Leplezik tapasztalatlanságukat a szerelem terén, így, bár megszólják, de voltaképpen irigylik azt a lányt, akit nem korlátoznak gátlások. A legjobb barátok, bár vetélkednek a legszebb (és legnehezebben megkapható) lány szerelméért, azért még barátok maradnak, eszükbe sem jutna nemtelen eszközökhöz folyamodni. A tréfálkozástól a drámáig, a kakaskodástól az összekapaszkodásig széles érzelmi skálát járnak be a sorkatonai szolgálat utolsó, polgári szakaszában egy kibucba, kemény mezőgazdasági munkára rendelt fiatalok. 1977–1978-ban már él a remény, hogy tán lehetséges a béke, elvégre az arab világ akkor meghatározó állama, Egyiptom harminc év után végre elismerte Izrael létezését, és vezetője, Szadat elnök el is látogatott az országba (a jom kippuri háborús vereség után nem egészen őszinte mosollyal). Német fiatalok is érkeznek, hogy megtapasztalják, milyen egy sivatagot művelhetővé tenni, milyen az, amikor egymástól elkülönülve, gyanakvón, de mégis csak békében él palesztin és zsidó, milyen érzés bizalmat építeni, sőt barátkozni olyanokkal, akiknek felmenőit még el akarták törölni a Föld színéről a látogatók felmenői. Egyikük félénken be is vallja, hogy nem Berlinből, hanem a világháború utolsó napjainak tömegmészárlásáról hírhedtté vált Lüneburgból jött, de nem vált ki vele negatív hatást, a zsidó fiatalok nem keverik össze a múlt bűneit a jelen szorongásával. Szorongásra pedig van ok. A kibuc a már akkor is elkülönített Gáza még átjárható határán van, és a film női hőse, a világszép Eli csak hiszi, hogy az utazás veszélytelen. Meg is ölik. Ennyi a történet. A valóságos Elian Gazit csak kissé módosított története. Aki elhitte, hogy a múlt bűnein túl lehet lépni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
