Kiállítás

Gyermekké tettek

Posztfelnőtt/Posterwachsen

Kritika

Mielőtt félreértenénk: a Knoll Galéria csoportos, majd’ húsz művet, illetve művészcsoportot felvonultató kiállításának eredeti, német címe a kurátor, Robert Pfaller alkotta (eredetileg kötőjellel írt) kifejezés nem azonos a magyar böngésző elsőre kiadott pornóoldalain használatossal.

Ráadásul az osztrák művészek munkáiból összeállított tárlat még csak nem is azt a legújabb generációk fiataljai­ra jellemző jelenséget kívánja körbejárni, amikor az immár felnőtt gyerekek egyre tovább bújnak meg a szülők biztonságos otthonában, késleltetve a felnövéssel járó, elkerülhetetlen élethelyzeteket. Amit viszont a válogatás kiemel, az egy, a posztfelnőttek nagy részére jellemző állapot, nevezetesen az, hogy nincs mi ellen lázadniuk (itt a kurátori szöveg a többi közt a szexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást említi meg), továbbá azt, hogy a közbeszédet vagy a politikai megnyilvánulásokat egyre inkább áthatja az álgyermeki idiotizmus, nem véletlen, hogy bolygónk megmentésének szószólója egy, a felnőttekből mélységesen kiábrándult fiatal lány.

Az viszont nem kérdés, hogy mit „állít” ez az izgalmas és szórakoztató kiállítás: lázadjunk, akár a kamaszok, provokáljunk, dagonyázzunk a gyermeki lét humoros oldalának a megélésében. De azért közben mindenképpen ássunk a problémák mélyére. Vagy ne?

Megjelenik például a képeken a teljes lerészegedés (Stephanie Mold: Tiger, 2020), amikor a művésznő, szembesülve önnön művészetének (legalábbis általa érzett) értéktelenségével, a saját kiállításának megnyitása előtt egy fejtől lábig érő tigrisjelmezbe bújva a totális berúgásba próbálja magával húzni a megnyitó közönségét is, a képek tanulsága szerint meglehetős sikerrel. Vagy ott van Brian Holm, aki egy festményén annak állít emléket, amikor még lehetett nyilvános helyen cigarettázni. De megcsodálhatjuk az amúgy egyetemi oktatóként is dolgozó Barbara Ungepflegtet is (a kiállításon elég sok, beszédes álnevű művész szerepel) a metrón utazva, amint rózsaszín karfiol kandikál ki a combjai közül. Öncélúnak is tűnhetne mindez, de elég csak kicsit az alkotások mögé nézni: ki állítaná, hogy a kiállításmegnyitóknak nem szerves eleme (a pofaviziten túl) a túlzott alkoholfogyasztás, vagy nem feltűnő-e, hogy a dohányzást lassan már mindenhonnan kitiltották? És a kitüremkedő, már-már burjánzó rákos daganatnak tűnő nemiszerv-pótlék megjelenítése sem önmagáért való. Sőt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.