része még ma is kizárólag gyerekeknek szóló műfajnak tartja, egy bábszínház vezetése nem olyan fontos a politikának, mint egy kőszínházé, így kisebb valószínűséggel esnek áldozatul a hatalmi csatározásoknak.

A Kovács Géza ötletéből született találkozót kétévente rendezi meg a kecskeméti Ciróka Bábszínház. Nemcsak az állami és/vagy önkormányzati fenntartású bábszínházakat hívják meg rá, hanem a független alkotóközösségeket, és a kis, sokszor családi műhelyeket is. (Utóbbiakat pontosan jellemzi az egyik családi társulat neve: Magamura Alkotóműhely.) A különböző formációk között rendszeres az átjárás: hol tervezőként, hol színészként, hol rendezőként tűnnek fel egymásnál. Itt mindenki maga dönti el, hogy az előző találkozó óta eltelt két év terméséből mit szeretne a többieknek megmutatni. Persze, ezt sokszor kényszerek is befolyásolják: lehet, hogy a megmutatni vágyott előadást egyeztetési okokból már le kellett venni a műsorról, vagy éppen nem beépíthető a díszlete. A találkozón nincs zsűri, nem osztanak díjakat, a cél, hogy lássák egymás előadásait, beszélgessenek róluk, új impulzusokat gyűjtsenek, tanuljanak. Bár a fesztivál elsősorban a szakmának szól, hétvégén kinyitják a város felé, ingyenes bábelőadások sorával népesítve be Kecskemét főterét.

Tematikailag a népmeséktől és a Mária-misztériumtól a kortárs gyerekirodalmon keresztül (Marék Veronika, Lázár Ervin, Tóth Krisztina, Gimesi Dóra) a nonverbális, robottechnikát alkalmazó előadásokig lengett ki a mutató. A hagyományokat szövegválasztásában, zenei és látványvilágában is Fabók Mariann Máriának misztériuma képviselte a leghatározottabban. (Fabók a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves bábszínész osztályának osztályfőnöke. Hagyomány az is, hogy a bábszakos egyetemisták a fesztiválon bemutatkoznak. Erzsóka című előadásukon természetesen erősen ott érzik mesterük stílusa és keze nyoma.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.