Kiállítás

Gyermekké tettek

Posztfelnőtt/Posterwachsen

Kritika

Mielőtt félreértenénk: a Knoll Galéria csoportos, majd’ húsz művet, illetve művészcsoportot felvonultató kiállításának eredeti, német címe a kurátor, Robert Pfaller alkotta (eredetileg kötőjellel írt) kifejezés nem azonos a magyar böngésző elsőre kiadott pornóoldalain használatossal.

Ráadásul az osztrák művészek munkáiból összeállított tárlat még csak nem is azt a legújabb generációk fiataljai­ra jellemző jelenséget kívánja körbejárni, amikor az immár felnőtt gyerekek egyre tovább bújnak meg a szülők biztonságos otthonában, késleltetve a felnövéssel járó, elkerülhetetlen élethelyzeteket. Amit viszont a válogatás kiemel, az egy, a posztfelnőttek nagy részére jellemző állapot, nevezetesen az, hogy nincs mi ellen lázadniuk (itt a kurátori szöveg a többi közt a szexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást említi meg), továbbá azt, hogy a közbeszédet vagy a politikai megnyilvánulásokat egyre inkább áthatja az álgyermeki idiotizmus, nem véletlen, hogy bolygónk megmentésének szószólója egy, a felnőttekből mélységesen kiábrándult fiatal lány.

Az viszont nem kérdés, hogy mit „állít” ez az izgalmas és szórakoztató kiállítás: lázadjunk, akár a kamaszok, provokáljunk, dagonyázzunk a gyermeki lét humoros oldalának a megélésében. De azért közben mindenképpen ássunk a problémák mélyére. Vagy ne?

Megjelenik például a képeken a teljes lerészegedés (Stephanie Mold: Tiger, 2020), amikor a művésznő, szembesülve önnön művészetének (legalábbis általa érzett) értéktelenségével, a saját kiállításának megnyitása előtt egy fejtől lábig érő tigrisjelmezbe bújva a totális berúgásba próbálja magával húzni a megnyitó közönségét is, a képek tanulsága szerint meglehetős sikerrel. Vagy ott van Brian Holm, aki egy festményén annak állít emléket, amikor még lehetett nyilvános helyen cigarettázni. De megcsodálhatjuk az amúgy egyetemi oktatóként is dolgozó Barbara Ungepflegtet is (a kiállításon elég sok, beszédes álnevű művész szerepel) a metrón utazva, amint rózsaszín karfiol kandikál ki a combjai közül. Öncélúnak is tűnhetne mindez, de elég csak kicsit az alkotások mögé nézni: ki állítaná, hogy a kiállításmegnyitóknak nem szerves eleme (a pofaviziten túl) a túlzott alkoholfogyasztás, vagy nem feltűnő-e, hogy a dohányzást lassan már mindenhonnan kitiltották? És a kitüremkedő, már-már burjánzó rákos daganatnak tűnő nemiszerv-pótlék megjelenítése sem önmagáért való. Sőt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.