Kérdés, hogy miért kell a „női alkotásokat” külön kezelni, de erre a tények alapján könnyű a válasz: a múzeum 35 évvel ezelőtti indulásakor a gyűjtemény darabjainak mindössze 3 százalékát készítették nők. Azóta ez az arány 30 százalékra nőtt, de még mindig nem tükrözi a képzőművészet területén a valós és kívánatos reprezentációt. Különösen annak fényében nem, hogy a művészeti képzésben ma már messze több a női hallgató, és ez igaz a hagyományosan „férfiszakmának” számító építészetben is. Az okok szerteágazók, például biztosan számít, hogy a művészpálya nem feltétlenül jár anyagi elismertséggel.
Az elnőiesedés óhatatlanul szemléletváltással jár, még akkor is, ha a végzett hallgatók gyakran racionálisabb életstratégiát választanak, és pályát váltanak; egyre inkább felértékelődik az elfogadás, az empátia, a gondoskodás, a rugalmasság. Erő alapú civilizációban élünk, de világos, hogy a jelenlegi ökológiai, geopolitikai, társadalmi és szociális konfliktusokat erőből aligha lehet megoldani. Egy ilyen „új világrendben” a nők szerepe törvényszerűen más lesz, elég arra gondolnunk, hogy például a legfiatalabb, már aktív generáció számára lassan értelmezhetetlen a klasszikus harcos és provokatív feminizmus, azt sem szeretik, ha szakmájukban nőként tekintenek rájuk.
A Ludwig Múzeum Női kvóta című kiállításának első része még azt az időszakot, illetve pozíciót idézi, amikor az alkotók számára küzdelmet jelentett, hogy a férfiakkal azonos rangot vívjanak ki maguknak a művészeti szcénában. Szipőcs Krisztina kurátori koncepciója egyértelmű: a válogatás szembeállítja a passzív és az aktív női szerepet a művészetben – az előbbi évszázadokon át arra kárhoztatta a nőket, hogy alanyai helyett a tárgyai legyenek a művészi alkotásnak; modellként, múzsaként, de semmiképpen sem alkotóként. A kiállítás erős felütéssel indít, a művészettörténet legkülönbözőbb korszakából származó, különféle női aktok reprodukcióit állítja párhuzamba Nagy Kriszta Tereskova 1998-as Kortárs festőművész vagyok című művével, amelyen az alkotó nyilvánvalóan provokatív szándékkal a fogyasztói társadalom idoljaként jeleníti meg önmagát, pontosabban önmaga testét.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
