Kiállítás

Színlenyomatok tudatunk tájaihoz

Vető Orsolya Lia: Gentle Radiation

Kritika

2017 körül készített Plantscape című sorozatánál Vető Orsolya Lia még virágcsendéletekből indult ki, amelyeknek pasztelles és élénk színkavalkádját absztrakt foltig elmosódottan vagy éppen a realizmust súrolva jelenítette meg a vásznakon.

2019-ben (Funky-sorozat) aztán történt egy markáns váltás, a virágcsokrok ábrázolását felváltották az absztrakttá váló, mikroorganizmusokra emlékeztető, gesztusalapú ecsetvonások. De nem csak a figurálistól az absztraktig tett meg egy határozott lépést, a kép belső szerkezetét is radikálisan megváltoztatta. A korábban premier plánban ábrázolt előtérből és a fátyolos pacákba burkolózó háttérből álló műveinek képterét most már számos, egymásba örvénylő és egymáson keresztül lebegő réteg fedi. Az eredményt látva lehetetlen a szemünknek megtalálnia, hogy mit emeljen ki előtérként, és mit homályosítson el, mert egyszerre van előttünk mindkettő. A színek és formák pufi amőbákra emlékeztetnek, és mindezek textúrája is izgatja a vizuális észlelésünkből táplálkozó fantáziánkat. A festményeken alapból pasztózusan halmozódik az olaj- és/vagy akrilfesték, azaz a vastag felhordás miatt szinte domborzati viszonyok keletkeznek a sík képen, a tapinthatóság érzését keltve.

A Biophilia képein (2020) a hagyományos festészeti kellékekkel (ecsettel, spaklival) felvitt lenyomatokon kívül Vető a digitális képalkotás eszközeit is használta. Szerkesztőprogrammal újabb rétegeket tervezett meg különféle vastagságú és átláthatóságú festőeszközzel, hogy aztán egy transzfer eljárással a kinyomtatott mintát „átfénymásolja” a vászonra. Ezek annyira összekeverednek az olaj- és akrilfesték eltérő mintájú és így különböző textúrát eredményező nyomaival, hogy érzékelésünk nehezen tudja eldönteni, analóg vagy digitális módon készült képet nézünk-e valójában. A segítségünkre két dolog szolgál: tényleg valós tárgyakat „élhetünk meg”, és a befogadás erejét fokozza a színes formák intenzitása, ritmikus mozgása, váltakozó transzparenciája, és az, hogy szinte testi érzeteket idéznek elő.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.