Koncert

Messziről jött zeneszerző

Tan Dun: Buddha-passió

Kritika

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

A szintézis alkotója, akire hatott a minimalizmus, a multimédiás művészet, az avantgárd, s nem mellékesen Bartók Béla, nem csak a népzenei inspirációk okán. Valamint egy gyermekkori élmény: a kulturális forradalom idején, amikor elszakították a szüleitől és rizsföldekre küldték, a vörösgárdisták gépfegyverrel lőttek egy egyetemi campust, zongorákat használva barikádként. A húrok zengtek és szakadtak a fegyverropogás közben, aztán csend lett. Tan Dun húszéves is volt már, mire először hallotta Bach zenéjét, s végül is ez sodorta a zeneszerzői pályára, amelyen Hans Werner Henze, a német avantgárd notórius „alakváltója” volt első meghatározó mestere.

A kezdettől törekedett rá, hogy a keleti világlátást és esztétikát nyugati eszközök segítségével megjelenítse. Első nagyobb sikerét A taoizmusról című szimfonikus költeménye hozta el, írt operákat és „vízi passiót” Máté evangéliuma után, hogy aztán Ang Lee és Csang Ji-mou már említett wuxia harcművészeti filmjeivel érjen el a tömegekhez. Rögeszmésen színpadi szerző: ahogy a hagyományos kínai zenében is több színpadiasságot követel, mint a mi hangversenytermi rituáléink, úgy az ő versenyműveit, szimfonikus alkotásait és egyéb műveit nem csak hallgatni, de nézni is élmény.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.