És akkor a konkrét adaptációkról (a Szép reményekből tavaly készült nagyszabású minisorozat, s az idén is akadt egy maroknyi feldolgozás) még nem is beszéltünk. Az angol Steve McQueen munkásságát sem nehéz összefüggésbe hozni az íróval: már első filmjének, az Éhségnek a középpontjában is az az emberi kitartás és tűrőképesség állt – mely tulajdonság a Twist Olivér és a Copperfield Dávid hőseit is mozgatta –, s eddigi legnagyobb sikerében, 12 év rabszolgaságban is visszatért mindez. A Blitzben azonban Dickens hatása olyan erősen érezhető, hogy valósággal kimossa mögüle az érzékeny látásmóddal és ugyan nem formabontó, de felismerhető stílussal bíró rendezőt, aki pedig saját forgatókönyvéből dolgozott.
Londonban járunk a II. világháború idején, mindenki a német bombázóktól retteg. Nincs elég óvóhely, ráadásul a nyakas rendőrök és biztonságiak még a metróalagutakat is lezárják. Rita (a remek Saoirse Ronan) leginkább gyermeke, a félvér George (Elliott Heffernan első filmszerepében több mint meggyőző) életét félti, ezért úgy dönt, hogy elküldi egy biztonságosabb helyre. Ebben a német Blitzkrieg után The Blitznek nevezett korszakban 1,25 millió embert evakuáltak a bombázott városokból, több mint felük gyerek volt. A film azonban a kezdő feliratokon kívül nem magyarázgat: nem tudjuk meg, hogy a vonatra tett kiskorúak hova mennek – csak az hangzik el többször, hogy biztonságba, jó kezek közé –, ahogy azt is csak sejteni lehet, hogy Rita a munkája miatt nem tart fiával. George megsértődik, úgy érzi, az anyja elhagyta őt, így az állomáson elrohan és még elköszönni sem hajlandó. A történet itt kettéválik: váltakozva követhetjük a Londonban maradó, bűntudat mardosta édesanyát és dickensi figuraként dickensi kalandokba keveredő gyermekét. A vonatból megszökve George előbb a saját lábára áll, majd egy Ife nevű alakban jólelkű apafigurára lel, aki segít neki eligazodni saját bőrszínével kapcsolatban is, máskor egy bűnbanda markába kerül, de túlél egy újabb, mindennél kegyetlenebb bombázást is. Ez a szál a sablonosabb, ám mégis erősebb, mint a másik, hiszen legalább akad kézzel fogható története. Ritának inkább csak jelenetek rövid foszlányai jutnak: beletekinthetünk egykori, grenadai származású párjához fűződő kapcsolatába, láthatjuk, hogyan énekel munkahelyét képviselve a rádióban, vagy hogyan áll önkéntesnek egy óvóhelyen.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
