Főszereplője és én-elbeszélője egy névtelen fiatal romántanár a 80-as évek Bukarestjének egyik külvárosi iskolájában. Évek óta itt tanít, miután még bölcsészhallgatóként kudarcot vallott önbeteljesítő című költeményével, a Bukással, és végképp letett arról, hogy valaha sikeres íróvá váljon. Ám grafomániás módon folytatja az írást, és naplószerű, teljesen öntörvényű feljegyzései alkotják a Szolenoid anyagát, amelynek igazi különlegessége az elbeszélő hiperérzékenységéből és a valósághoz fűződő rendhagyó viszonyulásából fakad.
Az elbeszélő egész lénye roppant szenzitív és törékeny. Rövid élete során küzdött már kóros soványsággal, tüdőbetegséggel, arcbénulással, néha önálló életre kel a keze, vadállatiasan magányos, mélységesen melankolikus, álmai enigmatikusak, félelem gyötri hol az élettől, hol az élet ürességétől, kétségbe ejti a világ megismerhetetlensége. A tragikus hangoltságú, néhol parodisztikusan paranoid, de a világ szépségére is fogékony elbeszélő eltökélten kutatja a valóságot, amelyet különös összetettségben fog fel. Úgy látja, „a tisztánlátás, az álom, az emlékezés, a hallucináció” egyaránt része a valóságnak. Ebből következik a mű legfőbb hatáseleme és szervezőelve: a valószerű megfigyelések minduntalan keveredése az álommal, emlékezéssel, képzelgéssel, illetve a látomásokkal, szürrealisztikus asszociációkkal, hallucinációval és a delíriummal. Ezek bármikor válthatják egymást, és sokszor nem is lehet eldönteni, melyik tudatműködéssel van dolgunk. Ráadásul nemcsak a felfokozott elmebeli működés igen intenzív és sokféle, hanem a megjelenített tárgyi világ is nagyon extenzív. Megjelenik a vigasztalan Bukarest (amely „nem város, hanem lelkiállapot, mély sóhaj, szánalmas és hasztalan kiáltás”), az elnyűtt iskola a korrupt, megfáradt tanárokkal, a román szocializmus fizikai és lelki szegénysége, egy gyermek-tüdőszanatórium keserves közege. A lélektani realizmussal ábrázolt diszfunkcionális családi életet a szó szerint lebegő szerelem mágiája kíséri, máskor pedig paranormális-természetfölötti dolgok történnek, vagy éppen Boscht és Dalít megszégyenítő rémlátomások bukkannak fel különösebbnél különösebb lényekről és föld alatti térségekről. Megannyi lázas eszmefuttatás olvasható az egzisztenciális választásról, a testről, a végtelenül osztható és végtelenül növelhető világról, az ember elveszettségéről, irodalomról és sok minden egyébről. Mindez burjánzó, dús, a megszállottságig bőbeszédű és elemző nyelven.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
