A legcélravezetőbb valószínűleg az, amit Pintér Béla csinált, aki fogta az összes idehaza épp használatos kulcsszót (nemátalakítás, meleg pap, Kossuth-díj, korrupt pap, stróman, Semjén Zsolt és a többi pap), majd egyetlen előadásba sűrítette mindazt, ami ezekről az eszébe jutott, így ragadva meg azt a tragikomédiát, amelyet mi a magunk cinizmusával életnek nevezünk.
Kétségtelenül merész alkotás született, de közel sem a buzizás vagy az O1G-zés miatt. A darab az első néhány jelenetben az arcunkba rúgja a tabukat, és aki nem tudja feldolgozni, hogy egy meleg pár spermát adományoz egy testben leszbikus, lélekben heteró, valamint egy transz férfinek, az nem tud továbbjönni. De mindenki jön, a darab megtalálja a közönségét.
Egy leszbikus esküvőbe csöppenünk, Alex(a) és Szilvia (Gill) készülnek épp összekötni az életüket egy transz férfi, s annak kabinetfőnök (helyettes) pasija, egy meleg zenekar, továbbá Isten szent színe előtt. A lagzi után a kis csapat egy úgynevezett Mykonos misszióra indul, hiszen a megtermékenyítés ilyen háttérrel illegális Magyarországon, így a spermaparadicsomnak számító Görögországba menekítik át az értékes ivarsejteket. Szilvia volt férje, Jenő – mint sokan mások – a középen álló értetlenek táborát gyarapítja, bár igyekszik mindenben támogatni volt feleségét. De az, hogy egy másik nő és egy idegen férfi gyermekét tulajdonképpen béranyaként tervezi kihordani, már neki is sok. Közben a meleg zenészpár is megvívja a saját harcát, a még meg sem fogant gyerek, akit eddig repesve vártak, most közéjük állni látszik. A banándugók világában anyák és apák várják, hogy létrejöjjön a kapcsolat, csak valahogy senkinek nem olyan az aljzata, ami a csatlakozáshoz kellene.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
