Dokumentumfilm

Hagytuk, hogy így legyen

Mikulán Dávid – Révész Bálint: Kix

  • - turcsányi -
  • 2024. november 6.

Kritika

Nagyon közel megyünk. Talán túl közel is. A komfortérzetünk szempontjából biztosan túl közel, bár a dokumentumfilm műfaja nem a komfortérzetünk karbantartására lett kitalálva, hanem azért, hogy felrázzon. Ez játékszabály, ám mégis kérdéses, hogy mennyiben kárhoztatható bárki is, aki nem rendel felrázást.

Mikulán Dávid a tízes évek elejétől tán épp egy tucat évet szánt rá, Révész Bálint úgy fél távnál szállt be – mindez meg is látszik a filmen. A szárnyait éppen csak próbálgató filmművész még iskoláskorában gördeszkán járta a fővárost, és vette, amit látott – jobbára a járdát. Az előtte-alatta futó járdát, s a talaj menti regisztereket, így olykor belefért a képbe néhány hátát ültében házfalnak vető nyomorult is, szó szerint az utca emberei. Rossz nézni. Nem csak a nyomort, de a vásznat is, a zsöllye egy száguldó hullámvasút. Odüsszeiájának egyik állomásán Mikulán különös szirénekbe botlik, Boráros téri utcakölyköket szed fel: nem tudnak ellenállni egymásnak. Innentől nem csak nézni rossz, hallgatni is: a film hőseiként elénk lépő kisgyerekek (még kiskamasznak sem nevezhető U10-es korosztály) nem nagyon tudnak beszélni: sem artikulálni, sem fogalmazni. A szikra mégis lángra kap, Mikulán (a filmbéli Dávid) nem tudja levenni a kameráját a gyerekekről, a gyerekek pedig a szemüket a kameráról, illetve a művészpalánta skateboardjáról. Az első találkozásból azonmód családlátogatás lesz, s a szocio-horror folytatódik, 28 négyzetméteres szociális bérlakás, 6 ember, 3 generáció, 1 ágy, málló csempe, málló életek. Anyu dolgozik, apu is elvan valahol, csak a nagyi motoz az ajtó előtt, a gyerekek egész nap az utcán. Nehéz élet itt mindenkié, de a gyerekek már-már gyermeki önfeledtséggel élik meg, ami persze csak látszat, valójában régen láttunk náluk koravénebb figurákat még dokudrámákban is. De az biztos, hogy amit a világnak és Dávidnak mutatnak, azt önfeledten mutatják: nagyzolnak, vagánykodnak, az élet királyainak tüntetnék fel magukat. Tudjuk régen, a kamerát is át lehet verni, hát még egy vagy két filmrendezőt, de nem nekik, hiszen még csak gyerekek. S e gyerekek közül elég gyorsan kiemelkedik a nyolc-kilenc éves forma Sanyi, megúszik, elhagyja a többit, s a film abszolút főszereplője lesz. Eleven, bájos és minden szava pont olyan mocskos, mint a keze, az arca, a ruhája.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.