Mindenesetre az tény, hogy hangzó horrorral mindeddig kevésbé lehetett a magyar (online és offline) éterben találkozni. Hogy hiányzott-e nekünk, az más kérdés. Homályos emlékeink között mintha felbukkannának a Rádiószínház aranykorából hangjátéknak feldolgozott kísértethistóriák, ám a valódi horror nem csupán az ijesztgetésről szól: erős zsáner, megvannak a maga feltételei, szabályai, elvárásrendszere, sőt szövevényes szubzsáner-leágazásai is. Emiatt nehéz valóban jó horrort csinálni: egyszerre kellene újat mutatni, miközben az adott eszközökből és elemekből építkezünk.
Hogy magyar horror létezik-e, az sem egyszerű kérdés, és nem csak hangjátéki vagy podcasti értelemben. Láttunk rá kísérleteket filmen, könyvben, képregényben, nagyon sok köszönet eddig nem volt bennük – gondoljunk pl. a Post Mortem hazai Oscar-jelölésére. A hangzó horror az eddigi legambiciózusabb vállalkozás a műfajban: egy tizenkét részes podcastsorozat Mácsai Pál és Für Anikó narrálásában, Nagy Borús Levente írói-rendezői irányításával. „A papi hivatással töltött négy évtizede alatt Ábel atya (Mácsai Pál) megszámlálhatatlan órán át hallgatta az esdekléseket az éjkői hívek apró-cseprő mulasztásairól… ám időnként egészen másfajta vallomások is elhangoztak a gyóntatófülke félhomályában. Vallomások, amelyek egy sötét, az egész világot fenyegető Entitás létezéséről tanúskodnak. Ezeket a konfessziókat Ábel atya jobbkeze, Ingrid (Für Anikó) segítségével igyekszik diktafonra venni, hogy együttes erővel megörökítsék őket az utókornak” – olvassuk a produkció ajánlójában. Szóval ez afféle papos-gyóntatós horror lesz, talán némi ördögűzéssel spékelve. Hát jó, ezt végül is eléggé szeretjük.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
