Színház

Mari a Covidban

Márton László: Jászai Mari feltámasztása

Kritika

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Viktóriát nem a szabadságharc időszaka érdekli, hiába szeretné a túlbuzgó Oltványiné Hincz Julianna (Fekete Linda), a biológia–kémia tanár, hogy a színjátszó kör vigyen a műbe egy kis hazafias szellemet. Hiszen miért is ne helyezhetnék Jászai életét a valóságosnál kicsit korábbra? Julianna nem áll le, folyton furkálja őt, de Viktória higgadt marad. Pedig van más gondja is: a lánya, Andrea (Magashegyi Nóra) kilátástalan anyagi helyzete és érzelmi élete például, és hát az övé sem sokkal szerencsésebb. Csoda-e, ha szép lassan Jászai Marivá lényegül át, és egy másik világba menekül a saját gondjai elől? Fokozatosan vértezi fel magát Jászai legerősebb szerepének, Médeiának (annak idején Medeának) a tulajdonságaival, akivel erős sorsközösséget érez, mert mindkettőjüket becsapták, nőiségükben megalázták. Egy idő után igazi tragikává változik. Keretes a darab szerkezete: mind a kezdésnél, mind a befejezésnél ugyanaz a zene és modern törzsi táncnak beillő mozdulatsor fokozza a drámaiságot, csak amíg a kezdetek kezdetén ez bemelegítésként is értelmezhető, addig a befejezésnél a jelenet katarzissá tisztul, egy apró, de jól irányzott csattanótól.

Kárpáti Barbara kidomborítja Viktória jellemfejlődését, alakításában tetten érhetők az átlényegülés főbb állomásai. Látjuk, ahogyan a két figura fedésbe kerül, és dicsérni lehet őt Médeia monológjában is. Fekete Linda szintén jó az őrmesteresre vett, a nőiességnek még a látszatát is kerülni igyekvő Juliként, de az ő játéka itt-ott egysíkú. A többiek pedig vagy túlságosan rájátszanak a szerepükre, vagy túl kevesek. Kovács Zsófia ’Cuci’ cicája és Pintér Zoltán Dániel ’Kátyú’ kutyája pedig gyermeki naivitást visz a történetbe, néhol azonban a meseszerűség annyira túlteng, hogy ezáltal mintegy zárójelbe is kerül maga a feltámadás.

Szelle Dávid hozza Bercit, Viktória minden hájjal megkent ismerősét – nem mellesleg ő a darab rendezője is. Remekül vegyíti a prózát a mozdulatszínházas elemekkel, így a kevés szereplő és a minimális díszlet-jelmez ellenére kifejezetten mozgalmas az előadás. A mozgáson kívül meghatározó még a fehér egyenmaszkok használata, amelyeket a színpad köré aggattak, mint­egy díszletelemként, ám a háttérben lévők ezeket rendre felveszik, jelezve az arctalan tömeg jelenlétét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.