Rádió

Népi hentelés

Magyar horror podcast

Kritika

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

Mindenesetre az tény, hogy hangzó horrorral mindeddig kevésbé lehetett a magyar (online és offline) éterben találkozni. Hogy hiányzott-e nekünk, az más kérdés. Homályos emlékeink között mintha felbukkannának a Rádiószínház aranykorából hangjátéknak feldolgozott kísértethistóriák, ám a valódi horror nem csupán az ijesztgetésről szól: erős zsáner, megvannak a maga feltételei, szabályai, elvárásrendszere, sőt szövevényes szubzsáner-leágazásai is. Emiatt nehéz valóban jó horrort csinálni: egyszerre kellene újat mutatni, miközben az adott eszközökből és elemekből építkezünk.

Hogy magyar horror létezik-e, az sem egyszerű kérdés, és nem csak hangjátéki vagy podcasti értelemben. Láttunk rá kísérleteket filmen, könyvben, képregényben, nagyon sok köszönet eddig nem volt bennük – gondoljunk pl. a Post Mortem hazai Oscar-jelölésére. A hangzó horror az eddigi legambiciózusabb vállalkozás a műfajban: egy tizenkét részes podcastsorozat Mácsai Pál és Für Anikó narrálásában, Nagy Borús Levente írói-rendezői irányításával. „A papi hivatással töltött négy évtizede alatt Ábel atya (Mácsai Pál) megszámlálhatatlan órán át hallgatta az esdekléseket az éjkői hívek apró-cseprő mulasztásairól… ám időnként egészen másfajta vallomások is elhangoztak a gyóntatófülke félhomályában. Vallomások, amelyek egy sötét, az egész világot fenyegető Entitás létezéséről tanúskodnak. Ezeket a konfessziókat Ábel atya jobbkeze, Ingrid (Für Anikó) segítségével igyekszik diktafonra venni, hogy együttes erővel megörökítsék őket az utókornak” – olvassuk a produkció ajánlójában. Szóval ez afféle papos-gyóntatós horror lesz, talán némi ördög­űzéssel spékelve. Hát jó, ezt végül is eléggé szeretjük.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.

Szétestek

Scholz kancellár vereséggel végződött bizalmi szavazása megnyitotta az utat a februári előrehozott választások felé. A szélsőséges pártok megerősödése miatt az új, várhatóan kereszténydemokrata kancellárnak mégis össze kell majd fognia az eddig kormányzó szociáldemokratákkal.

A békére még várni kell

Szűk két hét leforgása alatt az Észak-Szíriából induló iszlamista felkelők bevették Damaszkuszt. Az utolsó órákban orosz titkosszolgálati segítséggel Moszkvába menekült Bassár el-Aszad elnök a családjával együtt. Távozásával legalább fél évszázados történet ért véget – de még inkább az I. világháború után kialakított gyarmati rendszer egyik utolsó közel-keleti eleme változott meg – végérvényesen.