Kiállítás

Gyermekké tettek

Posztfelnőtt/Posterwachsen

Kritika

Mielőtt félreértenénk: a Knoll Galéria csoportos, majd’ húsz művet, illetve művészcsoportot felvonultató kiállításának eredeti, német címe a kurátor, Robert Pfaller alkotta (eredetileg kötőjellel írt) kifejezés nem azonos a magyar böngésző elsőre kiadott pornóoldalain használatossal.

Ráadásul az osztrák művészek munkáiból összeállított tárlat még csak nem is azt a legújabb generációk fiataljai­ra jellemző jelenséget kívánja körbejárni, amikor az immár felnőtt gyerekek egyre tovább bújnak meg a szülők biztonságos otthonában, késleltetve a felnövéssel járó, elkerülhetetlen élethelyzeteket. Amit viszont a válogatás kiemel, az egy, a posztfelnőttek nagy részére jellemző állapot, nevezetesen az, hogy nincs mi ellen lázadniuk (itt a kurátori szöveg a többi közt a szexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást említi meg), továbbá azt, hogy a közbeszédet vagy a politikai megnyilvánulásokat egyre inkább áthatja az álgyermeki idiotizmus, nem véletlen, hogy bolygónk megmentésének szószólója egy, a felnőttekből mélységesen kiábrándult fiatal lány.

Az viszont nem kérdés, hogy mit „állít” ez az izgalmas és szórakoztató kiállítás: lázadjunk, akár a kamaszok, provokáljunk, dagonyázzunk a gyermeki lét humoros oldalának a megélésében. De azért közben mindenképpen ássunk a problémák mélyére. Vagy ne?

Megjelenik például a képeken a teljes lerészegedés (Stephanie Mold: Tiger, 2020), amikor a művésznő, szembesülve önnön művészetének (legalábbis általa érzett) értéktelenségével, a saját kiállításának megnyitása előtt egy fejtől lábig érő tigrisjelmezbe bújva a totális berúgásba próbálja magával húzni a megnyitó közönségét is, a képek tanulsága szerint meglehetős sikerrel. Vagy ott van Brian Holm, aki egy festményén annak állít emléket, amikor még lehetett nyilvános helyen cigarettázni. De megcsodálhatjuk az amúgy egyetemi oktatóként is dolgozó Barbara Ungepflegtet is (a kiállításon elég sok, beszédes álnevű művész szerepel) a metrón utazva, amint rózsaszín karfiol kandikál ki a combjai közül. Öncélúnak is tűnhetne mindez, de elég csak kicsit az alkotások mögé nézni: ki állítaná, hogy a kiállításmegnyitóknak nem szerves eleme (a pofaviziten túl) a túlzott alkoholfogyasztás, vagy nem feltűnő-e, hogy a dohányzást lassan már mindenhonnan kitiltották? És a kitüremkedő, már-már burjánzó rákos daganatnak tűnő nemiszerv-pótlék megjelenítése sem önmagáért való. Sőt.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Igor és Szása kiszabadult és gyilkolt

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”