Kiállítás

Gyermekké tettek

Posztfelnőtt/Posterwachsen

Kritika

Mielőtt félreértenénk: a Knoll Galéria csoportos, majd’ húsz művet, illetve művészcsoportot felvonultató kiállításának eredeti, német címe a kurátor, Robert Pfaller alkotta (eredetileg kötőjellel írt) kifejezés nem azonos a magyar böngésző elsőre kiadott pornóoldalain használatossal.

Ráadásul az osztrák művészek munkáiból összeállított tárlat még csak nem is azt a legújabb generációk fiataljai­ra jellemző jelenséget kívánja körbejárni, amikor az immár felnőtt gyerekek egyre tovább bújnak meg a szülők biztonságos otthonában, késleltetve a felnövéssel járó, elkerülhetetlen élethelyzeteket. Amit viszont a válogatás kiemel, az egy, a posztfelnőttek nagy részére jellemző állapot, nevezetesen az, hogy nincs mi ellen lázadniuk (itt a kurátori szöveg a többi közt a szexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást említi meg), továbbá azt, hogy a közbeszédet vagy a politikai megnyilvánulásokat egyre inkább áthatja az álgyermeki idiotizmus, nem véletlen, hogy bolygónk megmentésének szószólója egy, a felnőttekből mélységesen kiábrándult fiatal lány.

Az viszont nem kérdés, hogy mit „állít” ez az izgalmas és szórakoztató kiállítás: lázadjunk, akár a kamaszok, provokáljunk, dagonyázzunk a gyermeki lét humoros oldalának a megélésében. De azért közben mindenképpen ássunk a problémák mélyére. Vagy ne?

Megjelenik például a képeken a teljes lerészegedés (Stephanie Mold: Tiger, 2020), amikor a művésznő, szembesülve önnön művészetének (legalábbis általa érzett) értéktelenségével, a saját kiállításának megnyitása előtt egy fejtől lábig érő tigrisjelmezbe bújva a totális berúgásba próbálja magával húzni a megnyitó közönségét is, a képek tanulsága szerint meglehetős sikerrel. Vagy ott van Brian Holm, aki egy festményén annak állít emléket, amikor még lehetett nyilvános helyen cigarettázni. De megcsodálhatjuk az amúgy egyetemi oktatóként is dolgozó Barbara Ungepflegtet is (a kiállításon elég sok, beszédes álnevű művész szerepel) a metrón utazva, amint rózsaszín karfiol kandikál ki a combjai közül. Öncélúnak is tűnhetne mindez, de elég csak kicsit az alkotások mögé nézni: ki állítaná, hogy a kiállításmegnyitóknak nem szerves eleme (a pofaviziten túl) a túlzott alkoholfogyasztás, vagy nem feltűnő-e, hogy a dohányzást lassan már mindenhonnan kitiltották? És a kitüremkedő, már-már burjánzó rákos daganatnak tűnő nemiszerv-pótlék megjelenítése sem önmagáért való. Sőt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.